fbpx

Mától a Tour de France főpróbája kezdődik!

Még csak pár napja ért véget az elmúlt esztendők legizgalmasabb Girója, de már minden kerékpársport-rajongó gondolata a maillot jaune körül forog. A francia körverseny “főpróbája” hagyományosan a nyolcnapos Criterium du Dauphine.

Froome és Contador

Froome és Contador

A Tour de France esélyesei a világtól elrejtőzve készülnek a világ leghíresebb kerékpárversenyére. Contadorról hónapok óta nem hallottunk, Froome és a SKY pedig néhány Twitter-bejegyzéstől eltekintve szintén hírzárlatban készült a Teidén. Természetesen rajtuk kívül is lesz néhány olyan versenyző, akikre számítani kell. A francia GT előtt megrendezésre kerülő Critérium du Dauphiné minden évben az első olyan alkalom, ahol a fő esélyesek összemérhetik erejüket. Izgalmas versenyre van kilátás!

Vasárnap kezdődik a nyolc szakaszból álló viadal. Az útvonalat tekintve sok mindent elmondhatunk, de azt semmiképpen, hogy könnyű. Lesz egy 23 kilométeres időfutam, két kemény hegyi szakasz, ráadásul az utolsó kettő, ezeken kívül pedig öt könnyebb-nehezebb dombos táv, ahol akár mezőnyhajrák is várhatók. A királyetap a hatodik, ahol többek között hegyi befutó lesz az Alpe D’Huez-n. Összesen 1153 kilométert és több súlyos kiemelt emelkedőt kell teljesíteniük az egyhetes második felében a versenyzőknek.

criterium-du-dauphine-2017-1489664184

Chris Froome az eddigi éveitől eltérően kezdte az idei szezonját. Idei legjobb eredménye a Herald Sun Tour hatodik helyezése, ebből természetesen nem szabad semmiféle következtetést levonni a brit-kenyai Tourra vonatkozó esélyeit illetően. Ezeket majd a Dauphiné után, esetleg. Az útvonal a viszonylag sík 23 kilométeres TT-vel és a hegyekkel remekül illeszkedik Froome és a SKY képességeihez. Természetesen Froome-on kívül mások is készen állnak a versenyre. A tavalyi Tour címvédője mellett itt lesz a tavalyi második helyezett Romain Bardet is. Az Ag2R kapitánya Sierra Nevadában készült a versenyre, minden bizonnyal csúcsformáját megközelítve áll rajthoz Saint Etienne-ben vasárnap.

A BMC ausztrál összetett menője, Richie Porte is a TDF sárga trikójára vágyakozik, és ahogyan a SKY első embere, ő is erre épített fel mindent a szezonban. Az év elején ért el szép eredményeket, elsősorban hazájában a Tour Down Underen, amit megnyert. Remek hegyi menőről beszélünk, aki időfutamban is nagyon jó! Tavaly 4. helyezést ért el a Tour rövidebb kronóján. A BMC nagyon precízen készíti fel csapatát, egészen biztosan erős Porte-ra számíthatunk.  Alberto Contador is a Tourra hegyezi magát. A spanyol a Trek-Segafredóval debütáló szezonjában lenyűgözően és agresszíven versenyzett, három egyhetes spanyol viadalon (Andalúzia, Baszk és Katalán kör) ért el második helyezést ért el, mindhárom alkalommal Alejandro Valverde mögött, illetve a Párizs – Nizzán is a dobogó második fokára léphetett fel, egy hajszállal maradt el Sergio Henao Montoya mögött.

Az imént említett négy egyhetes viadal összetett győztese, Valverde is itt lesz, de mind Valverde, mind Henao segítőként lesz jelen a Touron. Viszont amíg a kis kolumbiai már a Dauphinén is Froome-ért dolgozik, addig a Movistar kapitányaként Valverde simán folytathatja elképesztő szezonját! Contador pályafutásának vége felé jár. Megoszlanak a vélemények afelől, hogy nyerhet-e még háromhetest a Pisztolyos, de abban egészen biztosak vagyunk, hogy mindent megtesz érte. És ezzel csak mi, rajongók járunk jól, hiszen egy erős Porte-Contador-Valverde-Bardet négyes osztag jelentősen megnehezítheti Froome dolgát, és ami a legfontosabb, remélhetőleg kiváló versenyt láthatunk majd!

A futottak még kategóriába tartozik az Orica versenyzője, Esteban Chavez, akit térdsérülés hátráltatott a felkészülésben, így nem ő, hanem Simon Yates lesz a csapat első számú embere a viadalon. A fiatal brit remek képességekkel bír, amit már nem egy alkalommal bizonyított is, egy TOP10-es helyezésre simán jó lehet. Szintén a térdével voltak komoly gondok az Astana fiatal, de már GT-győztes kerekesének, Fabio Arunak, akinek e sérülés miatt kellett kihagynia a szülőföldjét is érintő olasz kört. Az olaszt Jakob Fuglsang fogja segíteni majd, és a dán remek formában van! Erősen kétséges Aru jó szereplése, de minden talján rajongó izgatottan várja, mit mutat majd kedvencük.

Az első három, valamint a 4. és 5. szakaszra elsősorban a sprinterek és az egynapos specialisták készülhetnek. A legnagyobbak közül nem lesz itt Marcel Kittel és Peter Sagan, akik a Tour de Suisse-t választották felkészülésül, valamint Mark Cavendish sem, aki sajnos még mindig gerincproblémákkal küzd. Rajthoz áll viszont Alexander Kristoff (Katusha Alpecin), Nacer Bouhanni (Cofidis), Arnaud Démare (FDJ) és Bryan Coquard (Direct Energie) is, de ismét jó formának örvend az olasz Sonny Colbrelli (Bahrain-Merida) is. Ha pedig nem mezőnyhajrát láthatunk majd, akkor számítani lehet Dan Martin (Quick Step), Andrew Talansky (Cannondale), Ian Stannard (SKY) támadásaira. És az időfutam? Froome kiváló szakértője a kronónak, de a mezőnyben lesz egy bizonyos Tony Martin (Katusha Alpecin) is, a Panzerwagen is, aki többszörös világbajnok ebben a specializációban!

A Tour egyik felvezető versenye minden évben remek helyszíne és lehetősége annak, hogy a Tour de France menői összemérjék erejüket. Nincs olyan messze a düsseldorfi rajt, most már kiváló formában kell lennie a csapatoknak. Ez pedig mindenképpen izgalmas és kiélezett versenyt ígér!

Szöveg: Nagy Gergely

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.