fbpx

Lengyel siker térségünk legfontosabb U23-as versenyének pápai befutóján

Tömeghajrával zárult Közép-Európa legrangosabb 23 év alatti országúti kerékpárversenyének magyarországi szakasza, a pápai célba több mint 100 bringás érkezett sprintre.

Móricz Dániel (Szuper Beton) a legjobb magyar versenyző Pápán

Móricz Dániel (Szuper Beton) a legjobb magyar versenyző Pápán

Tegnap Veszprémben mutatkoztak be a csapatok, a 165 fős mezőnyben a profi versenyeket nyomon követők is láthattak ismerős színeket. A legerősebb csapat kétségkívül a Pro Continental, azaz nemzetközi másodosztályú lengyel CCC Sprandi Polkowice, akik 23 év alatti lengyel versenyzőikkel érkeztek. De itt van több WorldTour istálló, például a kazah Astana és a belga Lotto fiókcsapata is, valamint Bradley Wiggins kontinentális csapatának brit fiataljai. A magyar színeket a Szuper Beton és a Mugen Race képviseli.

Tegnap a csapatbemutatót követően a május 3-áig tartó verseny nyitányaként egy 3 kilométeres városi prológra került sor Veszprémben, amit az új-zélandi Hamish Schreurs nyert meg 54 km/h-s átlaggal, a legjobb magyar Filutás Viktor (Szuper Beton) lett 17 mp hátránnyal a 70. helyen végezve. Ma már az első országúti szakaszt kellett teljesíteni Veszprém és Pápa között, 150 kilométeres távon. U23-as verseny lévén a domborzat sem volt túl nehéz, így komoly átlag született (47,48 km/h), a mezőny egyben robogott be Pápára, ahol a lengyel Alan Banaszek (CCC Sprandi Polkowice) nyerte a sprintet.

Magyar részről Móricz Dániel (Szuper Beton) jött be legelöl a tömegben, a 29. pozícióban. A lengyel rendezésű verseny 1. szakaszát Stubán Ferenc, a Szuper Beton csapatvezetője értékelte röviden:

“Borzasztó erős mezőny gyűlt össze, ezek a fiatalok már tudnak nagyon gyorsan menni, bringázni még kevésbé, ezért sok bukás tarkította a versenyt. Sajnos tőlünk Lóki Bence és Lengyel Zoltán is belekeveredett egy balesetbe és a mentő hozta be őket, de nem kell megijedni, megúszták komoly sérülés nélkül, de holnap nyilván nem indulhatnak. Legjobb magyarként Móricz Danit szólították dobogóra és Filutás Viktor, valamint Rózsa Balázs is a mezőnnyel érkezett.”

CCR 1. szakasz (Veszprém-Pápa) eredménye:

1. BANASZEK Alan (CCC Sprandi Polkowice) 3:09:33
2. WACHTER Alexander (Tirol Cycling Team) a. i.
3. CASTRIQUE Jonas (Lotto – Soudal U23) a. i.

29. MÓRICZ DÁniel (Szuper Beton) a. i.
69. FILUTÁS Viktor (Szuper Beton) a. i.
109. RÓZSA Balázs (Szuper Beton) a. i.
130. RUTTKAY Zoltán (Mugen Race) 0:54
135. ZATHURECZKY Márk (Mugen Race) 1:33
149. NAGY Olivér (Mugen Race) 11:15
DNF LÓKI Bence (Szuper Beton)
DNF LENGYEL Zoltán (Szuper Beton)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo