fbpx

Lovassy harmadik sprintbefutón a Román Körversenyen

A londoni olimpia országúti mezőnyversenyén induló Lovassy Krisztián harmadik lett ma az Europe Tour sorozatba tartozó Román Körverseny 6. szakaszán.

A csíkszeredai kontinentális csapat, a Tusnad Cycling Team színeiben induló magyar bajnok 168 kilométer megtétele után sprintbefutón érte el a remek eredményt, nehéz körülmények között, zuhogó esőben. A Marosvásárhelyen véget érő szakaszon a győzelmet az ukrán Andriy Kulyk szerezte meg, az összetettet Krisztián csapattársa, a horvát Matija Kvasina vezeti. A június 2. és 9. között zajló, szombatig tartó UCI 2.2 kategóriás versenyen a magyar Close2 Carrera GiEsse csapata is részt vesz, elsősorban Simon Pétertől várhatunk jó összetett eredményt, aki jelenleg a 27. helyen áll a 69 versenyben lévő kerekes között, 6:06 perc hátránnyal.

A szakaszt követően Krisztián így foglalta össze a mai napot és csapata helyzetét a Román Körversenyen:

Végig forogtuk az egész napot a mezőny elején közösen a románokkal, a hegyen az utolsó 5 kilométert végig én vittem fel, nagy tempóval, hogy ne legyen lószparádé (akciók).  Elengedtünk 3 embert, köztük Molnár Pistit (Close2 Carrera GiEsse), akiknek z emelkedőt még 3 perc előnnyel kezdték. A hegy után kicsit pihentem a mezőnyben, bár egyszer meg kellett állni, mert a váltómnak valami baja volt, de gond nélkül visszaértem.

25 Kilométerrel a vége előtt értük utol az elmenést, ami kicsit korai volt, mert onnantól végig lószparádé… Sokat is vállaltam, hogy szereljük a támadásokat, a sprint előtt kicsit hátra is csúsztam, körülbelül a 12-13. helyről kezdtem a hajrát, és jó tempóban jöttem, de már nem értem utol az első kettőt. Mondjuk nem is volt tervben, hogy ma virgonckodni fogok a végén, mert az a lényeg, hogy megtartsuk a sárga trikót.

Az első naptól kezdve sokat dolgozunk Kvasinának, én meg a kilométer-gyűjtés miatt vagyok itt, mert a Román Kör előtt tartottam egy kicsit hosszabb mint egyhetes pihenőt. 2-3 napot kerékpároztam és már versenyeztem is, úgyhogy az elsődleges cél, hogy végigmenjek. Az első napokban nem is erőltettem magam a végén, csak begurultam mindig az utolsó sorral. A feladat az, hogy frissítsem a csapattársaim, és szereljem a nagyobb elmenéseket, más dolgom nincs itt.

Az összetett állás a 6. szakasz után:

1. Matja Kvasina (CRO/Tusnad   Cycling Team)     17:30:15
2. Andrei Nechita (ROU/Romania)     +00:00:02
3. Maksym Vasilyev (UKR/ISD –   Lampre)     +00:00:19

27. Peter Simon   (HUN/Closte2-Carrera-Gi-Esse)     +00:06:06
59. Bendeguz Bernard   (HUN/Closte2-Carrera-Gi-Esse)     +00:25:56
61. Istvan Molnar   (HUN/Closte2-Carrera-Gi-Esse)     +00:27:20
64. Krisztian Lovassy (HUN/Tusnad Cycling Team)     +00:29:28

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo