fbpx

Meglepetés a 2014-es Tour de France – Grand Depart prezentációján

Némi meglepetéssel szolgált a 2014-es Tour de France brit szakaszainak prezentációja, ugyanis már az első napokban olyan emelkedők szerepelnek az itinerben, melyek megrostálhatják a mezőnyt.

Az már korábban kiderült, hogy a Grand Depart-ra Yorkshire-ben kerül sor, a mai párizsi bemutatón azonban a részleteket is ismertette  Christian Prudhomme versenyigazgató. Az első, Leeds és Harrogate közötti 190 kilométeres távon még valószínűleg minden adott lesz, hogy Mark Cavendish kiszolgálhassa a brit közönséget, lévén csak egy kategorizált emelkedő szerepel az itinerben (ami 4,5 kilométer hosszú, átlag 4%-os, és azért tartogat egy kemény 15%-os részt).

A második, York és Sheffield közötti 200 kilométeres etapot viszont nehézségében már a Liege-Bastogne-Liege-hez hasonlította Prudhomme, az utolsó 60 kilométeren belül 6 meredek mászással. A harmadik, 170 kilométeres szakasz ismét nyugodtabb lesz,  Cambridge egyetemvárosából indul, és a szurkolók kedvéért végigvezetik majd a mezőnyt az Olimpiai Parktól a Temze partján át a különböző nevezetességek között, mint a Tower Bridge, a Tower of London, a Big Ben, a Westminster Abbey… A cél pedig az olimpiai mezőnyversenyhez hasonlóan a Buckingham Palota közelében lesz (csak hogy a királynő az ablakából is láthassa a befutót).

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo