fbpx

Mi történik, ha két “híres második” sprintel a győzelemért? (videó)

Hideg, de napos időben került sor ma Belgiumban az idei első kockaköves klasszikusra, a 200 kilométeres UCI kiemelt kategóriás Omloop Het Nieuwsblad versenyre.

omloopAz Omloop Het Nieuwsblad érint sok ismert belga kockaköves kaptatót, a leghíresebb WorldTour-egynaposokra készülő mezőnynek pedig ez az első erőfelmérő, persze holnap rögtön következik a Kuurne-Brussel-Kuurne, hasonló távon. A nagyobb nevek közül Peter Sagan (Tinkoff) nem tartalékolt, amikor Greg Van Avermaet (BMC), Luke Rowe (Sky) és Tiesj Benoot (Lotto-Soudal) akciózott 56 kilométerrel a cél előtt a Taaienberg emelkedőjén… A világbajnok nem kis erőfeszítések árán zárkózott fel a mezőnyből, a BMC-s Daniel Oss szélárnyékból leszakadt róla.

Ezek után összekeveredtek kicsit a korábbi szökevények és Saganék, de végül az utolsó 20 kilométerre kirajzolódott az ötfős szökevénycsoport, akik a győzelemért hajtottak: Van Avermaet, Rowe, Sagan és Benoot mellett Alexis Gougeard (AG2R La Mondiale) tudott még elöl maradni. A tempó elég durva volt, amit az is bizonyít, hogy akkor sem tudta utolérni az elmenést a mezőny, amikor a Quick Step-esek Tony Martinnal az élen forogtak elöl, a német még bukott is egy kanyarban.

Végül ha nem is sokkal, de a szökevénycsoport hazaért és papírforma szerint Van Avermaet, Sagan és Benoot hajráztak a győzelemért. Sagan nem volt friss, nem lehet tudni, hogy a sok tempózás a mai napon, vagy a magaslati edzőtábor lassította be kicsit, de belga ellenfele mondhatni simán verte a sprinten. Úgy tűnik, Van Avermaet kezdi magáról leszakítani az örök második bélyeget, Saganon viszont ott van még idén a világbajnoki trikó átka is…

Eredmény:

1 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 4:54:12
2 Peter Sagan (Svk) Tinkoff Team
3 Tiesj Benoot (Bel) Lotto Soudal
4 Luke Rowe (GBr) Team Sky
5 Alexis Gougeard (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:06
6 Jens Debusschere (Bel) Lotto Soudal 0:00:09
7 Adrien Petit (Fra) Direct Energie
8 Edward Theuns (Bel) Trek-Segafredo
9 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
10 Matthieu Ladagnous (Fra) FDJ

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.