fbpx

Svájci Körverseny: Sagan legyőzte Cancellarát!

Egy 7,3 kilométeres prológgal kezdetét vette a Dauphine mellett a Tour de France másik felkészülési versenye, a június 9-étől 17-éig tartó Svájci Körverseny. Peter Sagan rögtön szenzációt szolgáltatott, a többnyire sprinteken jeleskedő fiatal szlovák sztárbringás legyőzte a hazaiak specialistáját, Fabian Cancellarát.

Peter Sagan

A luganói utcákon Cancellara hazai pályán érezhette magát, lévén ugyanitt nyert az előző két évben, ma viszont nem sikerült triplázni, a Liquigas kapitánya 4 másodperccel jobbnak bizonyult. Tegyük hozzá, Sagan a Kaliforniai Körversenyről öt győzelemmel a tarsolyban érkezett, a svájciak sztárjának pedig ez volt az első komoly megmérettetése a Flandriai Körversenyen elszenvedett kulcscsonttörése után.

Sagan sárgában

 „Nagyon jó formát fogtam ki egy olyan pályán, ami feküdt nekem. Fabiant csak azért győzhettem le, mert még nincs csúcsformában a tavaszi sérülését követően. Cancellara olimpiai és világbajnok kronóspecialista, nem hasonlíthatom magamat hozzá időfutamban. Fontos volt a mai nap, hogy lássam, milyen formában vagyok a Tour előtt, s most már nyugodtan nézek a verseny elé.” – nyilatkozta Sagan.

Fabian Cancellara

A Svájci Körverseny holnap rögtön egy hegyi kemény szakasszal folytatódik, hegyi befutóval, majd a jövő hétvégén ugyancsak két hegyi etappal zárul. A mezőnyben teker a Tour aspiránsok közül Peter Velits, Nicolas Roche, Robert Gesink, Frank Schleck és Alejandro Valverde is. Az esélyesek között pedig ott találhatjuk még a norvég Lars Peter Nordhaugot, Roman Kreuzigert, Michael Albasinit, Jakob Fuglsangot, Andreas Klödent, Damiano Cunegót és másokat, erős mezőny jött össze a francia körverseny előtti utolsó WorldTour-többnaposon.

Az 1. szakasz (prológ) eredménye:
1.     Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale     0:09:43
2.     Fabian Cancellara (Swi) RadioShack-Nissan     0:00:04
3.     Moreno Moser (Ita) Liquigas-Cannondale     0:00:07
4.     Martin Elmiger (Swi) AG2R La Mondiale     0:00:11
5.     Fredrik Carl Wilhelm Kessiakoff (Swe) Pro Team Astana     0:00:15
6.     Michael Albasini (Swi) Orica GreenEdge Cycling Team     0:00:17
7.     Dario Cataldo (Ita) Omega Pharma – QuickStep     0:00:18
8.     Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana     0:00:19
9.     Tom Jelte Slagter (Ned) Rabobank Cycling Team     0:00:20
10.     Jakob Fuglsang (Den) RadioShack-Nissan     0:00:22

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo