fbpx

Minden infó egy helyen a kerékpárszállítók szürke rendszámos kálváriájáról

Január elején vidáman számoltunk be arról, hogy végre megszűnik a rendszám átpakolós mizéria, és a vonóhorogra szerelhető (és egyes hátsó ajtós) kerékpárszállítókra végre lehet külön „szürke” rendszámot igényelni.

Aránylag gyorsan végig is futott a döntéshozó atyákon a dolog, és elérkezett az április elseje, amikortól mindenki megszerezheti a vágy tárgyát. Aztán elsőre úgy tűnt április elsejei vicc lesz a dologból, mert 4 helyen ötféle dolgot állítottak. Fogtuk hát magunkat, és végiglépdeltünk a szamárlétrán. Több mint három óránk, és 20 000 forintunk bánta. De végre megvan!

Itt még nem tudtam, hogy fél napos móka lesz végigvinni a folyamatot.

Itt még nem tudtam, hogy fél napos móka lesz végigvinni a folyamatot.

Túl nagy körítést nem érdemel a történet, így inkább csak a tényeket, és a folyamat lépéseit írnánk le, hogy nektek már könnyebb legyen végigjárni. Az első lépés, hogy a kerékpárszállítóddal fel kell keresned egy NFM-KH (röviden: KH) azaz Nemzeti Fejlesztési Minisztérium-Közlekedési Hatóság (ismertebb nevén, a volt NKH (Nemzeti Közlekedési Hatóság)) vizsgabázist. Sajnos a „sima” műszaki vizsgaállomások, melyek akár minden településen vannak, csak műszaki vizsgával együtt készíthetik el a kerékpárszállító szemléjét, így ennek csak akkor van értelme, ha éppen vizsgáztatnád az autódat. Egyéb esetben fel kell keresned egy KH telephelyet, melyeknek a listáját ITT találod meg a lap alján. Sajnos mindössze 27 db-ot hoz a rendszer, miközben „sima” műszaki vizsgaállomásból sok száz található országszerte…. Így nagy eséllyel utaznod kell majd a szemlézésre, mint ahogy nekem is kellett, mivel Esztergomban nincsen KH vizsgahely. Pomázon lett volna, de úgy gondoltuk, irány az oroszlán barlangja, a híres-hírhedt Mozaik utca.

Csengetés az első körben

Csengetés az első körben

Időpontot nem kell egyeztetned, ugyanis azt „csak autóra tudnak adni”-ahogy a telefonban az úr elmondta. Máig nem értem miért is nem autó amivel megyek, plusz egy tartó… Viszont a lelkemre kötötték, hogy szánjak rá nagyjából másfél órát, mert akkor hívnak be amikor éppen van egy hely. Na mindegy, 7:30-kor megjelentem a Mozaik utcai irodában és 1 óra 53 perc alatt gurultam ki a kapuján a papírokkal, tehát szánj rá bőven időt, bár vidéken lehet gyorsabb is a folyamat. A KH pénztárába be kell fizetned 1770 Forintot, mint műszaki adatlap pótlása (580 Ft) és 1190 Ft-ot a „közúti jármű műszaki adatára, ill. műszaki alkalmasságára vonatkozó igazolás kiadása a közlekedési hatóság nyilvántartásába bejegyzett adatok alapján” tételére. Utána vársz a sorodra, majd begördülsz a szentélybe. Itt az illetékes ellenőr rögzíti a pontos km óra állást, majd az irányjelzőket, a világítást, a tolatólámpát (ha van rajta), és a ködlámpát (ha van rajta). Lényeges pont, hogy a tartón gyárilag rajta lévő világító eszközöknek kivétel nélkül üzemszerűen működniük kell. Tehát hiába nem kötelező a tolató lámpa a kerékpárszállítón (az index, a rendszámtábla világítás és a menetfény igen), de ha van rajta, akkor működnie kell!

Amit a képen látsz, az egyedi azonosító jel meghamisítása :)

Amit a képen látsz, az egyedi azonosító jel meghamisítása 🙂 És nem a fotoshoppolás.

Ezután ellenőrzik, hogy a kerékpárszállító megfelel-e a hazánkban és az Európai Unióban érvényben lévő szabványoknak, tehát rajta van-e a lámpákon, és a kerékpárszállító plakettjén az „E” jelzés. Ha a lámpákban nincsen akkor nem fogják átengedni. Amennyiben a szállító régebbi modell, és mondjuk lekopott, leesett a többnyire matricaként felragasztott plakett, akkor a kerékpárszállítóhoz adott műbizonylat/típus bizonylat ott kell, hogy legyen nálunk.

Ez a plakett jobb ha ott van

Ez a plakett jobb ha ott van

Az otthon készített illetve házilag átalakított modellekkel nem is érdemes bemenni, mert a vizsgabiztosok eléggé képben vannak a típusokat illetően, és nem fogják átengedni ezeket. Itt térnék ki a hátsó ajtóra szerelhető kerékpárszállítókra is, mivel 10 esetből 9 alkalommal vagy a rendszámtáblát, vagy a lámpákat takarják el a felrakott bringák, így azokat csak a fentebb leírt „E” jóváhagyással vagy műbizonylattal rendelkező kiegészítő rendszámtábla tartóval egybeépített világítással kell ellátni, és ugyanúgy kötelező rájuk a szürke rendszám.

Amennyi van, annyit viszel

Amennyi van, annyit viszel

Mivel két kerékpárszállítót is használok, ezért mindkettőnek ott kell lennie a szemlén, és ekkor derült ki az is, hogy bűncselekményt követtem el, ugyanis a rendszámom a tartón kialakított helyre volt áttéve, és ez április elseje óta kimeríti az egyedi azonosító jel meghamisítása tárgykörét! Tehát most már csak szürke rendszámmal lehet közlekedni, az autón lévőt nem lehet átteni a gyárilag kialakított helyéről. Erről kérünk egy hivatalos állásfoglalást is az ORFK sajtóosztályától, ugyanis megálltam a nap folyamán egy rendőr mellett, és megkérdeztem szabályos-e így a tartó+rendszám ahogy most van. Erősen vakarta a fejét, és a konklúzió az lett, hogy a rendőrön múlik minek tekinti. Úgy gondoljuk ennél pontosabban kellene jogszabályokat megfogalmazni.

Belépéstől kilépésig két óra volt a Mozaik utca.

Belépéstől kilépésig két óra volt a Mozaik utca.

Amennyiben a kerékpárszállítót műszakilag és működésileg megfelelőnek találják, megtörténik a fotózás. Tehát, ha egy autóhoz 2 szállítód is van, akkor mind a kettőnek ott kell lennie. Ha két autód van amin használsz egy tartót, akkor mind a két autóval végig kell menned a procedúrán… Tehát az adott kerékpárszállítót az adott autóval „párosítják össze”. Vagyis ha nincsen saját szállítód, de bérelni szeretnél mondjuk nyaraláshoz, akkor először kibéreled egy napra, megcsinálod a vizsgáztatást és elkészítteted a szürke rendszámot. Aztán figyelj rá, hogy ugyanezt a szállítót kapd mondjuk két hónap múlva 🙂 Mi történik akkor, ha neked például két bringás tartód van, de a haverod kölcsönadná a négyesét? Naaaaa??? Bizony, eljössz, végigállod a sort, befizeted az 1770-et és arról is elkészülnek a fotók. Logikus. Külön vicces, hogy a vizsgabiztosoknak ki van adva, hogy soron kívül kellene a kerékpárszállítók vizsgálatát elvégezniük. Ami nagyjából a lehetetlen küldetés amikor akár napi 100 autó is megfordulhat egy-egy KH állomáson naponta műszaki vizsgára, forgalomba helyezésre, stb. És abba még bele sem gondoltunk, mi lett volna ha nem egyedül lettem volna bringás, hanem megjelenik reggel 10 autó. Van még mit csiszolni a rendszeren. Apró, de vicces momentum, hogy az autó műszaki vizsgájakor is ott kell lennie a kerékpárszállítónak, hiszen be van írva a forgalmiba…

Kártyázunk?

Kártyázunk?

Tehát lement a műszaki szemle. Ezután a kapott papírokkal fel kell keresni egy kormányablakot/okmányirodát. Arra figyelj, hogy abba az okmányirodába kell majd bemenned felvenni a rendszámot ahol igényelted! Itt befizeted az 5500 Forintot a „kerékpárszállító eszközre szerelhető rendszámtábla legyártásának engedélyezése” címszóra. Itt lehetőleg bankkártyával fizess, mert azt helyben megteheted, egyéb esetben postai csekket kapsz, és újra húzhatsz sorszámot. A rendszámtábla 5-10 munkanap alatt érkezik meg az okmányirodába, és átvételkor fizetned kell még majd 2300 forintot a forgalmiba való bejegyzésre. Tehát az egész művelet 1770+5500+2300 forint, azaz összesen 9.570 forint. Nekem ehhez még hozzájött nagyjából 4000 forint benzinköltség, és 8 óra munkából való kiesés is (ha nem ez lenne a munkám, hogy ezt megírjam), tehát összességében bőven húszezer fölött fáj a dolog. Ennek ellenére örülünk, hogy végre pont kerülhet a bringaszállítós kérdés végére, és nem kell trükközni, „copy” rendszámozni, meg kerülni a rendőröket mint valami bűnöző, azért mert a bringázás a kedvenc sportunk, hobbink.

Ha felmerülne még kérdésetek, akkor kommentben írjátok meg, és ha tudunk válaszolunk rá, ha nem tudunk akkor megkérdezzük!

Kiegészítés-1:
Varga Tamás jogos kérésére kiegészítem a cikket. Ami alapján a KH szakértője azt állította, hogy KÖTELEZŐ szürke rendszámmal ellátni a kerékpárszállítót, az a 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet, és annak is 57. § (1)158 bekezdése amiben ez olvasható:
Az A típusú rendszámtáblát kell felszerelni a személygépkocsira, az autóbuszra, a tehergépkocsira, a vontatóra, a nyerges vontatóra, a mezőgazdasági vontatóra és a lassú járműre előre, továbbá a felsorolt járművekre, valamint a pótkocsira, a félpótkocsira, a gépkocsi kerékpárszállító eszközére és a lassújármű pótkocsijára hátulra akkor, ha az elhelyezésre elegendő hely áll rendelkezésre, és a rendszámtábla jogszabályban előírt módon megvilágítható.”

Illetve ide vonatkó szabály még a (6a)161 bekezdésben olvasható “A kerékpárszállító eszközre A típusú, különleges rendszámtáblát kell felszerelni.” rész is, illetve a (7a)163 részben olvasható “A kerékpárszállító eszközre kiadott A típusú, különleges rendszámtábla típusváltása nem engedélyezhető.” kitétel is.

További szabályok olvashatóak még a szövegezésben a “kerékpárszállító” szóra rákeresve, de azok már az engedélyezési eljáráshoz tartoznak, most nincsen jelentőségük. Tehát a “KELL” szó kizárja a választás lehetőségét. Természetesen írtunk az ORFK-nak ezzel kapcsolatban, mert szerenénk egy állásfoglalást tőlük, hogy igenis KÖTELEZŐ szürke rendszámmal ellátni a kerékpárszállítót, és TILOS áttenni a fehér rendszámot a továbbiakban, illetve van-e türelmi idő  amíg a rendszám legyártási folyamata tart.

Kiegészítés-2:

Megérkezett a válasz a BM sajtóosztályáról. Sajnos két lényegi kérdést visszapasszoltak az NFM-KH-hoz, akik hozzájuk irányítottak minket ez ügyben 😀 Jó kis kör kezdődik újra… A válaszból az is látszik, hogy a klasszikus “van rajtad sapka, vagy nincs rajtad sapka” kérdését nyitva hagyták. Ugyanis elintézték egy “A szürke rendszámtábla a gépkocsihoz “tartozik” ” mondattal a kérdést. Pedig az NFM-KH vizsgabiztosa elmondta, hogy azért kell összefotózni az autót a tartóval, hogy baleset esetén bizonyítható legyen, hogy az egyébként a nevét és felelősségét adó vizsgabiztos megfelelőnek nyilvánította az adott gépjármű+kerékpárszállító kombót. Nagyjából biztosra veszem, hogy ha baleset történik, és a biztosító belekapaszkodhat abba a ténybe, hogy a kerékpárszállítók nem egyeznek meg a hivatalos fotókon, akkor bele is fog….nyuszika, nyuszika….

Screen Shot 2017-04-07 at 13.39.35

Kiegészítés 3: 

Megérkezett az ORFK válasza a fehér rendszám átrakásával kapcsolatban feltett kérdésünkre. Áprili 1-től TILOS az autó fehér rendszámának átrakása a kerékpárszállítóra!

Screen Shot 2017-04-11 at 17.02.21

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo