fbpx

Leg-leg-leg: a világ a legnagyobb kerékpár-kiállítása

Augusztus 26-án kezdődik a világ legnagyobb és legrangosabb kerékpáros szakmai kiállítása, az Eurobike 2015. Idén minden eddiginél több, így 56 országból érkező 1350 kiállító standjai közt barangolhatunk, megtekintve a legfrissebb kerékpár- és alkatrészcsodákat, megtapasztalva a legújabb piaci trendeket.

EUROBIKE Besuchertag
Az Eurobike már nemcsak az öreg kontinens legrégebbi kerékpár-kiállítása, hanem a világ legnagyobb kerékpáros szakmai rendezvényévé nőtte ki magát. Egy ilyen gigantikus bemutatón minden piaci szereplő igyekszik megjelenni, ráadásul legtöbbjük a fejlesztéseket is úgy időzíti, hogy itt mutassa be elsőként a 2016-ban megjelenő újdonságokat. De miért éppen Friedrichshafen a helyszín, illetve miért kerül ismét előtérbe az európai piac?

Eurobike_2014_153
A ok többrétű. Például nehéz ideális helyszínt találni egy ekkora eseménynek, amelyre a világ minden szegletéből érkeznek kiállítók és érdeklődők. Egy ilyen mega-dzsemborít nem célszerű nagyvárosban megrendezni, mivel annak infrastruktúrája nehezen visel el egy az Eurobike-hoz hasonló közel egyhetes ember- és forgalmi „áradatot”, mindazonáltal kellő számú szálláshelyet biztosítani kell. Az amerikai kontinens kerékpáros kiállítása a turizmusra berendezkedett Las Vegasban kerül megrendezésre, viszont ott a túl forró időjárással vannak gondok, illetve, a bicajok kipróbálása szempontjából a várost körülölelő sivatag sem éppen ideális. A világ harmadig nagy kiállítása a Tajpei Show: Tajvan szigete pedig a év döntő részében fülledt, párás, kerékpározásra kevéssé alkalmas, továbbá zsúfolt metropolisz – azaz ugyancsak nem ideális helyszín. Ezzel szemben képzeljük el magunkat egy festői kisvárosban a bódeni-tó partján, szemben Svájc, balról Ausztria, mögöttünk pedig Németország legmagasabb hegyei, fogadók, szállodák garmadával állnak rendelkezésre az odalátogatók számára…

eurobike2014pre_02Az egykori friedrichshafen-i repülőtér hangárai ugyancsak telitalálatnak bizonyultak. Építészetileg sem az utolsó látványosság: ilyen igényesen felújított csarnokokban érdemes elhelyezni a kiállítóhelyszínt, kellő méretű a nagyközönség számára is tágas, szellős, számos kiegészítő rendezvénynek is otthont adhat, a kisváros peremén elterülve pedig mindenhonnan jól megközelíthető.

Maga az európai helyszín pedig jól demonstrálja: habár a kerékpárok gyártása ma már döntően Ázsiában történik, a fejlesztések az öreg kontinensen maradtak, egyes ázsiai márkák pedig innovációs központjukat az utóbbi években egyenesen ide helyezték át. Az Európai Unió hathatós támogatásával gőzerővel fejlődig az öreg kontinens kerékpáros infrastruktúrája, egyre többen kerékpároznak, a közlekedés jelentős hányadát képviselik a „drótszamarak”. Tehát ismét Európa diktálja a kerékpárok fejlesztési irányát, a világ felénk figyel, tőlünk várja a jövő technikai megoldásait.

Egy Pedelec ideális túratárs!

Egy Pedelec ideális túratárs!

Az egyik meghatározó 2016-os trend egyértelműen az integrált elektromos meghajtás, az ú.n. pedelec kerékpárok elterjedése. 2015-ben már beszálltak a nagyobb kerékpárgyártók a piaci vetélkedésbe, ezzel növelve a kínálatot, csökkentve az árakat, illetve motiválva a jelentős kínai/tajvani alkatrészgyártókat, hogy tömegtermelésben állítsák elő az új kerékpártípushoz szükséges részegységeket. A legtöbb országban a törvényi szabályzás immár az intelligens meghajtással rendelkező pedelec-eket ezeket részesíti előnyben az elektromos mopedekkel szemben, 2016-ben mind Amerikában, mind Ázsiában várható a széles körben történű alkalmazásuk.

A zsűri munkában...

A zsűri munkában…

És a felsoroltakon kívül is szól még egy jelentős érv az Eurobike mellett! A kiállítás a legújabb innovációkat évek óta díjazza, ráadásul az Eurobike Award nem egy „kutyabőrre firkantott” kiállításdíj, hanem a kerékpáripar egyik legrangosabb szakmai elismerése. Idén 500 terméket jelöltek, az első körben az illusztris zsűri közülük 64 választ ki, amelyet a kiállításon a nagyközönség is megtekinthet. Az utolsó napon teszik közzé, hogy ezek közül melyik milyen különdíjat érdemelt ki, illetve melyik bizonyult a szakmai zsűri szerint 2016 legfontosabb fejlesztésének. Az Eurobike Award nagy elismerés a gyártók számára, de mi vásárlók is bőven tanulhatunk belőle: a kerékpározást leginkább elősegítő technikai fejlesztések révén új lehetőségek tárulnak elénk.

A Demo Day-en a környékbeli hegyekben...

A Demo Day-en a környékbeli hegyekben…

Természetesen idén is lesz Demo Day, ahol a jövőre kapható új bicajokat vihetjük el egy tesztkörre a környékbeli utakra, ösvényekre. Ezt a kihagyhatatlan programot idén a szervezők augusztus 26-ára iktatták be, 29-e lesz a nyílt nap, amikor a kerékpárrajongók százezrei számára nyílnak meg az egykori friedrichshafen-i repülőtér kapui.

A Eurobike kiállítás 27-30-ig reggel 8.30-tól este 18.30-ig várja a vendégeket. Az első három szakmai nap, a nagyközönséget szombatra várják.

eurobike2014pre_07

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo