fbpx

Magnus Cort másodszor! – Szenzációs teljesítmény a Vueltán

A Vuelta 12. szakasza két dologról lesz emlékezetes, az egyik hogy Primoz Roglic, Adam Yates és még páran az Ineosból és Jumbo-Vismából ismét buktak, a másik pedig Magnus Cort teljesítménye, aki az előző napi szökése után ma a semmiből érkezve megnyerte a hegyek után a sprintet.

Érdekes versenyre lehetett számítani a Vuelta 12. szakaszán, megint egy hosszú sík szakasz végén következtek az emelkedők, ezúttal egy harmadik és egy második kategóriás hegy, melyről még be kellett gurulni a célba. Az összetettben érdekeltek csatájára kevesen fogadtak volna a szakasz előtt, éppúgy mint egy klasszikus sprintbefutóra, a legnagyobb esély egy erősen csökkent létszámú, kevés sprinteres hajrára volt.

12. szakasz

Hiába próbáltak többen megszökni, nagyon lassan tudott kialakulni tartós szökés a Vuelta 12. szakaszán, érezni lehetett, hogy többen is egy klasszikus sprinterek nélküli sprinthajrára készülnek. Végül Mikel Iturria (Euskaltel-Euskadi), Sebastian Berwick (Israel Start-Up Nation) és Sander Armée (Team Qhubeka NextHash) tudott ellépni közel 80 km megtétele után, akikre Stan Dewulf (AG2R-Citroën Team), Jetse Bol (Burgos-BH), Julen Amezqueta (Caja Rural-Seguros RGA), Maxim van Gils (Lotto Soudal), Chad Haga (Team DSM) ugrott fel. Nagy előnyt nem tudtak kiharcolni, végig benne volt, hogy ezen a napon nem igazán fog hazaérni szökés.

A mezőnyben egészen addig túl sok érdekes dolog nem történt, amíg a harmadik kategóriás hegyről nem kezdtek el ereszkedni. Itt a mezőny elejében történt egy bukás, amiben a legnagyobb számban az Ineos versenyzői voltak érintettek köztül Adam Yates-cel, de a Jumbo-Vismából Primoz Roglicot is a bokorból kellett kihúzni. A bukás után a Team UAE húzta a mezőnyt, de vissza tudtak zárkózni a bukás áldozatai.


A szökevények közül Van Gils bírta a legtovább, akit az utolsó hegyen fogtak meg, viszont kialakult egy 4 fős elmenés is, amit Jay Vine (Alpecin-Fenix), Romain Bardet (Team DSM), Giulio Ciccone (Trek-Segafredo) és Sergio Henao (Qhubeka NextHash) alkotott. Az előnyük fél perc körül tetőzött és pechükre a Michael Matthewsért dolgozó BikeExchange húzta a mezőnyt. Végül megfogták a szökevényeket és következett a sprint, ami nem igazán úgy alakult ahogy a BikeExchange várta. Az EF-ből a 11. szakaszon hősies szökést bemutató Magnus Cort érkezett a segítőjével gyakorlatilag semmiből, Cort hosszút nyitott, egyedül Bagioli tudott vele menni, de nem volt ereje kikerülni a dánt, aki ezzel már a második szakaszát nyerte ezen a Vueltán. Matthews csak a harmadik helyet tudta megszerezni…

Az összetettben változás nem történt továbbra és Eiking áll az élen, ami a következő hegyi szakaszig valószínűleg így is marad.

A 2021-es Vuelta útvonala – Mi vár ránk a spanyol körversenyen?

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo