fbpx

Giro d’Italia: hegyek, eső, két győztes a 9. szakaszon – videó

A változatosság kedvéért újabb esős, hegyes szakaszon van túl a Giro d’Italia mezőnye, orosz szökevénysikert ünnepelhetett a firenzei közönség, Wiggins pedig továbbra sem kockáztat a nedves utakon…

Sansepolcro és Firenze között 170 kilométer várt a pelotonra, változó domborzaton, borús időben. Tökéletes körülmények a szökevénysikerhez, ennek megfelelően tucatnyi kerekes lépett meg már a verseny korai szakaszában, a többek között a hegyi pontokat vadászó Pirazzival és Viscontival.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Wiggónak a mai nap sem esett jól… (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Az eső egyre jobban zuhogott, és elöl a szökevények is szétszakadtak az emelkedőkön-lejtőkön, de ugyanez történt a mezőnyben is. Wiggins nem kockáztatott lefelé, ismét lemaradt, de csapata, a Sky kihúzta a csávából, sikerült visszazárkóznia Nibaliékra, akik amúgy elöl úgy húzták  a sort, hogy kis híján az egész sort lefektették a kanyarban.

Nibali és Scarponi mindent meg is tett azért, hogy a Sky-nak ne legyen sétagalopp a mai nap (Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Nibali és Scarponi mindent meg is tett azért, hogy a Sky-nak ne legyen sétagalopp a mai nap (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Scarponi csapata, a Lampre-Merida is dolgozott Wiggins ellen az összetett pozícióért, de az erő ismét megvolt a Sky-ban, megoldották a nehéz helyzetet. A címvédő Ryder Hesjedal (Garmin) viszont tegnaphoz hasonlóan gyenge formát mutatott, ő az emelkedőn szakadt le, s gyűjtött egy percet Nibalival szemben.

Mai szakaszgyőztes 1: Maxim Belkov (Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Mai szakaszgyőztes 1: Maxim Belkov (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Elöl a hegyi pontokért Pirazzi jeleskedett, a kolumbiai Robinson Chalapud-dal karöltve villogtak az emelkedőkön. Az orosz Maxim Belkov (Katyusa) azonban visszazárkózva rájuk őrült tempót bevállalva lefelé, úgy faképnél hagyta őket az egyik lejtőn, hogy onnantól nem is látták.

Mai szakaszgyőztes 2: Carlos Betancur (Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Mai szakaszgyőztes 2: Carlos Betancur (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Belkov hazaért, a célban azonban még történt érdekes közjáték. A 40 főre apadó főmezőnyből akciózó kolumbiai Betancur ahogy utolérte a korábbi szökevénycsoportból Ludvigssont és Pantanót, azt hitte nyert, s feltett kezekkel haladt át a vonalon. Az összetettben Nibali megőrizte a vezetést, Hesjedal csúszott ki a top 10-ből. Cadel Evans a mezőnyhajrát nyerve átvette Cavendishtől a ponttrikót.

Videó összefoglaló:

Giro d’Italia 9. szakasz eredménye:

1     Maxim Belkov (Rus) Katusha     4:31:31
2     Carlos Alberto Betancur Gomez (Col) Ag2R La Mondiale     0:00:44
3     Jarlinson Pantano (Col) Colombia     0:00:46
4     Tobias Ludvigsson (Swe) Team Argos-Shimano     0:00:54
5     Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:01:03
6     Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team
7     Danilo Di Luca (Ita) Vini Fantini-Selle Italia
8     Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia
9     Damiano Caruso (Ita) Cannondale Pro Cycling
10     Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team

Összetett állás:

1     Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team     34:19:31
2     Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:00:29
3     Robert Gesink (Ned) Blanco Pro Cycling Team     0:01:15
4     Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     0:01:16
5     Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida     0:01:24
6     Sergio Luis Henao Montoya (Col) Sky Procycling     0:02:11
7     Mauro Santambrogio (Ita) Vini Fantini-Selle Italia     0:02:43
8     Przemyslaw Niemiec (Pol) Lampre-Merida     0:02:44
9     Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling     0:02:49
10     Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team     0:03:02

Giro d’Italia 8. szakasz

Giro d’Italia 7. szakasz

Giro d’Italia 6. szakasz

Giro d’Italia 5. szakasz

Giro d’Italia 4. szakasz

Giro d’Italia 3. szakasz

Giro d’Italia 2. szakasz

Giro d’Italia 1. szakasz

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo