fbpx

Mozgalmas hét Ománban: befutók “falakra”, sprintek Kristoffal és amikor lefeküdt a teljes mezőny…

Javában zajlik az egyhetes körversenyek szezonja, melyeken már a nagymenők is megjelennek a szezon legfontosabb eseményeire készülve. Többek között ma ért véget az UCI kiemelt kategóriás Tour of Oman is, ahol hat napon át küzdöttek a piros trikóért.

oman_3

A sprintbefutókon nem merült fel sok kérdés, a norvég Alexander Kristoff (Kathusa-Alpecin) volt a legerősebb, be is húzott háromból hármat. Tegyük hozzá, hogy méltó ellenfelei nem nagyon akadtak, Kittel, Cavendish, Greipel és a többiek nem utaztak Ázsiába, a veterán Tom Boonennek pedig minden bizonnyal kedvét szegte kicsit már az első etapon elszenvedett bukás.

Alexander Kristoff harmadik győzelme

Alexander Kristoff harmadik győzelme

Apropó bukás… Az ötödik etapon nem mindennapi balesetre került sor. Egy vízátfolyáson szinte a teljes mezőny lefeküdt, miután a peloton elején haladók behúzták a féket ijedtükben, a mögöttük haladók pedig nyilván nem tudtak korrigálni. Szerencsére nagy baj nem lett belőle, komoly sérülést senki nem szenvedett.

Raymond Kerckhoffs ‏ (Fotó: Raymond Kerckhoffs)

Raymond Kerckhoffs ‏ (Fotó: Raymond Kerckhoffs – twitter)

Az összetett verseny a kisebb “falakon” és az ötödik szakaszon, a Green Mountain hegyi befutóján dőlt el. Itt sem volt vita a legjobb versenyző személyét illetően, a BMC belga bringása, Ben Hermans megnyerte a második és az ötödik etapot is, és a dán Sören Kragh Andresen (Sunweb) győzelmével véget érő harmadik napon is dobogón végzett.

Az összetett dobogósok

Az összetett dobogósok

Így az összetett sikert is a BMC csapata ünnepelhette meg, Hermans nagy neveket előzött meg, mint például a korábbi világbajnok Rui Costa (UAE Abu Dhabi), vagy a Vuelta-győztes Fabio Aru (Astana), de indult Ománban többek között Romain Bardet (Ag2R), Bob Jungels (Quick Step) és Greg Van Avermaet (BMC) is, színvonalas, izgalmas versenyen vagyunk túl.

oman_2

Eredmények:

http://www.procyclingstats.com/race/Tour_of_Oman_2017

Fotók: www.instagram.com/tourofoman

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo