fbpx

Kittel és Vos a Champs-Élysées legjobbjai

A hetedik német etapsiker; Gondoktól nem mentes finálé a Tour de France-on.

Az utolsó, sokak által gála szakasznak nevezett napon, Évry városából a hagyományoknak megfelelően Párizsba hajtott a mezőny, hogy aztán kilenc darab 7 kilométeres kört tegyenek meg a Champs-Élysées-n.

marianne vos la course 2014 győzelem

Előttük azonban volt egy új kezdeményezés, a La Course by le Tour de France, vagyis a nők versenye, amely során 13, a férfiak versenyével megegyező, Champs-Élysées-i  kört kellett megtenni a győzelemért. A hölgyek fordulatos, megannyi akcióval és (sajnos) bukással tarkított versenyén végül a regnáló világbajnok, Marianne Vos (Rabo-Liv) nyert.

nibali pezsgő tour 2014

A Tour de France-on aztán a verseny eleje – ahogy azt már megszokhattuk – az ünneplésről szólt, míg a Champs-Élysées-re érve Sylvain Chavanel volt az első, aki megtámadta az illem szerint a sárga trikós csapata, az Astana által vezetett mezőnyt. Őt hamar befogták, ahogy az első kör végén akciózó Jens Voigtot is. Ezek után bekövetkezett az, ami miatt szokás mondani, hogy a verseny végeredménye akkor biztos, amikor az utolsó versenyző is átért a célvonalon az utolsó szakaszon: történt egy bukás, amely során a fél Ag2r is elesett, köztük Jean-Chritophe Peraud-val. Ezt követően többen is jelesre vizsgáztak fair-playből, köztük a sárga trikós Nibali is, aki lassításra szólította fel a mezőnyt, így a bukásban résztvevők hamar felzárkózhattak.

Ezt követően újabb szökevénycsoport verbuválódott, Richie Porte-tal (Sky), Michael Mørkøv-vel (Tinkoff-Saxo), José Serpával (Lampre-Merida) és Armindo Fonsecával (a Bretagne-Séché versenyzője később lemaradt a többiektől). A drámáknak azonban még nem volt vége, hiszen defektet kapott a végső sprint egyik legnagyobb esélyese, Alexander Kristoff is, akihez meglepő módon nem maradt hátra egyetlen csapattársa sem. Kristoffot már nem várta be a hatalmas tempóban közlekedő mezőny, ettől függetlenül a norvég önerőből felzárkózott.

Az utolsó előtti körben aztán Porte otthagyta a szökevénytársait, de aztán a csengetés előtt utolérték őt is. Az utolsó karikában aztán már csak Simon Clarke (Orica-GreenEDGE) szökött, aki talán abban bízott, hogy az időközben cseperegni kezdő eső megkavarja a paklit, de szinte azonnal hátba vágták őt is, sorakozhattak a sprinterek vonatai a hajrához.

kittel tour 2014 champs élysées

Csakhogy azt lehet mondani, hogy egyik sztársprinter sem kapott hibátlan felvezetést, de a nagy káoszban aztán az utolsó ötszáz méteren a legjobbak hajráztak a győzelemért: Kristoff hosszabbat nyitott, Marcel Kittel azonban ismét a sírból hozta vissza esélyeit és végül egy kerékhossznyival verte a norvégot, s ezzel negyedik szakaszát nyerte a Tour de France-on.

Az összetett a tegnap kialakultak szerint változatlan maradt, Vincenzo Nibali nyerte a Tour de France-t, s ezzel olyan nagy nevek közé iratkozott fel, mint Jacques Anquetil (1963), Felice Gimondi (1968), Eddy Merckx (1973), Bernard HInault (1980), Alberto Contador (2008): ők azok, akik pályafutásuk során valamennyi nagy háromhetes körversenyt megnyerték. Utoljára Jan Ullrich 1997-ben diadalmaskodott hasonlóan hatalmas fölénnyel.
A második Jean-Cristophe Peraud, a harmadik pedig Thibaut Pinot (aki egyben fehér trikós is) lett, így 30 év után ismét két francia végzett a dobogón.

trikósok tour 2014 nibali sagan, pinot, majka

A zöld trikót Peter Sagan, a pöttyöst pedig Rafal Majka viheti haza. A csapatversenyt az Ag2r, a piros rajtszám összetett versenyét pedig Alessandro De Marchi nyerte.

Az utolsó szakasz végeredménye:

1 Marcel Kittel (Ger) Team Giant-Shimano 3:20:50
2 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha
3 Ramunas Navardauskas (Ltu) Garmin – Sharp
4 André Greipel (Ger) Lotto-Belisol
5 Mark Renshaw (Aus) Omega Pharma-Quick Step
6 Bernhard Eisel (Aut) Team Sky
7 Bryan Coquard (Fra) Team Europcar
8 Alessandro Petacchi (Ita) Omega Pharma-Quick Step
9 Peter Sagan (Svk) Cannondale
10 Romain Feillu (Fra) Bretagne – Seche Environnement

 

A 101. Tour de France végeredménye:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 89:59:06
2 Jean-Christophe Péraud (Fra) AG2R La Mondiale 0:07:37
3 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:08:15
4 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:09:40
5 Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:11:24
6 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:11:26
7 Leopold Konig (Cze) Team Netapp-Endura 0:14:32
8 Haimar Zubeldia Agirre (Spa) Trek Factory Racing 0:17:57
9 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling 0:18:11
10 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling 0:21:15

Fotók: ASO, Tour de  France

Tour de France rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/tour-de-france-2014

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo