fbpx

Meglepetés győzelem a Milánó – San Remón

A nagy nevek ellenére az idei Milánó – San Remón a tűzijáték elmaradt, Jasper Stuyven viszont kihasználta a helyzetet és az utolsó kilométereken megszökött, az üldözők egymásra vártak és végül egy hajszállal, de hazaért a Trek-Segafredo belga kerekese, mellyel pályafutása eddigi legnagyobb győzelmét szerezte meg.

A 2021-es Milánó – San Remót az országúti kerékpár rajongók mind nagyon várták, a legendás verseny idei kiadásában az elmúlt hetekben domináló Matiheu van der Poel, Wout van Aert, Julian Alaphilippe trió is rajthoz állt, ezért nagyon nagy eséllyel izgalmas versenyre számíthattunk. Bár azt érdemes hozzátenni, hogy az utolsó 45 percig a Milánó – San Remó az egyik legunalmasabb klasszikus, de utána bármi megtörténhet.

Idén sem történt túl sok minden az első 250 km-en, elment egy szökés, akik egészen az utolsó előtti emelkedőig, a Cipressáig bírták, ahol a Jumbo-Visma állt az élre tempót menni, de nagy nevektől nem igazán sikerült megszabadulniuk, így a Poggiot is még egy nagyobb csoport kezdte el együtt. Itt az Ineos vállalta magára a vezetést és mindenki várta, hogy majd az elmúlt hetek sztárjai támadni fognak, de sokáig semmi nem történt, és csak az emelkedő tetején indította a támadást Julian Alaphilippe, akire egyből ugrott Wout van Aert. A mezőny kissé szétszakadt, de a lejtő aljára összezártak, így úgy tűnt, hogy idén “mezőny”hajrá fog dönteni a győzelemről. Jasper Stuyven ezt másképp gondolta és a cél előtt kb 2 km-rel megindult, annak reményében, hogy hazaérhet. Hátul nem volt meg az összhang, valószínűleg kevesen gondolták, hogy Stuyven ki fog tartani a célig, de a belga csak ment és ment az idei verseny legizgalmasabb pillanatait okozva. Az utolsó 100 méteren is még kétséges volt, hogy hazaér-e, de végül ő ért át elsőként a célvonalon. A mezőnyből Caleb Ewan volt a leggyorsabb, akit Wout van Aert követett.
Hiába volt ezen a versenyen ott a “versenycsináló” trió az izgalmak most elmaradtak, Jasper Stuyven viszont karrierje legnagyobb győzelmét szerezte meg.
A mezőnyben ott volt Kusztur Péter is, aki végül a 143. helyet szerezte meg 10 perc 30 másodperc hátránnyal.

Eredmények:

1 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo 6:38:06
2 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal
3 Wout Van Aert (Bel) Jumbo-Visma
4 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
5 Mathieu van der Poel (Ned) Alpecin-Fenix
6 Michael Matthews (Aus) Team BikeExchange
7 Alex Aranburu Deba (Spa) Astana-Premier Tech
8 Sonny Colbrelli (Ita) Bahrain Victorious
9 Søren Kragh Andersen (Den) Team DSM
10 Anthony Turgis (Fra) Total Direct Energie
11 Matej Mohoric (Slo) Bahrain Victorious
12 Matteo Trentin (Ita) UAE Team Emirates
13 Greg Van Avermaet (Bel) AG2R Citroën Team
14 Maximilian Schachmann (Ger) Bora-Hansgrohe
15 Thomas Pidcock (GBr) Ineos Grenadiers
16 Julian Alaphilippe (Fra) Deceuninck-QuickStep
17 Michal Kwiatkowski (Pol) Ineos Grenadiers
18 Giacomo Nizzolo (Ita) Team Qhubeka Assos 0:0:06
19 Nacer Bouhanni (Fra) Team Arkea-Samsic
20 Pascal Ackermann (Ger) Bora-Hansgrohe

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo