fbpx

Ma a Velencei-tavat hódították meg a bringások, 1200-an…

Június első vasárnapján második alkalommal találkoztak a gárdonyi K&H olimpiai kerékpáros nap családi bringacsapatai, hogy közösen tekerjék körbe a Velencei-tavat.

A 11 órakor rajtoló mezőny olyan hosszúra nyúlt, hogy mire az utolsó nevező is két kerékre pattant, a célkapu közelében már a leggyorsabbak fogadására készülődtek a szervezők. A szurkolók online is követhették a túra résztvevőit, sokan a rajtkapu alatt elhaladva is üzentek még a kamerán keresztül, majd pedig célba érkezéskor elsőként üdvözölték az otthoniakat.

Ideális célpont túrához

Ideális célpont túrához

Az 1200 fős mezőny kellemes túratempóban vágott neki a 28 kilométeres távnak, amelynek útvonala Agárdon át Pákozd felé vezetett, elhaladt az Arborétum mellett, majd Velencén át tért vissza ismét Gárdonyba. A túrázók rajtszámuk mellé átvehették az esemény egyedi pólóját is, amelyet sokan viseltek tekerés közben is, így kékbe öltözött a Velencei-tó körül kialakult bringás koszorú.

Rajt

Rajt

A Sport Beach területére visszatérve az Abonett termékeivel ismerkedhettek a résztvevők, valamint a Sportime standjánál elsősegélynyújtásból vehettek leckéket. Idén is a K&H olimpiai kerékpáros nap vendége volt Gizmo és csapata, akik freestyle BMX és MTB bemutatóval szórakoztatták a strand füves rétén pihenő bringásokat.

Gizmo-show

Gizmo-show

Az esemény fotói megtekinthetők a www.kerekparosnap.hu oldalon a KÉPGALÉRIA menüpontban.
Az eseményt szervező BSI június második hétvégéjén visszatér Budapestre, ahol a K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó mezőnye egy új helyszínen, az 56-osok terére gyűlik össze egy igazi csapat munkára.

Bővebb információ www.kerekparosnap.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.