fbpx

Levegő nélküli kerék: Forradalmi találmány, vagy érdekes, de haszontalan ötlet?

A héten bejárta a nemzetközi kerékpáros sajtót egy szenzációsnak tűnő hír, ami levegő nélküli mtb kerekekről szólt. Gondoljunk bele milyen jó lenne, ha annak tudatában bringázhatnánk, hogy soha többet nem fogunk defektet kapni. Nem kellene a szereléssel bajlódni, belsőt, foltot és pumpát magunkkal cipelni…

A Britek cég által kifejlesztett technológia ERW (Energy Return Wheel) névre hallgat és eredetileg személy-és teherautókhoz találták ki. Hozzá kell tenni, hogy ez közel sem az első próbálkozás ilyen jellegű kerék megalkotására, csak a kerékpáriparban számít újdonságnak.

A Michelin Tweel  koncepciója hajlékony műanyag (poliuretán) küllőket használ a rezgések elnyelésére és a kerék rugalmas deformációjának biztosítására. A kutatások során bebizonyosodott, hogy a defektmentességen kívül előnye még, hogy sokkal kevésbé hajlamos a vízen való felúszásra, azaz az aquaplaningre, így vizes úton nagyobb biztonságot nyújt.

Hátránya, hogy bizonyos sebesség felett (kb. 70 km/h) kellemetlenül hangossá válik, valamint 5%-kal nagyobb a súrlódási tényezője mint egy hagyományos radiális abroncsnak. A francia gyártó ilyen kerekeivel szerelik a Segwayeket. Az egyik legnagyobb japán gumigyártó, a Bridgestone is kísérletezik ilyen technológiával.

Az ERW különleges felnit használ, amihez különböző alumínium ötvözet, műanyag vagy karbon „rudakon” van rögzítve a futófelület. A rudak feszessége állítható a talaj minőségétől függően. Az egyedi kinézet nyilván sokakban kételyeket ébreszt, de az alkotó elmondta, hogy tervben van egy vékony gumiréteg az oldalfalra, hogy a sár, kövek és egyéb szennyeződések ne jussanak be a kerékbe.

Véleményem szerint nem túl bíztató a videón látható merevség sem, gyakorlatilag semmit nem rugózik a kerék. Ezt egy tesztelő is alátámasztja:

„A filmben bemutatott kerekek kezdeti prototípusok és igazán kemények. Sajnos viszonylag nehezek is, de mint koncepció van benne potenciál.”

Az ERW-nek akár komoly jövője is lehet, akár a kerékpározás területén is, ugyanis napjainkban olyan fejlett már az anyagtudomány, hogy a könnyű, rugalmas és tartós anyagok előállítása sem akadály.

Elég csak a Cannondale Scalpel forgáspont nélküli láncvillájára gondolni. Összességében úgy gondolom, hogy a hagyományos gumik területén is van még lehetőség a fejlődésre. Nem is olyan rég, még a tubeless rendszer is ritkaságnak számított, mára viszont bizonyította létjogosultságát.

Érdekesség még pl. a világkupákon a svájci Swisspower csapat által is használt szingós mtb kerék. Mivel a ragasztás nem oldható meg  pillanatok alatt minden egyes versenyre egy teherautónyi  kerék szettel  érkeznek, különböző időjáráshoz használatos mintázatokkal.

írta: Kuntár Bence

(http://www.chopmtb.com/2012/10/26/airless-tyres-what-will-they-think-of-next-check-out-the-weird-looking-energy-return-wheel/)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo