fbpx

Kwiatko „visszakapta”, Gilbert nyerte az Amstel Gold Race-t!

Sokáig úgy tűnt a legnagyobb holland klasszikuson, az Amstel Gold Race-en, hogy a lengyel Michal Kwiatkowski (Sky) ugyanúgy levadászhatja a belga Philippe Gilbert-et (Quick Step), ahogy Peter Sagan-t a Milano-Sanremo-n. De nem így történt.

amstel

Az idei Amstel Gold Race útvonala nagyban változott a korábbiakhoz képest, ami nagyon jót tett a 264 kilométeres WorldTour viadalnak. A verseny kultikus emelkedőjét a Cauberg-et ezúttal nem a végén, hanem 19 kilométerre a céltól kellett megmászni, és előtte is több igazán kemény domb szerepelt az itinerben. Az izgalmas végjátékban nyilván közrejátszott az is, hogy senki nem volt benne biztos, mikor kell menni, nem állt rendelkezésre tapasztalat, hogy szokott alakulni a verseny. A nézők szempontjából mindenesetre örvendetes volt, hogy hamar megindultak a fontos támadások.

Miután utolérték a nap első szökevénycsoportját, a döntő akciót a Sky kolumbiai versenyzője, Sergio Henao kezdeményezte a Kruisbergen, 40 kilométerre a céltól. Gilbert, Nathan Haas (Dimension Data) és Michael Albasini (Orica-Scott) tartottak vele, majd felugrott még Jose Joaquin Rojas (Movistar) és Ion Izaguirre (Bahrain-Merida) is. Nem sokkal később egy bukás is megzavarta az üldözést a mezőny elején, elesett két korábbi győztes, Enrico Gasparotto és Roman Kreuziger.

A Lotto-ból Tom Wellens próbált meg egyedül felzárkózni, majd a végétől 29 kilométerre magasodó Keutenbergen a főmezőnyben is „bedobták a gereblyét”, mindenki érezte, hogy elmegy a hajó, ha nem érnek fel az élbolyra. Greg Van Avermaet (BMC) vezetésével nagyon lecsökkent a távolság, innen a lengyel Michal Kwiatkowsi váltott még ritmust, és egyedüliként felugrott Gilbertékre. Az élboly mögött kialakult a Van Avermaet, Valverde, Felline, Wellens csoport, akikre Rui Costa, Jungels és Barguil értek még fel, de ők már csak az üldözőboly szerepét töltötték be a továbbiakban.

Elöl Gilbert elképesztően sokat vállalt végig a vezetésből, mellette Henao dolgozott sokat Kwiatkowskinak, 19 kilométerre a céltól a Cauberget is a kolumbiai húzta fel, olyan tempóban, amiből senkinek nem volt kedve támadni. 5 kilométerre a céltól következett a Bemeleberg emelkedője, ahol előbb Kwiatkowski, majd Gilbert támadott, s végül ők ketten szakadtak el. A lengyel – ahogy a Sanremo-n is – próbált spórolni a belga rovására, de a Quick Step kapitányát ez nem zavarta, az utolsó kilométeren belül szinte nullára lassítva kifújta magát és rákényszerítette akaratát Kwiatkowskira.

A lengyelnél szakadt el előbb a cérna és megindult, nagyon hosszú, 300 méteres hajrát nyitva, melyben amikor Gilbert mögé ért, már eldőlt ki lesz a győztes. A belga bajnok az utolsó 50 méteren kikerülte Kwiatkowskit és negyedszer nyert az Amstel Gold Race-en, idén pedig második emlékezetes klasszikus sikerét aratta.

Az utolsó kilométerek videón:

Végeredmény:

1 Philippe Gilbert (Bel) Quick-Step Floors 6:33:55
2 Michal Kwiatkowski (Pol) Team Sky
3 Michael Albasini (Swi) Orica-Scott 0:00:10
4 Nathan Haas (Aus) Dimension Data
5 Jose Rojas (Spa) Movistar
6 Sergio Henao (Col) Team Sky
7 Ion Izagirre (Spa) Bahrain-Merida 0:00:14
8 Michael Gogl (Aut) Trek-Segafredo 0:01:10
9 Sonny Colbrelli (Ita) Bahrain-Merida 0:01:11
10 Michael Matthews (Aus) Team Sunweb

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo