fbpx

Mindhárom magyar jól teljesített a VB-n az U23-asok futamában: Peák 31., Valter 65., Dina 87.

Az Innsbruck-i világbajnokságon az U23-as férfiak futamában három magyar versenyző is képviselte hazánkat. Mindhárman megtették, ami tőlük tellett, összességében jól teljesítettek, értékelhetően be tudták fejezni a versenyt, ami egy ilyen kemény pályán már önmagában nagy szónak számít. Peák Barnabás a 31., Valter Attila a 65., Dina Márton a 87. helyen ért célba, a világbajnoki címet pedig a svájci Marc Hirschi szerezte meg.

A Peák Barnabás, Valter Attila, Dina Márton alkotta magyar csapat állt rajthoz a világbajnokságon az U23-as férfiak futamában. Tehetséges bringásainkra kőkemény pálya várt, a 179,9 km-es távhoz közel 3000 méter szint különbség tartozott, a Gnadenwald emelkedője után még négyszer meg kellett mászniuk az Igls-t. A túléléshez ilyen pályán már nem elég csak rakni a kereket, hanem fizikálisan is messzemenően ott kell lenni.
Az emelkedőket megkezdve a nagy nemzetek csapatai kezdték diktálni a tempót, mely erősen megrostálta a mezőnyt. Sajnos idővel hazánk versenyzői is áldozatuk estek az óriási tempónak. A svájciak látszottnak erősnek, volt, hogy éppen négy versenyzőjük is volt az adott szökésben. Az utolsó emelkedőn a svájci Marc Hirschi, a belga Bjorg Lambrecht és a finn Jaakko Hanninen alkotta trió ért fel elsőnek a hegytetőre, a lejtőn Hirschi támadott és őrült tempójának köszönhetően folyamatosan növelte előnyét, melyet a többiek már nem tudtak behozni. Ezzel a svájci Marc Hirschi lett az U23-as világbajnok, a második helyen a belga Bjorg Lambrecht ért a célba, a finn Jaakko Hanninen pedig a bronzzal vigasztalódhatott.


A rengeteg feladás ellenére mindhárom magyar értékelhetően fejezte be a verseny, Peák Barnabás 5:41 hátránnyal a 31., Valter Attila 11:52 hátránnyal a 65., míg Dina Márton 21:36 hátránnyal a 87. helyen ért célba.

1 Marc Hirschi (Swi) 4:24:05
2 Bjorg Lambrecht (Bel) 0:00:15
3 Jaakko Hanninen (Fin)
4 Gino Mader (Swi) 0:00:35
5 Mark Padun (Ukr) 0:00:37
6 Jaime Castrillo Zapater (Spa) 0:00:45
7 Tadej Pogacar (Slo) 0:00:47
8 Ethan Hayter (GBr)
9 Patrick Muller (Swi)
10 James Shaw (GBr)
31 Barnabás Peák (Hun) 0:05:41
65 Attila Valter (Hun) 0:11:52
87 Márton Dina (Hun) 0:21:36

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo