fbpx

FotoTour: Tour Down Under, avagy hangolnak a profik

2013-tól az olasz Stefano Sirotti lát el minket fotókkal a profi országúti kerékpáros eseményekről, és a versenybeszámolókhoz tartozó képanyagokon kívül időről időre jelentkezünk majd FotoTour címmel olyan cikkekkel, ahol a képgaléria által mélyebb betekintést nyerhetünk, mi történik az egyes kerékpárversenyeken, akár a színfalak mögött. A Tour Down Under-ről készült első FotoTour tehát ha úgy tetszik, premier a Bikemag.hu-n!

Az ausztráliai verseny – akárcsak az ausztrál kerékpársport – hatalmasat fejlődött az ezredforduló óta, ez a 15. Tour Down Under, és a ProTour-, majd a WorldTour-sorozatba is bekerült. Jól látható a közvetítések alatt is, hogy rengetegen kíváncsiak, rengetegen szeretik errefelé a profi bringásokat, idén sincs ez másképp.

A legtöbb bringás pedig nagyon szereti ezt a versenyt, a legjobb körversenymenők még afféle szezon eleji edzőtábornak tekintik, felvenni újra a ritmust, tekerni a mezőnyben. A luxemburgi Andy Schleck is rendszeres vendég itt, és nem ez az első fotó róla a “nemzet jelképével”.

A legprofibb állatszelídítő talán a német Marcel Kittel volt, bár rajongói inkább azt várták, hogy az Argos-Shimano ifjú sprintere inkább a hajrákon kerüljön a reflektorfénybe, mindeddig ez nem történt meg…

A kiskenguru viszont a tenyeréből evett, a koalamaci szintén, sőt, Kittel kígyót is melengetett a keblén. Talán vasárnap a sprintbefutón is láthatjuk majd őt a fotókon.

Kittelhez hasonlóan az amerikai Tyler Farrartól is többen sokkal többet vártak, a Garmin sprinterei is megbújnak egyelőre a mezőnyben, Hunterék egyelőre csak a depóban villogtatták az új Cervelo bringákat.

Honfitársa, a német André Greipel viszont inkább a versenypályán jeleskedett, eddig két szakaszt nyert, és a felvezető kritériumon, a Down Under Classic-on is diadalmaskodott. A fenti fotó némi alátámasztás, miért Gorilla a beceneve Greipelnek a madárcsontú profi bringások mezőnyében…

Semmire sem mehetett volna talán Greipel egy remek csapat nélkül, a Lotto-Belisol tagjai a Sky-t is megszégyenítve vezették fel eddig a hajrákat, 100%-os munkát végezve. A Down Under Classic-on még kedvező légellenállású, ezüst színű bukókat is felvettek.

Maradva a németeknél, a 40 éves “öreg profi”, Jens Voigt tudja, mi kell a közönségnek, szökésben mutatta magát rajongóinak.

Természetesen rengeteg szurkoló kíváncsi a világbajnok Philippe Gilbert-re is, aki eddig ki is szolgálja rajongóit, a pályán és a depóban is aktív.

Nem mellesleg a Tour Down Under-en mutatta meg teljes világbajnoki szerelését a BMC menője, tetőtől talpig szivárványszínben gálázik. a cuccok annyira újak, hogy a DMT cipőre a kritérium előtt került fel a stopli.

És a láb teljes pompájában, némi bőr alá varrt kiegészítő mintával. Sajnos a szivárványszínű bringa már amortizálódott némileg a második szakaszon történt bukásban.

Az ausztrálok megadják a megfelelő körítést a versenynek, a csapatbemutatón látványos autentikus tánccal szórakoztatták a kilátogatókat.

Természetesen a rajtnál is minden díszlet a helyén van, a versenyzők számára így talán semmiképpen sem nyűg az aláírási ceremónia…

Mint ahogy a dobogón is magas osztályzatot érdemelnek a lányok, a 3. szakasz fiatal (meglepetés)győztese, Tom Jelte Slagter is szívesen gyakorolta kötelességét.

A versenyzők többségének egyébként itt van ideje bolondozni, messze nem olyan feszült a hangulat, mint a szezon legfontosabb versenyein, a Tour de France-on, vagy a nagy klasszikusokon.

Még azt is mosolyogva tűrik, amikor az őrültebb szurkolók testközelből “tolják előre” kedvencüket, kengurunak, vagy itt talán éppen koalamacinak öltözve.

Aki talán az átlagnál feszültebb, az a brit Geraint Thomas, hiszen a második szakaszon sikeres szökésnek köszönhetően esélye van akár az összetett győzelemre is, de kihívói szorosan ott lihegnek a nyakában…

Down Under Classic kritérium és előzetes információk

Tour Down Under 1. szakasz

Tour Down Under 2. szakasz

Tour Down Under 3. szakasz

Tour Down Under 4. szakasz

Fotók: Sirotti.it

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo