fbpx

Mégsem lesz magyar kontinentális kerékpáros csapat 2016-ban

Karácsony előtt örömmel számoltunk be a magyar UCI-bejegyzésű kerékpáros csapat működtetését lehetővé tevő együttműködésről, ami azonban meghiúsult. Az elsősorban a tehetséges fiatal bringásokat tömörítő gárda biztosan nem kontinentális státuszban folytatja 2016-ban. Az okokról Stubán Ferenc sportigazgató tájékoztatott:

Sajnálattal kell közölnünk, hogy az IL Pirata Kft. és a Vuelta Kft. közötti megállapodás a kontinentális csapat létrejöttével kapcsolatban, apróbb technikai nézetkülönbségek miatt az utolsó pillanatban meghiúsult. Ezért nem fogjuk tudni teljesíteni a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) által előírt kritériumokat, melyeket a kontinentális csapatok számára ír elő. Tehát Magyarországnak 2016-ban nem lesz kontinentális országúti kerékpáros csapata.

Kontinentális gárdánk a 2015. évi Tour de Hongrie legjobb csapata volt

Kontinentális gárdánk a 2015. évi Tour de Hongrie legjobb csapata volt

Szponzorainkkal, együttműködő partnereinkkel továbbra is azon dolgozunk, hogy a fiatal magyar versenyzőkből álló csapatunk eredményesen szerepeljen  a hazánkban és külföldön megrendezésere kerülő nemzetközi viadalokon, valamint a nemzeti bajnokságokon. Különös figyelmet fordítunk a Vuelta Kft. szervezésében megrendezendő Tour de Hongrie-ra, mely hazánk legnagyobb többnapos országúti versenye.

Egyúttal kívánunk Eisenkrammer Károly főszervezőnek további sikeres munkát.

Bordonali Fabio – ügyvezető, Il Pirata Kft.

Stubán Ferenc – sportigazgató

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo