fbpx

Mitas gumik hóban, jégen – Tapadás télen is!

A jeges, csúszós utak a bringások egyik legnagyobb ellenségei, senki nem szeret egyik pillanatról a másikra a földre kerülni, mert éppen elveszett a kerék tapadása. A Mitas ennek megakadályozására kifejezetten téli, jeges, havas, csúszós utakra fejlesztette ki téli gumijait, melyek keveréküknek köszönhetően hidegben is jól tapadnak, a szögek pedig a jeges útfelületen is megkapaszkodnak.

A Mitas háromféle szöges gumit kínál jeges, havas téli körülményekre, a Gripper Ice-t trekking (42-622) és gravel bringákra, a Froster-t 26″-os kerékmérettel (26×1,75×2) rendelkező kerékpárokra és újdonságként a 24″-osokra (24×1,75×2) való Froster JP-t. Az előbbi kettő két-, illetve négy tüskesoros verzióban is elérhető, a különbség köztük, hogy míg a négysorosnál az oldalmintában és futófelületen is találhatunk szögeket, addig a kétsorosnál csak az oldalmintában. A két tüskesoros külsők valódi all-rounder-ek, akkor is nyugodtan használhatóak, amikor nincs jég vagy letaposott hó az utakon, ilyenkor érdemes őket jobban felfújni és ekkor csak a futófelület érintkezik a talajjal, mellyel úgy haladhatunk, mint egy normál külsővel, ha pedig jeges az út akkor pedig leengedjük annyira a gumikat, hogy az oldalmintában lévő szögek leérjenek és így a jégen is megtapadunk.

A Mitas a téli gumijaiban magas minőségű, alumínium tokozású karbid-ötvözet tüskéket használ, melyek alacsony tömeg mellett hosszú élettartamot biztosítanak. A gyártó szerint ezek szögek több ezer kilométert is kibírnak, menet közben benyomódnak a mintázatba így nem kopnak olyan gyorsan. A tüskék száma nagyban befolyásolja a külső tapadását, pl a 272 szöges Gripper Ice egyértelműen jobban tapad jeges körülmények között, mint a 136-os verzió, ugyanez igaz a Froster 120 és 240 tüskés modelljeire is.

A szögek hatékonysága nagyban függ a talaj típusától is, pl mély hóban vagy macskakövön túl sokat nem számítanak, jégen viszont nagyon sokat érnek, de egy óvatos fékezéssel mindig érdemes kipróbálni, hogy mennyire tapadunk, mert váratlan meglepetések érhetnek ha túl bátran kerékpározunk. A nyomással is tudjuk befolyásolni a külsők tapadóképességét, magas nyomáson jobban és kevésbé zajosan gurulnak, de a tapadásuk rosszabb, mint alacsony nyomáson. Érdemes a külsőket első alkalomkor bejáratni, hogy a szögek megfelelően elhelyezkedjenek, ilyenkor kerülendő az erőteljes fékezés és az agresszív terhelés.

A cikk elején már említettük, hogy az alapanyag is téli ezekben a Mitas külsőkben, a gyártó SILICA WINTER COMPOUND (SWC) használ, ami különböző típusú gumi alapanyagok gondos ötvözésének eredménye, mellyel a hosszú élettartam és mégis magas tapadás optimális aránya biztosítható. A hagyományos fekete gumi alapanyag rendkívüli mechanikai tulajdonságai mellett a Silica tartalom ideális keménységet biztosít alacsony hőmérsékleten. További adalékanyagok hozzáadásával az alapanyag havas és sós körülményeknek is ellenáll.

Teszteltük is őket 3 évvel ezelőtt, melyet itt olvashattok:
https://bikemag.hu/magazin/hirek/gumiteszt-akkor-jo-ha-rendesen-ki-van-verve

Ajánlott bruttó fogyasztói árak / db:
Gripper Ice 136 tüskével: 12.499,- Ft
Gripper Ice 272 tüskével: 20.499,- Ft
Froster 120 tüskével: 11.999,- Ft
Froster 240 tüskével: 19.999,- Ft
Froster JP 100 tüskével: 11.399,- Ft

További információ a forgalmazó honlapján és a facebook oldalán.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo