fbpx

Lance Armstrong újra nyeregben és a hírek középpontjában!

Nemcsak az örökös eltiltással sújtott, hét Tour de France győzelmétől megfosztott Lance Armstrong pattant nyeregbe a hétvégén, egykori U. S. Postal-os csapattársai, George Hincapie, Christian Vande Velde és Dylan Casey is tagja volt annak a mountain bike váltónak, ami az arizonai Old Pueblo 24 órás versenyen indult.

16830856_10155869063654778_1889771645752162096_n

Egy kép többet mond ezer szónál – Liz Kreutz fotóján az utolsó váltás után látható a texasi, akit mindennemű kerékpárversenytől örökre eltiltottak, ami bármilyen UCI-hoz kapcsolódó szövetségi versenyrendszeren belül kerül lebonyolításra.  A versenyszellem azonban továbbra sem múlt ki a 45 éves kerékpárosban, teljesen kihajtotta magát a sáros, nehéz körülmények között is.

16806784_10155864428544778_865232245362206338_nA legtöbb ember azt kérdezte: ki a fenének van erre szüksége?! Amire minden résztvevő rögtön válaszolt: NEKÜNK!

Az egykori U. S. Postal váltó úgy állhatott össze, hogy a 24 órás verseny amatőröknek dedikált esemény, nem tartozik hivatalos UCI versenyrendszerbe, így az eltiltás sem vonatkozik rá. Armstrong pedig már korábban is gyakran indult MTB maratonokon, nem idegen számára a terep, ahogy a triatlon sem. A neves csapatnak a komoly erőfeszítések győzelem nem jött össze, de szoros verseny után dobogóra állhattak, mégpedig a harmadik fokára, 3 mp-vel elmaradva a második váltótól.

Armstrong rögtön a kerékpáros hírek fókuszába került a nemzetközi szaksajtóban, és a rendszeresen megjelenő Forward Podcast-ben is hosszasan beszélt jelenlegi életéről. Mondanivalójának lényegét úgy lehetne összefoglalni, hogy megpróbál fátylat borítani a múltra, normális életet élni, örülni a bringázásnak akár olyan módon, ahogy most a régi csapattársakkal tették. A múlt egy dolog, de nem élhet az ember örökké annak az árnyékban, amit az élete korábbi szakaszában tett. Armstrong szerint van, amiért megérdemelte a büntetést és meg is bűnhődött, nyilvánosan is, és olyan módon is, amiről nem a színfalak előtt zajlik. A podcastben nem csak Armstrong, a csapattársak véleménye is elhangzik az érintett témákban, akit mélyebben érdekel, érdemes meghallgatnia:

Armstrong még koránt sincs túl az ellene folyó pereken, a legfrissebb bírósági eljárás nyomán egy 100 millió dolláros bírság néz ki számára, illetve a korábbi profi csapatát üzemeltető cégnek a Tailwind Sports-nak, mindazért a hitelrontásért, amit az amerikai postaszolgálatnak okoztak. Frissebb hír, hogy az Államokban állítólag már a mechanikus doppinggal is „megtalálták” Armstrongot, erről már a korábban nálunk is bemutatott CBS-riportban is volt szó érintőlegesen, melynek a következő részében Varjas István elmondása szerint még több részlet napvilágot lát majd…

Fotók: Liz Kreutz – Armstrong Facebook-oldaláról

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo