fbpx

Mesterhármas a 100. Giro d’Italia-n! – videó

A tegnapi nehéz hegyek után ma a táv jelentette a nehézséget a 100. Giro d’Italia-n, a 12. szakaszon 229 kilométert kellett tekerni Forli és Reggio Emilia között, a végén minden adott volt egy izgalmas sprinthez.

Fotó: LaPresse - Gian Mattia D'Alberto

Fotó: LaPresse – Gian Mattia D’Alberto

De ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis jóval korábban, az első hegyi hajrának is volt tétje, ugyanis a tegnapi szakaszgyőztes Omar Fraile (Dimension Data) és az Etnán győző Jan Polanc (UAE Team Emirates) pontegyenlőséggel álltak. A háromfős szökés mögött még maradtak kiadó pontok, amiért sprintelt is a két verseyző. Fraile volt a gyorsabb, így a nap végén átvehette Polanc-tól a kék hegyi trikót. Ez volt az egyetlen mezcsere, nem volt változás sem az összetett, se a pontverseny élén.

Fotó: LaPresse - Gian Mattia D'Alberto

Fotó: LaPresse – Gian Mattia D’Alberto

Reggio Emiliában a Bora-Hansgrohe csapata készített elő nagyon szépen Sam Bennett-nek, de az utolsó kilométeren belül ismét előkerült a mezőny rettegett dél-amerikai párosa, Max Richeze és Fernando Gaviria. Előbbi felvezetésével a kolumbiai mondhatni simán nyerte a sprintet, harmadik szakaszsikerét aratva ezzel az idei Girón. Holnap lesz még lehetőség ismételni, de ahhoz feltehetően Andre Greipelnek (Lotto-Soudal) és Caleb Ewan-nek (Orica-Scott) is lesz néhány szava…

Videó összefoglaló:

Giro d’Italia 12. szakasz eredménye:

1 Fernando Gaviria (Col) Quick-Step Floors 5:18:55
2 Jakub Mareczko (Ita) Wilier Triestina
3 Sam Bennett (Irl) Bora-Hansgrohe
4 Phil Bauhaus (Ger) Team Sunweb
5 Maximiliano Richeze (Arg) Quick-Step Floors
6 Ryan Gibbons (RSA) Dimension Data
7 Sacha Modolo (Ita) UAE Team Emirates
8 André Greipel (Ger) Lotto Soudal
9 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
10 Roberto Ferrari (Ita) UAE Team Emirates

Összetett állás:

1 Tom Dumoulin (Ned) Team Sunweb 52:41:08
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:02:23
3 Bauke Mollema (Ned) Trek-Segafredo 0:02:38
4 Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:02:40
5 Vincenzo Nibali (Ita) Bahrain-Merida 0:02:47
6 Andrey Amador (CRc) Movistar Team 0:03:05
7 Bob Jungels (Lux) Quick-Step Floors 0:03:56
8 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:59
9 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team
10 Ilnur Zakarin (Rus) Katusha-Alpecin 0:04:17
11 Dario Cataldo (Ita) Astana Pro Team 0:05:19
12 Steven Kruijswijk (Ned) Team LottoNl-Jumbo 0:06:07
13 Davide Formolo (Ita) Cannondale-Drapac 0:06:19
14 Rui Costa (Por) UAE Team Emirates 0:06:29
15 Geraint Thomas (GBr) Team Sky 0:06:46
16 Adam Yates (GBr) Orica-Scott 0:06:52
17 Maxime Monfort (Bel) Lotto Soudal 0:07:22
18 Jan Polanc (Slo) UAE Team Emirates 0:07:39
19 Ben Hermans (Bel) BMC Racing Team 0:08:12
20 Simone Petilli (Ita) UAE Team Emirates 0:13:23

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo