fbpx

Szombaton Visegrád 4 Kerékpárverseny – információk

Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, az idei évben is eldördül a startpisztoly, április 23-án hazánkban veszi kezdetét a 2016. évi Visegrád 4 Kerékpárverseny.

v420162

A Visegrádi Együttműködés jelenlegi cseh elnöksége is fontosnak tartotta a négy ország – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – kerékpáros együttműködését, amelyet lengyel kezdeményezésre indítottak útnak még 2013-ban.

A sorozat keretein belül, mind a négy országban egy-egy 1.2-es besorolású egynapos a viadalra kerül sor, 2016-ban Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország sorrendben. A végső, összetett díjakat a cseh versenyt követően adják át. Természetesen az esemény a sport népszerűsítésén túl szimbolizálja a négy ország közös érdekeinek fontosságát. A hazai viadal fővédnöke Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr.

V42016

A 176,3 kilométeres profi kerékpárverseny rajtja a Westend City Center főbejáratánál, célja pedig – mint hazánk államiságának és vallási életének egyik ikonikus központja – a Pannonhalmi Főapátság előtti közúton kerül kijelölésre. A nap leglátványosabb, ugyanakkor legkeményebb része a helyenként 15%-os meredekségű dísztérkő burkolatú emelkedő Pannonhalma központjában az Apátság felé.

map

útvonal

A rajtlista tekintetében egy biztos, mégpedig, hogy kilenc kontinentális gárda, két regionális és további kilenc klubcsapat áll rajthoz az eseményen. Kiemelt csapatként itt lesz a mezőnyben az ukrán Kolls-BDC, a csíkszeredai Tusnad és az osztrák Amplatz-BMC sora is. Hazánkat a Szuper Beton, a Kontent-DKSI, a Mugenrace Team Prológ és a Szingó-Balaton csapatai képviselik.

Rajtlista: RAJTLISTA2016_V4_FINAL_uci

szintrajz

szintrajz

A versenyt megelőző csapatbemutatón külön bemutatkozik a tavaly még kontinentális bejegyzésű magyar Szuper Beton gárdája (Filutás Viktor, Lengyel Zoltán, Lóki Bence, Mogyorósi Máté, Móricz Dániel, Rózsa Balázs, Takács Tamás), valamint a főszponzor képviseletében Pisók István, aki éveken át a magyar kerékpársport egyik fő mecénása volt, és idén újra a támogatók sorát erősíti. A dobogóra fellép majd velük a két egykori kerékpáros legenda a kétszeres Giro d’Italia-győztes Gilberto Simoni és a 2005-ös Gent-Wevelgem bajnoka Nico Mattan is.

A Szuper Beton csapata a 10 napos Marokkói Körverseny után érkezik

A Szuper Beton csapata a 10 napos Marokkói Körverseny után érkezik

A nemzetközi versenyhez több kísérő rendezvény is kapcsolódik, úgymint a két napos Westend V4 Bringa Weekend (péntek-szombat), valamint a V4 II. Pannonhalma Prológra is várják a szervezők az érdeklődőket.

Áthaladási időpontok:

idorend

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo