fbpx

Kusztor Péter francia 2.2-esen versenyez

Kusztor Péter a héten a franciaországi Tour de Alsace versenyen vesz részt svájci csapata, az Atlas Personal színeiben, és két szakasz után a 30. helyen áll összetettben.

A vasárnapig tartó UCI 2.2 kategóriás Europe Tour viadal első etapja sprintbefutót hozott, Kuszti a 29. helyen haladt át a célvonalon a győztes kazah Ruszlan Tleubajev mögött. Honlapján így ír az első napról:

„Egy teljesen sík körpályán kellett megtennünk 11 karikát, ami 147 kilométert jelentett. Igazán meleg időben mentünk az egész szakasz folyamán, ezért rettentő fontos volt a folyadékbevitel; én vagy hat kulacsot fogyasztottam el ebben a három és fél órában.

De nézzük, hogy mi is történt. A rajtot követő pár kilométerben kialakult egy kilencfős szökevénycsoport, melyben közülünk ott volt Pelo. Az előnyük folyamatosan nőtt, és mikor elérte a négy percet, az Endura csapata állt az élre, és megkezdte az üldözést. Nagy tempóban haladtak, de egy percnél közelebb nem tudtunk kerülni a spicchez, és ismét nőtt a köztünk lévő távolság. Én végig a mezőnyben helyezkedtem, semmi dolgom nem volt, csak annyi, hogy tegyem a kereket a mezőnyben, és minél kevesebb erőt pazaroljak el. Végül több alakulatból is az élre álltak, és három körrel a vége előtt utolértük a szökevényeket. Az utolsó két körben egyre jobban fokozódott az iram, ekkor én is előrébb mentem, nehogy valami bukásba kerüljek. A végső karikát megkezdve hatalmas volt a dulakodás, sajnos több bukás is történt.”

A mai napon már komolyabbra fordult a helyzet, komoly emelkedők is nehezítették a mezőny dolgát. Egy szökevéncsoport ért haza nagy előnnyel, a magyar bajnok a megfogyatkozott főmezőnnyel érkezett 15:46 perc hátrányban, az 51 helyen. A győzelmet a szökevények közül a brit Jonathan Tiernan-Locke szerezte meg, aki az összetettben is átvette a vezetést.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo