fbpx

Libalegelő helyett downhill a Szlovák Kupán

Javában zajlik már a Szlovák Downhill Kupasorozat első állomásának programja, ami a LiMiT Racing Team számára is az első idei megmérettetést jelenti. Nagyon vegyes a kép, mind erőviszonyokban, mind a pályát illetően.

Az előzetes videók alapján egy relatív egyszerű, laposabb pályára lehetett számítani, ám ez csúnyán nem így lett. A hegy közel sem lapos és a nyomvonal egyes részei igencsak technikásak. Ezzel nem is lenne baj, sőt… inkább csak a sok szűk, fás rész ronthatja az élvezetet.

Keresztes Péter az edzésen

Keresztes Péter az edzésen

Pénteken kisebb nyálkában lehetett a nyomokat kinézni és begyakorolni, hogy szombaton már tempót is lehessen menni rajta, ám egy éjjeli eső megviccelte a mezőnyt. Sár lett a pályán, ami nem maradt sokáig és kora délutánra teljesen el is tűnt. Azonban nem felszáradt, hanem egy az egyben lejárták róla, és maradtak a gyökerek és a kövek. Emiatt néhány technikás rész a mezőny nagy részének szinte teljesíthetetlen lett és az élmezőny is gyakran szenved rajtuk. A legkirívóbb példa egy gyökeres egyenes után lévő bal-jobb-bal sikán, ahol egész nap megy a matek és olyan tömeg áll, mintha valamit ingyen osztogatnának. Előfordul, hogy az ember ott percekig nem lát olyat, hogy valaki végigmenne rendesen. A legtöbben elesnek, a többieknek meg a pályán fetrengő bringások miatt kell megállni.

A pálya szedi is az áldozatait, de szerencsére semmi igazán komoly. A magyarok közül Keresztes Peti kapta a legnagyobbat a talajtól, aki így számolt be róla: „Nagyon vártam már a Szlovák Kupát, hogy végre ’élesben’ is kipróbálhassam a Mondit. Iszonyat jó visszajelzéseket kaptam a bringáról a kicsit félrekalibrált pályán, ami a vártnál technikásabb, gyorsabb és meredekebb. A pénteki edzés folyamán az utolsó köreimben sikerült elesnem, aminek következtében odacsaptam a jobb csuklómat, emiatt már nem tudtam több edzőkört menni. Szombat reggelre a fájdalmaim nem nagyon javultak és kilátástalannak tűnt az egész napi edzés, ellenben próbáltam a leghatékonyabban kihasználni az időt és mentve a menthetőt kora délutánig a pályán voltam és nyomokat néztem. Az utolsó két órára sikerült összeszednem magam és bringával is felmentem pár ívnézős körre. A sérülésem miatt nem fogok tudni százszázalékosan teljesíteni, de igyekszem a legtöbbet kihozni a vasárnapi napból és minél több értékes pontot szerezni.

Videó a szombati edzésnapról itt.

Zámbó Dávid: „Meglepve tapasztaltuk, hogy sok eső esett. Ez meglátszott a pályán is, föltettük a sárgumikat és indultunk körözni. Mivel ez az első versenyem, fogalmam sincs, hogy hova helyezhetném el magam a mezőnyben, de remélem a legjobbakat. Volt egy kis malőr a nap vége felé, sikerült kézzel nekimennem egy fának. Most be van dagadva a kezem, egyelőre fáj, de bízom benne, hogy holnapra már jó lesz.

Szűcs Tamás: „Nehezebb pályára számítottam, mert hallottam mendemondákat a szlovák pályákról, de annyira nem életveszély. A másik a sár, amit meg kell tanulni kezelni, ugyanis sokat nem bicajozom sárban, épp itt az ideje megtanulnom. Az ellenfelekről semmit nem tudok, nem néztem őket a pályán, majd holnap eldől, mik az erőviszonyok. Alapvetően jól érzem magam, a társaság jó, a hangulat rendben van. Ma még egy lazulás, vacsi, még egy biliárd is belefér és a Zámbó Dávidot is el kell még viselni másfél órát :)… aztán jöhet a holnap.

Szűcs Tamás az egyik gyökeres rézsűn

Szűcs Tamás az egyik gyökeres rézsűn

Palotai Gábor: „Tegnap mikor elkezdtünk edzeni, akkor a pálya tetszetős volt, de az elején nem tudtunk olyan tempót menni, mint amire képesek vagyunk és nyomválasztásokban is voltak még dilemmáink, hogy melyik a jó ív. Az éjszakai eső átrendezte a pályát és nem tudtunk az íveinken maradni, viszont a jó időnek köszönhetően nagyon sokat száradt a pálya és ezzel együtt gyorsultunk is. Nagyon sok kört tudtam jönni, ami magabiztosabbá tett a pályán, bár nem ismerem még az ellenfeleimet. Ez az első versenyem itt Szlovákiában, és szeretnék minél jobb eredményt elérni, remélem, a top húszba beférhetek, de még sokat hozhat a holnap.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.