fbpx

Miért bringázunk kint a járvány idején?

Az elmúlt egy hónap a kerékpáros társadalmat is megosztotta, sokan továbbra is kint – erdőn, mezőn, országúton – tekernek, míg mások bezárkóztak és maximum csak görgőn bringáznak. Én most elsődlegesen az első kategóriával foglalkozom, és megpróbálom megválaszolni a címben feltett kérdést, hogy egyesek vajon miért bringáznak kint a koronavírus-járvány idején.

Fotó: Toldi Tamás

Most már hetek óta nem kérdés, hogy a járvány megváltoztatja életünket, egyrészt a korlátozó rendeletek nem engedik, hogy minden a megszokott kerékvágásban történjen, másrészt a magunkból, belülről érkező félelmek vagy pusztán a józan ész is változtatásra sarkall minket. A kerékpározás szempontjából még viszonylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen olyan sportként, amit egyedül a szabadban lehet végezni, csak minimálisan korlátozza a rendelet, így gyakorlatilag szabályosan tudjuk űzni a kedvenc sportunkat. Tehát, ha jogi oldalról nézzük a kérdést akkor nagyon egyszerűen lehet válaszolni a “Miért bringázunk kint a járvány idején?” kérdésre, “Mert szabad!”. Ha a szabályokat alkotók úgy gondolnák, hogy a járvány szempontjából veszélyes kerékpározni vagy futni akkor betiltanák azt.

Fotó: Sebők György

De érdemes a kérdést a szabálykövetésen túl is nézni, és ez az igazán lényeges dolog. Több oldalról fogható meg a kerékpározás – de írhatnék futást, vagy más a szabadban végezhető állóképességi sportot – , nagyon sok embernek ez a szabadság, elmegy pár órát tekerni egy stresszes nap/hét után és végül tiszta fejjel, nyugodtan ér haza. Olvasóink közül biztosan sokan ismerik ezt az érzést, például én is ebbe a kategóriába tartozom, bringázás vagy futás közben az elmém szabad, a gondolataim szárnyálnak és teljesen feltöltődök mentálisan egy ilyen sporttevékenység alatt (és úgy a legjobb ha közben nem találkozom senkivel).
Viszont velem ellentétben sokan nem fordulnak be kerékpározás közben, hanem a tájat nézik, élvezik, ha eljutnak egy gyönyörű helyre, de akár a tavaszi kék ég látványa a szántóföld felett is lélekemelő tud lenni. Ezt jól mutatja, hogy milyen képeket küldenek olvasóink a facebook oldalunkon heti rendszerességgel feltett “Merre bringáztál az elmúlt héten?” kérdésünkre… csodás helyekre jutnak el. Számukra ez a béke és a szabadság.

Vagy ott van még az a típus, aki a kihívást látja a hétvégi bringázásokban, megküzdeni a heggyel, letekerni egy adott távot, amire egész héten tud fejben készülni, enélkül üresebb lenne az élete. De akár a három fenti három típus keveréke is lehet az adott bringás.
Mindenki számára könnyen belátható, hogy alapvetően erősen káros mind mentálisan, mind fizikálisan egy rendszeresen szabadidős céllal kerékpározó személy (és környezete) számára, ha elmaradnak ezek a bringázások, mert elmarad a pozitív töltés, a feszültséglevezetés és lassan, de biztosan ingerültté válnak, ami az élet minden területére rövid időn belül kihat. Arról nem beszélve, hogy egy stresszes ember immunrendszere gyengébb, mint egy nyugodt, kiegyensúlyozotté. Így érthető, hogy sokan amíg lehet kitartanak a kerékpározás mellett. Valószínűleg sok olvasónk is ebben a cipőben jár, hiszen a kutatásunk szerint egy olvasónk átlag heti háromszor ül kerékpárra és hat és fél órát tölt nyeregben egy héten.

Fotó: Müller Tamás

És ha nem csak a szabadidős jellegű sportolás oldaláról nézzük ezt a kérdést. Rengeteg kutatás született már arról, hogy az állóképességi sportok komoly függőséget okozhatnak, konkrétan elvonási tünetei vannak a sportolóknak, hogyha kimaradnak az edzések. A mentális tünetek akár rosszabbak is lehetnek, mint a fizikálisak, extrém esetben az edzések kihagyása bűntudatot és depressziót okozhat, ami eléggé a mélybe tudja taszítani az adott egyént, és itt nem a profikra kell gondolni, hanem az amatőrökre… sajnos edzőként már én is találkoztam ilyen bringással. Természetesen a fizikális tünetek sem kellemesek és a keringés is széthullhat az adott egyénnél, de ez legalább más jellegű sporttal akár kompenzálható is lehet. Nem kérdés, hogy egy ilyen sportoló kint fog bringázni amíg lehet.

Egy fontos dolgot viszont ne felejtsünk el, tartsuk be a kijárást korlátozó rendeletben foglaltakat, nincs benne semmi teljesíthetetlen. Bringázz egyedül vagy a háztartásodban élő személlyel!

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo