fbpx

Luis Leon Sanchez nyert, Dér Zsolt 57. Bakuban

Azt még nem tudni, mekkora presztízzsel bír, hogy a spanyol Luis Leon Sanchez megnyerte a Bakui Európai Játékok mezőnyversenyét, mindenesetre az elit férfiak izgalmas, színvonalas küzdelmet vívtak.

Sanchez köszönetet mond Herradának

Sanchez köszönetet mond Herradának

A tegnapi női futamhoz hasonlóan a táv első felében a kisebb körben tekert a mezőny, majd a végjátékhoz közeledve a várba felvezető kisebb kockaköves emelkedő is kiegészítette a pályát. Összesen 16 kört kellett teljesíteni, ami 215 kilométert jelentett, a kerekesek dolgát tovább nehezítette a 40 fokos hőség. Lovassy Krisztián ennek esett áldozatul, gyakorlatilag rosszul lett a nagy melegben, nagyon felment a pulzusa és viszonylag korán feladta a küzdelmet.

Dér Zsolt bringázik ki a képből

Dér Zsolt bringázik ki a képből

Az élen sokáig egy szökevénycsoport tekert, a rövid kanyargós emelkedők meg rostálták a mezőnyt, Két körrel a vége előtt utolérték az elmenést. Ezután a holland Niki Terpstra akciózott, majd az utolsó körben összeállt a Jesus Herrada, Petr Vakoc (cseh), Andrij Grivko (ukrán) sor, akikhez Luis Leon Sanchez ugrott fel. Honfitársa, Herrada ahogy mondani szokták a belét kidolgozta a versenyen, hiszen már a korábbi szökevénycsoportban is benne volt, a végén pedig Sancheznek kellett segítenie.

Herrada azonban hatalmasat melózott, még a hajrá felvezetésére is maradt ereje, így Luis Leon Sanchez megnyerte a versenyt, második érmét szerezve Bakuban, hiszen az időfutamon is dobogón végzett. A magyarok közül Dér Zsolt fejezte be a nagyon kemény futamot, az 57. helyen a 125 fős mezőnyből vagyis hasonlóan szépen helytállt, mint tegnap Király Mónika.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.