fbpx

Mit csináljunk hétvégén? – Menjünk el megnézni a Cyclo-Cross OB-t Fonyódra!

Ezen a héten vasárnap Fonyódon rendezik hazánk legmagasabban jegyzet cyclo-cross versenyét, az országos bajnokságot, ahol olyan versenyzőkkel is találkozhatunk, akiknek többnyire csak a tv-ben vagy az internet szurkolhatunk, például Vas Blanka is rajthoz áll, hogy megvédje a piros-fehér-zöld bajnoki mezét. Mindenképpen érdemes kilátogatni és megnézni.

Január 15-én Fonyód ad otthont a Garmin Trailzone Cyclo-Cross Országos Bajnokságnak, ezúttal a szakág számára egy teljesen új helyszínen, a Kossuth-erdőben mérhetik össze tudásukat a hazai cyclo-cross versenyzők, hogy eldöntsék kié lesz idén a bajnoki mez.

Országos bajnokságként ezen a versenyen nem lesz hobbi kategória, tehát csak igazolt bringások indulhatnak el a versenyen, így most nem lesz lehetőség arra, hogy valaki itt próbálja ki, hogy milyen szervezett keretek között cyclo-crossozni, viszont nézőként annál inkább érdemes ellátogatni Fonyódra, hogy átélhessük, miért is annyira népszerűek ezek a rendezvények nyugaton és szerencsére hazánkban is egyre jobban.

A verseny 10 órakor kezdődik a legkisebbek futamaival, ahol biztosan nagy összecsapások várhatóak a bajnoki címekért. Az egyik legjobban várt futam 11.45-kor kezdődik, ahol a női versenyzők és az U19-es férfiak mérik össze tudásukat, itt láthatjuk majd Vas Blankát versenyezni és a mostanában jól szereplő U19-eseket, Takács Zsombort és Vas Barnabást is. Az elit férfiak futamára 12.45-kor kerül sor, ahol a címvédő Búr Zsolt nem áll rajthoz, így biztosan új bajnokot avatnak majd, viszont Debrecen után ismét láthatjuk versenyezni a cyclo-crossba visszatérő Dina Mártont, de nehéz megjósolni, hogy ki fogja nyerni a versenyt. A nap a leglelkesebb korosztályok, a master 2-3-4 futamával zárul, melyet már csak az eredményhirdetés követ.

Részletes program és versenykiírás ide kattintva elérhető.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo