fbpx

Kiütéses hazai győzelemmel vette kezdetét a Vuelta a Espana

Technikás csapatidőfutammal és hazai győzelemmel vette kezdetét a 67. Vuelta a Espana, azaz a spanyol kerékpáros körverseny, Pamplona városában, a legendás ötszörös Tour de France-győztes Miguel Indurain szülőföldjén.

A nagy előd csapata nem is hozott szégyent Indurainra, mondhatni agyonverték a mezőnyt, egyedüliként 19 perc alatt teljesítve a 16,5 kilométeres távot, melyet sok szűk út, kanyarok, kockaköves, technikás részek nehezítettek, amíg megérkeztek a bikaviadalok szentélyébe.

Teljesítményük így nyugodtan nevezhető űridőnek, ezzel a címvédő Juan José Cobo és Alejandro Valverde némi lépéselőnybe került, utóbbi esélyes, hogy már az első héten felhúzza az összetett éllovasnak járó piros trikót.

Kiderült az is, mely gárdák veszik komolyan idén a Vueltát, jól teljesített Froome, Contador és Purito csapata is, a Movistar mögött nagyon sűrűn érkeztek a többiek az első 8 helyen. Az összetettben vezetőnek járó piros trikót a csapatból a célvonalon elsőként áthaladó Jonathan Castroviejo húzhatta fel.

Eredmény:

1. Movistar Team 18:51
2. Rabobank +10 mp. hátrány
3. Omega Pharma-Quick Step azonos idő
4. BMC Racing Team azonos idő
5. Sky +12 mp. hátrány
6. Lotto-Belisol azonos idő
7. Saxo Bank-Tinkoff +14 mp. hátrány
8. Katusha +15 mp. hátrány
9. Euskaltel-Euskadi +38 mp. hátrány
10. Astana +33 mp. hátrány
11. Ag2r-La Mondiale +34 mp. hátrány
12. Vacansoleil-DCM azonos idő
13. Orica-GreenEDGE +35 mp. hátrány
14. Liquigas-Cannondale +41 mp. hátrány
15. Cofidis +47 mp. hátrány
16. Lampre-ISD +54 mp. hátrány
17. RadioShack-Nissan +55 mp. hátrány
18. FDJ-BigMat +57 mp. hátrány
19. Argos-Shimano +59 mp. hátrány
20. Andalucía +1:01 perc hátrány
21. Garmin-Sharp +1:27 perc hátrány
22. Caja Rural azonos idő

Ki nyerheti a 67. Vuelta a Espana-t?

A Vuelta a Espana rajtlistája, esélyesek

A 2012-es Vuelta a Espana útvonala

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo