fbpx

Mi a helyzet országúton? – interjú Törzsök Zsolttal, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség újraválasztott elnökével

A magyar kerékpáros szövetségi rendszerben az országúti szakág, a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (MKSZSZ) tartotta meg elsőként a soros tisztújító közgyűlését, lezárva egy négyéves olimpiai ciklust és megkezdve a munkát egy új előkészítéséhez. Az újraválasztott elnököt, Törzsök Zsoltot kérdeztük a szakági szövetség munkájával kapcsolatban, és az ősz során tervezzük a mountain bike- BMX és az ernyőszövetséggel kapcsolatos riportok készítését is, lévén szintén tisztújításra kerül majd sor.

* Szerkesztői lábjegyzet az interjú elkészülését követően, tekintettel a parázs helyzetre:

A riport készítésével egy időben jelent meg Benkó Barbi blogja, melynek olvasottsága megmutatta, hogy általunk nem várt komoly érdeklődés övezi a kerékpáros szövetségek működésével kapcsolatos kérdéseket, így a további interjúkon túl tervezzük egy szakági fórum összehívását is (erről majd a maga idejében), természetesen addig is a már közzétett cikkek alatt lehetőség nyílik vélemények, ellenvélemények, javaslatok megfogalmazására, melyek eljutnak a szakági vezetésekhez is. Kényes téma, de – a szerkesztő véleménye szerint – egyértelműen látszik, hogy változásra van szükség, amihez mi a nyilvánosság adta lehetőségekkel tudunk hozzájárulni. Nem tudjuk a megoldást, de azt ígérjük, hogy ha valaki építő jelleggel szeretne hozzátenne valamit a sportág működőképességének biztosításához (sajnos jelenleg itt tartunk, nem felemelkedésről beszélünk egyelőre, hanem a megsemmisülés elkerüléséről, bár azt is tudjuk, hogy van, aki szerint egy origóra lenne szükség, hogy elindulhasson valami felfelé), lehetőséget biztosítunk vélemények, javaslatok nyilvánosság elé kerüléséhez.

Takács Tamás

***

Az MKSZSZ újraválasztott elnökét először a múlttal kapcsolatosan kérdeztük, a kérdések alapját a szövetség honlapján is bárki számára hozzáférhető beszámolók adták elsősorban:

Bikemag: Mik a legfontosabb eredmények szerinted, amit fel tud mutatni az országúti szakág a szövetség munkájának köszönhetően?

Törzsök Zsolt: Az elmúlt négy évben sportdiplomáciailag lényegesen megerősödtünk. Ismerik hazánkat végre külföldön, a többi szövetség sem elsősorban a problémáinkat, hanem a tehetséges versenyzőinket ismeri. 2010 óta ezeket tudatosan fejlesztettük, és ennek, valamint a kiváló személyes kapcsolatoknak köszönhetően járt hazánkban jó néhány – a kerékpársportban ismert szakvezető, korábbi versenyző, akik meghatározóak a kerékpársportban mind a mai napig (Wojchiech Walkiewich, Pat McQuaid, Djamolidine Abdoujaparov, Claudio Chiapucci). És úgy terveztük, hogy Sutkó Mihály főszervező meghívására Central-European Tour alatt idén hazánkba látogat a  Serhiy Honchar is. Ez utóbbi végül meghiúsult, de jövőre újult erővel folytatjuk a megkezdett munkát… Meggyőződéssel állítom, hogy ezek az akciók jelentősen javítják a hazai kerékpársport egészének eladhatóságát szakágaktól függetlenül.

Fotó: Vanik Zoltán

A szövetség működőképes maradt köszönhetően az egyesületek, a versenyzők és a pártolóink segítségének. Én ezt nagyon fontos tényezőnek tartom, ez adott erőt az állandó, elsősorban miattuk fontos küzdelemhez.

Szintén sportdiplomáciánk erősödését mutatja, hogy sportágunk képviselői közül az elmúlt időszakban 5 jeles személyiség kapott állami elismerést áldozatos munkájáért az MKSZSZ elnökségének előterjesztése alapján. Ez a szám összemérhető azok számával, akik 1998-2008 között hasonló kitüntetésekben részesültek.

Az Amatőr Kerékpáros Egyesületek Szövetségével közösen, 20 év után sikerült megteremteni egy komoly és kölcsönös előnyökön nyugvó szakmai együttműködés lehetőségét, amelytől a korábbi vezetések idején az AKESZ még elzárkózott. A szakmai együttműködés végső célja egy integrált, fel- és lemenőági közös versenyrendszer kialakítása, amely nyilván befektetői vagy szponzorációs szemmel is komolyabb potenciállal bír, mint a jelenlegi.

A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség négy szakágban, 14 olimpiai, valamint 21 világbajnoki versenyszámra való szakmai felkészülést irányítja. Az elmúlt olimpiai ciklusban világversenyen pontszerzés csak a teremkerékpárosainknak sikerült, de ők ezt többször is megismételték és 2 db EB bronzérmet szereztek (2008 és 2009). Az olimpiák szempontjából a sportág dicsőségtábláján szerepelő eredmények változatlanok maradtak. A hazai kerékpársport története során többek között egy “A” kategóriás bajnoki címet a Moszkvai Olimpiai Játékokon, egy profi világbajnoki ezüst és egy bronzérmet (a sportág múltjának kutatása során derült fény egy agyonhallgatott világbajnoki bronzéremre az 1913. évi Amatőr Pálya Világbajnokságon – Berlinben tandem versenyszámban a Vas Antal – Havasi Sándor páros a dobogó III. fokára állhatott fel). Egy Ifjúsági Barátság Verseny aranyérmet, egy-egy “B” világbajnoki címet és bronzérmet, három Európa bajnoki címet és négy bronzérmet, 1 db ifjúsági világbajnoki V. helyezést, valamint 5 db olimpiai V. helyezést és 2 db VI. helyezést. Így MKSZSZ a hazai sportágak nyári olimpiai játékok pontversenyében a 18. helyen állt a legutolsó statisztika alapján.

Bikemag: Tavasszal egy amolyan semmire nem jó patthelyzet alakult ki az ernyőszövetséget illetően, ideiglenesként aposztrofált elnökség megválasztásával. Az MKSZSZ honlapján azt olvashatjuk a közgyűlésről készült beszámolóban, hogy “a jelenlegi MKSZ tulajdonképpen nem működik az elmúlt 7 hónap tanulsága szerint”, ezt kifejtenéd bővebben, hogyan kell értsük?

Törzsök Zsolt: Nekem tulajdonképpen könnyű a dolgom, hiszen annak ellenére, hogy egyértelműen szerettünk volna részt venni az MKSZ irányításában – nyilvánvalóan ennek felelősségét is vállalva – az áprilisi közgyűlés megvezetett MTB-s többsége másként döntött. Érdekesség, hogy a szavazók között volt, aki tudvalevőleg 3 kft-t is képviselt, majd mikor a tagsági díjat be kellett volna fizetni az egyiket gyorsan kiléptette. (Persze a másik kettővel azért még ott maradt.)

Viszont az elmúlt 5 hónap érzésem szerint mindenki számára ismét bizonyította, hogy egy szinte kizárólag “MTB”-s vezetőkből álló vezetés sem működőképes. Én hiába vagyok állandó meghívott résztvevő az elnökségi üléseken (már ha meg vannak egyáltalán tartva – sokszor sajnos nem) az MKSZSZ javaslatait, még ha előzetesen írásban is érkeznek, rendre figyelmen kívül hagyják.

De talán 5 pontban összefoglalnám az általam leglényegesebbnek tartott problémákat:

1) Jogilag legjobb tudomásom szerint be sincsenek jegyezve a Fővárosi Bíróságon még 5 hónap után sem, ez elsősorban nagy valószínűséggel a jelenlegi MKSZ elnök felelőssége.

2) Regnálásuk óta egyetlen érdemi döntést sem sikerült hozniuk, más kérdés, ha hoznának, akkor az az előbbi tényen alapulva mennyire lenne jogszerű.

3) Az elmúlt 8 évben az MKSZ számlájára egyetlen fillér szponzori bevétel sem érkezett. Ez a tendencia – a közgyűlési fogadkozások ellenére sem változott meg. Milliárdos tervek voltak/vannak a sportág helyzetének konszolidálására, de még a filléres problémákat sem sikerült orvosolni.

4) Valamiféle ügyészségi eljárás van ismét vagy még mindig folyamatban az MKSZ ellen/tevékenységét vizsgálva, de ennek részleteiről csak ködös információk hangzottak el, bár többször is rákérdeztünk írásban.

5) Záros határidőn belül ki kell írni sarkalatos kérdésekben (alapszabály módosítás és teljes tisztújítás) MKSZ közgyűlést. Ha ez nem történik meg, akkor onnantól az MKSZ vezetése már jogtalanul, az alapszabályban és a Sportörvényben foglaltakkal ellentétesen működik, és nyilván ennek felelősségét a jelenlegi vezetésnek vállalni kell.

Bikemag: Egy kívülállónak úgy tűnik, a kerékpáros szövetségek gyakorlatilag csak a struktúrák alakításával vannak elfoglalva, rengeteg a küldött egy közgyűlésen, talán már több mint ahány versenyző Magyarországon… Siralmas a helyzet olyan szempontból, hogy a fiatalok még ha akarnának se nagyon tudnának normális körülmények között kerékpározni, versenyezni. Tudsz mondani olyan intézkedést, ami ennek a megváltoztatására irányult volna a múltban vagy akár a jövőben?

Törzsök Zsolt: Az egyetlen ilyen a februári elvetélt “palotaforradalom” volt, de az elmúlt időszak tanulságai szerint az azt támogatók is légvárakat kergettek. Nem működött volna – ez azóta bebizonyosodott.

Építő jellegű és gyakorlatban is működőképesnek tűnő elképzelésről nincs tudomásunk.

Bikemag: Azt tudjuk, hogy kis pénzből gazdálkodik jelenleg a kerékpársport, mégis, a – szintén a szövetségi honlapon található – négyéves beszámolóban érdekes adatokat olvashatunk különböző ösztöndíjak elosztásáról. A versenyzőkre most nem térnék ki, de például érdekes, hogy a hazánkban gyakorlatilag nem létező pálya szakággal foglalkozó edző több alapítványi pénzt vesz fel, mint mondjuk az országúti szövetségi kapitány, akinek munkája nélkül nem jött volna létre az olimpiai kvalifikáció. Vannak egyáltalán irányelvek, prioritások ebből a szempontból a szakági szövetségben?

Törzsök Zsolt: Ez azért ebben a formában nem igaz. Ha összeadjuk az említett rész előtt táblázatban szereplő Gerevich ösztöndíjból kapott összeget és a Bay Béla ösztöndíjból kapott összeget, akkor mindkét szakvezető fillérre pontosan ugyanannyi támogatáshoz jutott. Ne felejtsük el, hogy mindkét szakvezető komoly szerepet játszott olyan kiváló versenyzők kinevelésében és sportkarrierjük elindításában, mint Lovassy Krisztián és Kusztor Péter.

Én inkább azt sajnálom, hogy a pályázati kiírásban foglalt szigorú követelményeknek csak ez a 2 szakvezető tett eleget az aktív sportszakemberek közül. Így másokat nem is lehetett volna javasolni.

Bikemag: Sokakat érdekel a sokat emlegetett “adósság-görgetés”, amit sokszor hallunk annak elhárítására, hogy miért nem lehet megvalósítani ezt vagy azt. A beszámoló szerint ebben nagy előrelépés történt, fel tudnád vázolni röviden, érthetően, mi történt ezen a téren ebben a ciklusban?

Törzsök Zsolt: A Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség önerőből (ehhez az MKSZ-től soha egy fillér támogatást nem kaptunk), végrehajtottunk egy adósságkonszolidációs programot, mindamellett a működésünket sikerült nagy nehézségek árán megőrizni. Ebben nyilván egy szakértőkből álló szakmai stáb is szerepet játszott Kovalóczy Áron MKSZSZ alelnök vezetésével.

Hogy érzékeltessem számadatokban is ezek mértékét, az éves költségvetés több, mint kétszeresét kitevő 19,45 mFt-ról kezdtük el lecsökkenteni 2008-ban, és ha a nyilvántartásból kivesszük a jövőre már elévülő tételeket, akkor az adósságállomány egy kezelhető mértékű 3 m Ft-os érték alá került. A többi szakág költségvetése emiatt soha nem sérült, igaz senki részéről még csak fel sem merült, ha esetleg segítene könnyebb lenne (kivételt képez Katona Kálmán új MMTBSZSZ elnök, akivel egyeztettünk a kérdésben már többször is).

Ebben voltak 2003 után keletkezett olyan tételek (több milliós összegekkel), amelyeket tőlünk kértek számon, holott az MKSZ kötelezettség-vállalásai voltak. De mivel részben szakági tevékenységhez kapcsolódtak, ezeket is rendeztük.

Mindenki attól retteg, hogy az MKSZ készfizető kezesként felel, holott erre még akkor sem került sor, amikor ez indokolt lett volna. Csak a példa kedvéért: ez az adósság jóval nagyobb is lehetett volna, de 2008 tavaszán leinkasszálták a teljes Pekingi Olimpiára átutalt szakmai felkészülési támogatást úgy 7-8 millió forintot. Nehogy úgy érezze bárki is, hogy megkérdezte az azt követő MKSZ vezetés, hogy ebből mi az, ami nem volt jogos…

És ez még egy korábbi ciklusban volt! De ez már a múlt és még így is tudtunk működni.

Bikemag: Akkor beszéljünk a jövőről… Rögtön az előző kérdéshez kapcsolódva, ha hihetünk az előbbiekben, 2013-ra nullszaldós lehet a szövetség, sőt, az ernyőszövetség háza tájáról is hasonlókat hallani. Ha ez így van, akkor az szponzori tőke bevonását mindenképpen megkönnyítheti. Vannak konkrét elképzelések ezzel kapcsolatban? Megtudhatunk ezekből valamit?

Törzsök Zsolt: Az MKSZ jelenlegi elnöke az adósság konszolidáció egyszerűbb módját szeretné választani. A szakági szövetségek működési kiadásainak terhére akar adósságot rendezni. Az erről szóló állami szerződésből azonban egyértelműen kiderül, hogy adósságtörlesztésre nem használható fel. Csak a tárgyévi, szakmailag indokolható (szerződésben hosszasan részletezett) költségek szerint lehet elszámolni.

Tavaly év végén az előző elnök idején is belefutottak ebbe a fiaskóba. Akkor a támogatásnak csak egy részét, ha jól emlékszem mintegy 1,2 milliót kellett visszafizetni. Mindig meglepődöm, hogy egyesek még mindig úgy gondolják, hogy ezeket az “apróságokat” a kerékpársport jelenlegi helyzete elviseli…

Az MKSZSZ egyértelműen szponzori bevételekből szeretné a források növelését megoldani. Folyamatosan egyeztetünk néhány olyan céggel, akik hajlandóak ezen problémát orvosolni. A meglepő, hogy ezek a cégek már korábban is támogatták a kerékpársportot, tehát minden bizonnyal komolyan gondolják. És természetesen nem más, a kerékpársportban tevékenykedő meglévő szponzorai… (csak mielőtt bárki megkérdezné)

Emellett folytatni kell a tárgyalásokat a BOK-kal (akinek tartozunk még. Az összes szövetségi tartozás a BOK -nál 380 millió. Van olyan szövetség, amelyik 100 millióval tartozik.), hiszen 3 millióval a kintlévőségeiknek csupán 1%-át vagy még annyit sem jelentünk. Szerintem meg tudunk majd állapodni…

Bikemag: Megint csak visszautalnék az ernyőszövetséggel kapcsolatos “rossz kapcsolatra”, amire a beszámoló utal. Tavasszal volt egy közgyűlés, melyen leszavaztak egy lehetséges új struktúrát és alapszabályt. A helyzet azt mutatja, hogy a meglévő sem működik. Ezzel kapcsolatban szeretnék egy konkrét kérdést feltenni, amire szeretném, ha érdemben válaszolnál. Több féltől elhangzott, hogy UCI-konform struktúrára törekszik. Nem lehetne esetleg akkor valóban az UCI-struktúra mintájára átalakítani a rendszert? Úgy, hogy egy nagyszövetségben a különböző szakágak küldötteket delegálnak a szakág “súlyának” megfelelően, egy kevés főből álló küldöttséget működtetve? Kívülállóként egy MKSZ közgyűlésre belépve rémisztő a helyzet, kontrollálhatatlan, ráadásul az az érzése az embernek, hogy a rengeteg klub szinte csak a szavazatok miatt vannak létrehozva, de akik szavaznak – már bocsánat – mintha azt sem tudnák, miről szavaznak…

Törzsök Zsolt: Eljutottunk odáig, hogy a szakágak/sportszervezetek legjelentősebb vitafóruma és legfontosabb eseménye az MKSZ közgyűlés. Ez nem is lenne baj, ha nem az lenne, hogy néhány szervezetet olyanok képviselnek, akik nem vesznek részt az aktív szövetségi munkában. Voltaképpen nem a kerékpárversenyzőket képviseli, hanem … Én inkább a bajnokságokra vagy a komoly versenyekre mennék helyette, azt fontosabbnak tartanám…

De visszakanyarodva az eredeti kérdéshez, nagy valószínűséggel ez az egyetlen megoldás. Bár megjegyzem, hogy hazánkban ez a gondolat eddig még csak fel sem merült. Egy csökkentett létszámú, szakági szövetségek delegáltjaiból álló küldött-közgyűlés nagy valószínűséggel hatékonyabban működne, és nem lenne annyi vita, mint eddig. Úgy gondolom, ez mindenképpen javítaná a sportág hazai és külföldi megítélését is.

Bikemag: Szintén a beszámolóban olvashatjuk: “utánpótlás-sport fejlesztése az EYOF 2017 kapcsán kötött szerződéshez kapcsolódó fejlesztési programmal” Megtudhatunk erről kicsit többet, konkrétumokat? Sajnos nem emlékszem olyan programra az elmúlt 10 évben, melyben ne lett volna kitűzve a zászlóra az utánpótlás-nevelés, a versenyeken azonban (már amennyi versenynek nevezhető verseny van) egyre kevesebb és egyre gyengébb fiatalokat látok…

Törzsök Zsolt: Ezzel még egy kicsit várni kell. Az MKSZSZ program kidolgozás alatt van, de az EYOF odaítélése is decemberben várható. Egy biztos, hogy rendezőként hazánk nem engedheti meg magának, hogy rosszul szerepeljen és ezért a sportvezetés ígérete szerint komoly anyagi és egyéb ösztönzőket is meg fog mozgatni. Térjünk erre vissza februárban, akkor már mondhatok / mondani tudok majd többet. Annyit azonban elöljáróban, hogy mivel állami indíttatású a program, biztosan jól kidolgozott és ellenőrzött lesz. Reményeim szerint pedig 2017-ben, Győrben a maximális létszámú magyar versenyző indulhat majd országúti mezőny, időfutam és kritérium versenyszámokban.

Bikemag: Versenyrendszerekkel kapcsolatban is kérdeznélek, egyrészt tervezel e lépéseket azzal kapcsolatban, hogy kialakuljon egy – már a szezon előtt is átlátható – tervezhető versenyrendszer, működő honlappal, ahol pontos információkkal találkozhatunk. Most elsősorban hazai szintre gondolok, de ez lehet az alapja, majd egy idegen nyelven is működő jó honlap, hogy külföldi versenyzőket is bevonhassunk versenyeinkre.

Törzsök Zsolt: Az elmúlt időszakban, bár igyekeztünk a versenynaptárt úgy elkészíteni, hogy az egyes versenyek a fontos (kiemelt) nemzetközi versenyekre való felkészülést hazai szinten is segítse. Ez azonban nem mindig sikerült. Szerencsére már egyre többen rendeznek versenyt, de néha nem sok közük van a szabályokhoz, és időpontjuk nincsen összehangolva más eseményekkel. Ezen kívánunk jövőre változtatni…

Át szeretnénk alakítani mind a versenyeztetési, mind a verseny-rendezési rendszerünket. Ez utóbbihoz egy on-line, de legalábbis naprakész és folyamatosan frissített ranglista kell, hogy tartozzon. Nyilván szabályozni fogjuk, hogy milyen feltételekkel, kik vehetnek benne részt versenyzőként vagy szervezőként, ehhez elővesszük a korábban erre már elkészített anyagokat. Véglegesítjük a terveket és hamarosan a tagok elő terjesztjük. A rendszer együtt jár a szakági honlap megújításával, de egy idegen nyelven is megfelelően működő honlap csak a hosszabb távú elképzeléseink közé tartozik, erőforrás igénye miatt.

Bikemag: Egy szinttel feljebb pedig magyarországi UCI-kategóriás versenyek további lehetőségéről kérdeznélek, tervek ezzel kapcsolatban?

Törzsök Zsolt: A nemzeti körverseny megújítása (nevétől függetlenül). Nem biztos, hogy szakaszverseny lesz, mert egynaposok egymás utáni sorozatán lényegesen több Europe Tour pont gyűjthető. Ez szükséges a VB és a harmadik év végén az olimpiai kvalifikációhoz. Sutkó Mihállyal és Stubán Ferenccel közösen olyan tervek készültek, amelyek világsztárok hazai versenyeztetését is lehetővé tenné, költséghatékony és kivitelezhető módon. Ezt pontosítottuk egy közismert személy bevonásával, aki segítséget is ígért a projekthez és nemsokára a részletek is napvilágot láthatnak. Erről szeretnék majd egy későbbi időpontban részletesebben beszélni.

Bikemag: Köszönjük a válaszokat, és reméljük, hamarosan beszélhetünk az egyelőre bennragadt témákról is.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo