fbpx

“La Fleche de Valverde” – az ötödik siker a Mur de Huy-on

Ma került sor a versenynaptárban az Amstel Gold Race és a Liege-Bastogne-Liege között helyet foglaló ardenneki klasszikusra, a Fleche Wallonne-ra, amit ötödik győzelme után nyugodtan nevezhetünk Alejandro Valverde versenyének.

fleche

A 200 kilométeres belga WorldTour viadal második felében háromszor is meg kell mászni a rövid, egy kilométeres, de nagyon meredek “falat”, a helyenként több mint 20%-os meredekséégű Mur de Huy-t. Az elmúlt három évben nem volt itt ellenfele az idén eddig szenzációs formában versenyző Alejandro Valverdének (Movistar), ami nem sok jót ígért az ellenfelek számára. Az Amstel-t nyerő Philippe Gilbert (Quick Step) sajnos hiányzott és a Liege-t is ki kell hagynia a belga bajnoknak, mert egy korai bukásban megsérült a veséje, így nyert Hollandiában.

A Mur de Huy második mászása után, 30 kilométerrel a vége előtt kialakult egy ígéretes szökevényduó. A Huy előtt is elmenésben tekerő Alessandro De Marchi-ra (BMC) a mezőnyből Bob Jungels (Quick-Step) ugrott fel a mezőnyből, és a két kiváló tempómenő gyűjtögetni kezdte a másodperceket. Jungels később magára hagyta De Marchi-t és az utolsó 20 kilométeren belül már egyedül növelte az előnyt, ami a Cote De Cherave egy kilométeres emelkedője előtt már 50 másodpercre rúgott. Bár a Cherave nem olyan meredek, mint a Huy, mégis megfogta Jungelst, a mezőny is begorombult kicsit, így a luxemburgi bajnok előnye fél perc környékére csökkent.

Videón az utolsó kilométer:

Innen már sejthető volt, ha Jungels nem tud újra 40-50 másodpercre meglépni, utol fogják érni a Huy-on, és így is történt. A meredek falon pedig Valverdének ma sem volt ellenfele, szinte unalmasan, minden a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. Egyedül az ünneplés volt új, Valverde kilőtt egy képzeletbeli nyilat ötödik győzelme tiszteletére.

Végeredmény:

1 Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 5:15:37
2 Daniel Martin (Irl) Quick-Step Floors 0:00:01
3 Dylan Teuns (Bel) BMC Racing Team
4 Sergio Henao (Col) Team Sky
5 Michael Albasini (Swi) Orica-Scott
6 Warren Barguil (Fra) Team Sunweb
7 Michal Kwiatkowski (Pol) Team Sky
8 Rudy Molard (Fra) FDJ
9 David Gaudu (Fra) FDJ
10 Diego Ulissi (Ita) UAE Team Emirates

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo