fbpx

Középmezőnyben a magyarok a koppenhágai vébén

Szeptember végén Koppenhága látta vendégül az országúti kerékpározás elitjét. A világbajnokságon a felnőttek mellett az U23-asok és az ifik is bringára ültek. Az ifjúsági korosztályúak 170 fős mezőnyében három magyar – köztük két KSI-s – is rajthoz állt, végül mind a középmezőnyben fejezték be a több mint 120 kilométeres viadalt.

A magyar ifi országúti válogatott a koppenhágai vb-n

A magyar ifi országúti válogatott a koppenhágai vb-n

A magyar színeket Somogyi Miklós csapatvezető mellett Radonics Máté, Kenyeres Ábel (KSI Schwinn-Csepel) és Varró Bálint (RC Arbö Wögl) képviselte. A koppenhágai viadalon kilenc darab 14 kilométeres kört, azaz 126 kilométert kellett teljesítenük a 17-18 éves kerekesnek. A rajtnál 170-en sorakoztak, a versenyt végül 146-an fejezték be. Az átlagsebesség igen magas, 44,742 kilométer/órás volt. A győztes a francia Lecuisinier Pierre-Henri lett, Radonics Máté a mezőnnyel azonos idővel a 74., Kenyeres Ábel 13 másodperc hátránnyal a 81., Varró Bálint mintegy négy és fél perces időkülönbséggel a 121. helyen ért célba. A győztes 2:48’58”-as idővel teljesítette a távot.

„Már a starttól a francia csapat kezdeményezett, erő és létszámfölényét kihasználva. Mivel tavaly is francia fiú volt a világbajnok, ezért ők 8 fővel állhattak rajthoz. Óriási tempó volt az egész versenyen, melyet folyamatosan szökési kísérletek színesítettek, de egyik szökevény-csoport sem tudott 30 másodpercnél nagyobb előnyt kiharcolni. Az utolsó szökést a cél előtt alig 500 méterrel érték be, és végül mezőnyhajrá döntötte el a világbajnoki cím sorsát. Magyar fiaink hárman álltak rajthoz, és kiváló versenyzéssel mind a hárman célba értek. Erre az elmúlt 20 évben nem volt példa! Nagy eredmény ez a magyar országúti ifik számára. Máté 2012-ben már felsőbb korcsoportba lép, de a másik két versenyző jövőre is az ifi mezőnyben fog versenyezni.” – foglalta össze Somogyi Miklós.

A magyar kerékpáros delegáció három további versenyzőből állt, Kenyó Anita (Team Bátorffy Agria KTK) az elit nők mezőnyversenyében, Lovassy Krisztián (Ora Hotels Carrera) az elit férfiak mezőnyversenyében, míg Fejes Gábor (Team Bátorffy Agria KTK) az U23-asok időfutam számában állt rajthoz. A mezőnyversenyt sajnos egyik elit versenyzőnknek sem sikerült befejeznie, Fejes pedig az időfutamban a 46. helyen zárt. Az egykoron magyar színekben versenyző Bodrogi László az elitek időfutam számában ezúttal a 22. helyre került a tabellán.

Országúti világbajnokság, magyar vonatkozású eredmények:

Ifjúsági férfiak mezőnyversenye (126 km, 9 kör, 44,742 km/h átlag):
1. Pierre-Henri Lecuisinier (francia) 2:48’58”
2. Martijn Degreve (belga) ai.
3. Steveb Lemmertink (holland) ai.
(…)
74. Radonics Máté (magyar) 2:49’01” (+ 03”)
(…)
81. Kenyeres Ábel (magyar) 2:49’11” (+ 13”)
(…)
121. Varró Bálint (magyar) 2:53’24” (+ 4’26”)

U23-as férfiak időfutam versenye (35,2 km, 49,362 km/h átlag):
1. Luke Durbridge (Australia) 0:42’47,13”
2. Rasmus Christian Quaade (Denmark) 0:43’22,81” (+ 36”)
3. Michael Hepburn (Australia) 0:43’33,60” (+ 46”)
(…)
46. Fejes Gábor (magyar) 0:47:00,58” (+ 4’13”)

További információk:
A vb hivatalos honlapja: http://www.copenhagen2011.dk/index.php
Részletes eredménylisták: http://www.tissottiming.com/sports/cycling/road/cmr2011/index_selector_menu_en.htm

Szöveg: KSI SE sajtóközlemény, HBalage
Fotó:
KSI SE sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo