fbpx

Még szorosabb a Párizs-Nizza összetettje! – videó

A holland Lieuwe Westra nyerte az idei Párizs-Nizza domborzata alapján legnehezebb szakaszát, és az összetettben is feljött Bradley Wiggins nyakára, a brit azonban nagy küzdelemben megőrizte a sárga trikót.

Az Onet Le Chateau és Mende közötti 178 kilométeres táv során három első kategóriás emelkedőt is le kellett küzdeni a mezőnynek, a hegyi befutó pedig egy nem hosszú (4km), de nagyon meredek emelkedő végén lett kijelölve.

A szakasz során ismét a Movistar dolgozott a legtöbbet a szökevények üldözése során, az utolsó hegyen azonban Wiggins csapata, a Sky vette át az irányítást. Richie Porte rántotta fel a meredek emelkedőre a sort, ami apró darabokra hullott, s az összetett ellenfelek közül az amerikai Tejay Van Garderent sikerült is kivégeznie a Skynak.

A szűk élbolyból azonban Westra támadott a legjobbkor, az utolsó 500 méteren Wigginsnek kellett felvállalnia az üldözést, és Valverdével, Leipheimerrel 6 másodperc hátránnyal érkeztek a holland mögött. A Vacansoleil versenyzője az időjóváírással együtt 12 másodpercet dolgozott le összetettben, s feljött 6 másodpercre Wiggins mögé a második helyre. Alejandro Valverde második helyével megint lecsípett két másodpercet hátrányából, a spanyol így a 10 mp-vel harmadik Leipheimer mögött 18 mp-vel negyedik.

Ha figyelembe vesszük, hogy az összetettben első három versenyző kiváló időfutammenő, s hegyi kronón Valverde is erős, izgalmas napok várnak még ránk, s vasárnap egy időfutam, óriási téttel…

Az 5. szakasz eredménye:
1. Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM     4:52:46
2. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team     0:00:06
3. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling
4. Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-Quick Step
5. Simon Spilak (Slo) Katusha Team
6. Damiano Cunego (Ita) Lampre – ISD     0:00:16
7. Arnold Jeannesson (Fra) FDJ-Bigmat
8. Sylvester Szmyd (Pol) Liquigas-Cannondale     0:00:24
9. Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling
10. Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar     0:00:30

Az összetett állás:
1. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     18:23:40
2. Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM     0:00:06
3. Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-Quick Step     0:00:10
4. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team     0:00:18
5. Simon Spilak (Slo) Katusha Team     0:00:37
6. Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:00:39
7. Maxime Monfort (Bel) RadioShack-Nissan     0:00:46
8. Arnold Jeannesson (Fra) FDJ-Bigmat     0:01:06
9. Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quick Step     0:01:16
10. Robert Kiserlovski (Cro) Astana Pro Team     0:01:21

A 4. szakasz

A 3. szakasz

A 2. szakasz

Az 1. szakasz

Előzetes, esélyesek, szakaszok: Kattints ide!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo