fbpx

MITAS X-FIELD (R18) cyclocross gumi

A MITAS-nál úgy döntöttek, hogy az idei évtől az eddig még számukra ismeretlen cyclocross szakágban is szerencsét próbálnak, ezt megelőzendő már a tavalyi évben óriási fejlesztésekbe kezdtek, különböző mintázatokat, alapanyagokat teszteltek és ennek meglett az eredménye, 2017-ben három új versenyzésre alkalmas cyclocross külsővel jelentek meg a piacon, közülük az egyik az X-Field, mely egy tipikus, a legtöbb pályán használható gumiabroncs.

R18_X-FIELD

Ha valaki nem ismerné a MITAS márkanevet, nekik úgy írom, leánykori nevén Rubena, ugyanis 2015-ben a márkát birtokló cégcsoport úgy döntött, hogy egységesíti a hozzá tartozó márkák nevét és így vették fel a kerékpár gumik is a MITAS nevet. Jelenleg a Trelleborg Csoport tagja, ami egyike Európa vezető gumiipari termék gyártóinak, szinte mindenhez készítenek gumiabroncsot, tehát külsők százait tervezték már meg, nincsenek híján a tapasztalatoknak a gumigyártás terén. A gyártás is Európában folyik, Csehországban és Szerbiában vannak gyártóüzemeik, nem kell hónapokat várniuk míg megérkezik az áru a távol-keletről, sokkal gyorsabban képesek kiszolgálni a kereskedőket.

mitas-x-field-2017-1

A cseh gyártó azonnal a legmagasabb kategóriába pozicionálta cyclocross külsőit, nem is jött ki egyszerűbb modellekkel, mindhárom új gumi kifejezetten versenyzésre lett fejlesztette, ezt jól mutatja az UCI szabályoknak megfelelő szélességük, de természetesen megállják helyüket edzéseken és akár cross használat mellett is. A három típus közül az X-Field a legsokoldalúbb, közepes sűrűségű mintázattal rendelkezik, melynek köszönhetően alacsony gördülési ellenállás mellett kiváló tapadást biztosít, a legtöbb pályán kitűnően teljesít, legyen szó keményebb talajról vagy akár közepesen sáros pályáról, egyedül a durvább sár, ami kifog rajta, de arra ott van a gyártó másik modellje, az X-Swamp. Tubeless Supra kivitelben érkezik, tehát tömítő folyadékkal és ha szükséges átalakító szettel, belső nélkül is használható, mellyel a felütéses defekt esélye nullára csökkenthető. Szövetsűrűsége is kifejezetten magas, 127 TPI, ez sokat dob a külső kényelmén és tartósságán, nem fog egykönnyen kiszakadni. A MITAS a versenyzésre fejlesztett CRX (CARBON RACE EXTREME LIGHT) gumikeveréket választotta az X-Field futófelületének alapanyagául, mely egy aktív szén alapú, nagy kopásállóságú, versenyzésre fejlesztett gumi anyag, ami kifejezetten alacsony gördülési ellenállást és kiváló tapadást eredményez.

supra

A cseh gyártó a legújabb fejlesztesű technológiáját, a WELTEX-et, is beépítette a X-Field-be, mely egy rendkívül tartós, gumírozott szövetréteg magas sűrűségű polimer szálakkal, mely a külsőgumi peremét óvja. Magas rugalmassága és elhanyagolható tömege révén növeli a kopással szembeni ellenállást, melyet elsősorban a karbon felnik pereme okoz. Egy igazi all-rounder cyclocross gumit fejlesztett ki a MITAS az X-Field-del, ami kedvező árának és remek tulajdonságainak köszönhetően sokak kedvence lesz az elkövetkezendő cyclocross szezonban. (Ősszel tesztelni fogjuk!)

JELLEMZŐK:
>Cyclocross használatra tervezett gumiabroncs
>33-622 (700 x 33C)
>127 TPI
>CRX anyagösszetétel
>Aramid perem (hajtogatható)
>Tubeless Supra kivitel
>Weltex technológia
>Tömeg: 355 gramm

Ajánlott bruttó fogyasztói ár: 6.490,- Ft
További információ:
www.mitas.co.hu vagy https://www.facebook.com/MitasHungary/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo