fbpx

Michael Rogers nyerte a Tour de France 16. szakaszát

Annak ellenére, hogy nem volt hegyi befutó, hullottak a top 10-es összetett esélyesek; Rogers két Giro győzelem után a Touron is nyert egy etapot.

rogers-szakaszgyozelem-tour2014

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

 

Az utolsó pihenőnap után rögtön Carcassonne és Bagneres de Luchon között egy 237 kilométeres, öt kategorizált hegyet tartalmazó szakasszal kezdődött a Tour de France utolsó hete. Az emelkedők közül ki kell emelni az utolsót, a Port de Balès-t (kiemelt kategóriás), amely 11.7 km hosszú és átlagban 7.7 % meredekségű volt, de a céltól 20 kilométerre magasodott. A mezőnyben nem volt már ott a világbajnok Rui Costa (a Lampre versenyzője tüdőgyulladás miatt adta fel) és Simon Yates (Orica-GreenEDGE).

Úgy tűnt, a peloton rendesen kipihente a fáradalmakat, hiszen meglepően sokáig nem alakult ki a napot meghatározó szökés, ekkor viszont nem kevesebb, mint 21 embert engedett el a sárga trikós csoportja. Az elmenésben ott volt többek között Bernhard Eisel és Vasil Kiriyenka (Sky), Michael Rogers (Tinkoff-Saxo), Jan Bakelants és Michal Kwiatkowski (OPQS), Tom-Jelte Slagter (Garmin), José Serpa (Lampre), Greg van Avermaet (BMC) és a Europcarból hárman: Cyril Gautier, Kévin Reza és Thomas Voeckler. Előnyük hamar 10 perc fölé nőtt, így nyilvánvalóvá vált, hogy közülük kerül ki a nap győztese.

A komoly küzdelmekért a Port de Balès-ig kellett várnunk. Elöl a szökevények csoportja atomjaira hullott a Europcar aktív szereplésének köszönhetően. Az esélyesek csoportjában pedig sorra szakadtak le a legnagyobb nevek: van den Broeck, Fränk Schleck, Mollema, van Garderen, Rolland és Porte is leszakadt és komoly hátrányt szedtek össze a nap során.

thibautpinot

Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it

A legerősebbnek Thibaut Pinot bizonyult, aki a hegy tetejéig többször is akciózott, így végül sikerült Valverdét és a hegy utolsó méterein Nibalit is leszakítania. A fehér trikós Bardet se bírta a tempót, aki így a nap végére át is kellett, hogy adja a ruhadarabot Pinot-nak.

A szökevények közül a lejtmenetre hárman maradtak: Rogers, Voeckler és Serpa, akikre még a felért Gautier és Kiryienka is. A nagy gurulóversenyben aztán Rogers négy kilométerrel a cél előtt a legjobb pillanatban indított és egyedül érkezett a célba. A háromszoros időfutam világbajnok élete első szakaszsikerének örülhetett a Francia Körversenyen. A csapatnál az örömöt Rafal Majka fokozta, aki ha csak egy ponttal is, de átvette a vezetést a pöttyös trikóért vívott harcban.

Hátul folytatódott a harc a dobogóért. A lejtmenetben hamar felért Valverde, Péraud és Nibali (és a célvárosban Leopold König) is Pinot-ra így köztük végül nem történt változás, de a többiek leszakadása átrendezte az összetett állását. Holnap ismét egy kemény nap és hegyi befutó várható.

A Tour de France 16. szakaszának végeredménye:

1 Michael Rogers (Aus) Tinkoff-Saxo 6:07:10
2 Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar 0:00:09
3 Vasili Kiryienka (Blr) Team Sky
4 José Serpa (Col) Lampre – Merida
5 Cyril Gautier (Fra) Team Europcar
6 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 0:00:13
7 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:00:36
8 Matteo Montaguti (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:50
9 Tom Jelte Slagter (Ned) Garmin – Sharp 0:02:11
10 Tony Gallopin (Fra) Lotto-Belisol
11 Jan Bakelants (Bel) Omega Pharma-Quick Step 0:03:33
12 Florian Vachon (Fra) Bretagne – Seche Environnement 0:03:45
13 Anthony Delaplace (Fra) Bretagne – Seche Environnement 0:04:47
14 Kévin Reza (Fra) Team Europcar
15 Bernhard Eisel (Aut) Team Sky 0:08:14
16 Jérémy Roy (Fra) FDJ.fr 0:08:32
17 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr
18 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team
19 Jean-Christophe Péraud (Fra) AG2R La Mondiale
20 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team
21 Leopold Konig (Cze) Team Netapp-Endura

 

Az összetett állása:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 73:05:19
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:04:37
3 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:05:06
4 Jean-Christophe Péraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:06:08
5 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:06:40
6 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:09:25
7 Leopold Konig (Cze) Team Netapp-Endura 0:09:32
8 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling 0:11:12
9 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:11:28
10 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling 0:11:33

 

Tour de France rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/tour-de-france-2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo