fbpx

Merida 2020 – Élvonal elérhető közelségben

Nem régiben cikkeztünk róla, hogy a Merida Ruhpolding-ban mutatta be 2020-as újdonságait a szakma krémje előtt, de természetesen képviseltették magukat az Eurobike-on is, ahol szélesebb kör számára váltak láthatóvá a következő szezonra fejlesztett, vagy áthozott modellek. Újdonságot testközelből szemrevételezni mindig hálás feladat, főleg, ha olyan előremutató gyártóval van dolga az embernek, mint a Merida. Talán túlzás nélkül ki lehet jelenteni, hogy az egyik legszélesebb palettával operáló márkáról van szó, mely még bőven a megfizethető határokon belül mozog, minősége pedig vitán felüli.

Manapság mi sem természetesebb, hogy az ebike-ok adták a kiállított bringák jelentős hányadát, de lehet is mire büszke a gyártó, mert az új eOne-Sixty elég szexire és úgy tűnik, meglehetősen szuper gépre sikeredett. Ám barátibb árcímkével érkezik a 140-et mozgó kistesó, az eOne-Forty, mely azonos vázra épül, de más taggal és villával. Volt is belőlük egy szép csokor:

Merev farral sem lesz nehéz szép gépet venni jövőre a gyártótól, az eBig Nine valószínűleg sok montis álma.

Kellemes upgradet kap a e-túra szekció is, nagyon kívánatos gépek érkeznek a kínálatba, kiváló forma- és színvilággal, mellyel jó sanszuk lesz meghódítani az érdeklődők kegyeit. Az akkuk integrálása nem is kérdéses, így nagyon ízléses, hagyományos társaikhoz méltó külalakot tudtak rájuk szabni a Merida mérnökei.

Még ha a fejlesztés javát az “e” szegmens is viszi el, azért persze nem kell azoknak sem szomorkodni, akik nem értenek egyet ezen megoldással. Van miből válogatni azok számára is, akik a tradicionális sportot részesítik előnyben, és 100%-ban megújuló erőforrásból (izomerő) szeretnék beletenni az energiát. Például az országútik közt nagyon kis léptékekben lehet megtalálni a számunkra ideális példányt. A Reacto-n keresztül a Scultura-n át, egészen a Mission Road-ig bezárólag, és akkor nem beszéltünk a Silex és a Mission CX vonalról. Van azért itt egy kis csúsztatás, ugyanis a két Mission azonos vázra épül: Lehet használni CX-re, ami az alap elképzelés volt, de olyan sokoldalú lett, hogy egy sportos gravelként is tökéletesen helyt áll. Azok számára akik nem tudtak megbarátkozni a Silex hosszú fejcsövével, kényelmesebb hangoltságával, számukra a Mission Road jelenthet megoldást.

MTB felhozatal szempontjából is akadt érdekesség, ha másban nem is színben mindenképp. A One-Sixty 7000 szemet gyönyörködtető, azonnali irigykedésre okot adó dizájnnal érkezik, ám 5500 eurós ára már kevésbé teremt lehetőséget a birtoklására. Nyálcsorgatásra viszont annál inkább alkalmas.

Túrázósabb szekcióban a Crossway maradt elbűvölő, s úgy látszik a rikító, Meridához köthető neon zöld szín mellett minden szekcióban bátran kezdték használni a méregzöld matt variánsait, amely nagyon dögössé varázsolja a kerékpárokat.

Az Eurobike-on gombamód szaporodtak meg azok a gyártók, akik komoly hangsúlyt fektettek a gyerekbringákra. Erre a lobbanásra érzett jól rá a Merida is, hiszen nagyon pofás gyerekbringákat hoztak a kiállításra, s ráadásul átgondolt koncepció alapján, jó súlyban lesznek elérhetők.

Kiegészítőkínálatra sem lehet panasz, gyakorlatilag minden praktikus kiegészítőt megtalálhattok, ami egy jó bringázást biztonságossá és kényelmessé varázsol. Mert ugye egy kistáska-marokszerszám-pumpa szentháromság nélkül nem indulunk útnak, mégiscsak egy technikai sportról lévén szó. A bikepacking szerelmeseinek pedig kiváló első villára illeszthető csomagtartó is találunk a zöld bliszteren. Tessék befáradni egy kiemelt Merida boltba, vagy a Concept Store-ba és megcsodálni személyesen is a folyamatosan érkező újdonságokat.

 

További képek:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.