fbpx

Mavic Cosmic Carbone 40 Clincher tartósteszt: a végén csak egy maradhat

mavic_cosmic_carbone_c40_359914 (1)A légellenállási adatokat nyilván szélcsatornában lehetne lemérni, de a 40 mm-es felni ellenére feltűnően jól viselkedik oldalszélben, sose akarta kiverni a kormányt a kezemből, pedig az év első felében bőven volt részünk szeles időjárásban. Arról ne is beszéljünk, hogy nagyobb sebességnél milyen finoman hasítja a levegőt. Érdekes megfigyelés amúgy, hogy – összehasonlítva magasfelnis karbonkerekekkel – a fülnek annyira kellemes ütemes susogás a C40 esetében mérsékelten jelentkezik, nincs nagyobb hangja, mint a Campa Eurus edzőkerekemnek. Ez a jelenség – bár le kell mondani a szeretett hangról – egyértelműen a kedvező aerodinamikai tulajdonságokra utal.

A kerék jól gurul, vagyis az agyak csapágyazása is jeles. A Mavic agyakkal óvatos vagyok, mert voltak már negatív tapasztalataim, főleg elázás után. Nos, a rotor jelentem ugyanolyan szépen muzsikál, mint újkorában, a kotyogásra való hajlamot viszont nem sikerült kiküszöbölni. Ezt már háromszor-négyszer után kellett húzni, szerencsére nem nagy kaland, egszerűen megszorítható. Az agy-küllő-felni kapcsolat első osztályú, tulajdonképpen elképesztő, hogy semmi deformációt nem szenvedett eddig, pedig közel 80 kiló vagyok, történt bukás is, mégis szétrobbanthatatlan. Ha mégis lenne probléma, a könnyen hozzáférhető küllőanyákkal egyszerű a centrírozás is. Szintén előny, hogy az építésnek köszönhetően a gumi oldalán nincsenek küllőfuratok, így a tubeless külsők használatát is támogatja.

mavic_cosmic_carbone_c40_DSCF5565

Számomra a negatívum egy karbon kerékszettben még mindig a fékhatás, ami elmarad egy alumínium fékezőfelülettől. A Mavic gyári sárga betétjével használtam, ami némi szennyeződést felszedve hamarosan sivítóssá vált erős fékezéskor. Tisztogatni kell, de még az sem oldja meg teljesen a problémát. Nedvesen, esőben drasztikusan csökken a fékhatás, akármit is írnak a katalógusban, hogy ennyivel meg annyival javítottak rajta. A remek Ultegra fékeimmel szerencsére ez még mindig a biztonságos határon belül marad, balesetveszélyes helyzet nem alakult ki emiatt, de ha egyszer megszoktad a brutális fékhatást, ahhoz képest nem olyan jó érzés.

mavic_cosmic_carbone_c40_DSCF5567

A gumikról érdemes még külön szólni, majdnem megfeledkeztem róluk, ami a legnagyobb dicséret, hiszen feltűnés nélkül teszik a dolgukat. A Mavic kerekekkel harmonizáló Yksion Pro köpenyek két változatát találjuk a C40 peremes szettjén, elöl az Yksion Pro Griplinket, hátul az Yksion Pro Powerlinket. Nem véletlenül ajánlja így a Mavic, a Griplink elsősorban a jó tapadásra optimalizált, például lejtőn, kanyarban az első kerékre nehezedik a nagyobb tömeg, agy a gumikeveréket ennek megfelelően alakították. Hátulra a Powerlinket szerelték, ami szálelrendezéséből adódóan kevésbé deformálódik, torzul, így gyorsításnál jobban átviszi az erőt az útra, továbbá a minél alacsonyabb gördülési ellenállás elérése volt a cél. Használat közben az első kerék jó tapadása mindenképpen kiütközik, nagy nyomásnál és nedvesen is, néha pont az zavaró, hogy a hátsó hajlamosabb a megcsúszásra. Kopás szempontjából jobb az átlagosnál, szúrásos defektet fél szezon alatt eddig nem kaptam vele, egyszer felütni sikerült a hátsót, de az nyilván saját hiba.

Összefoglalva egy fél szezon tapasztalatait a legfontosabb, hogy miután betettem, ki sem vettem a bringából. Ok, tesztkerék, ez a feladat, de azt álmomban sem gondoltam, hogy sajátként is fogom használni. Immár ez az EGYETLEN, általános célú kerékszettem és nem hiányozik semmilyen más alternatíva országúton. A peremes C40-nel minden körülmények között elégedett vagyok. És iszonyúan jó érzés, hogy folyamatosan egy menő, ütős kerékszett van a bringádban, amire – immár ki merem jelenteni – nem kell vigyázni, mint a hímes tojásra, a magyar utakon sem. Szóval ha a végén csak egy maradhat, a Mavic Cosmic Carbone C40 Clincher jó eséllyel pályázik a megtiszteltetésre. Aki tehát meg tudja fizetni az árát, annak ajánlom!

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto

Bővebb információ Mavic termékekről: http://mavic.beszweb.hu/index.php

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo