fbpx

Kis csapat újabb nagy győzelme a Vuelta 11. szakaszán

Saint-Palias és Urdax-Dantxarinea között 180 kilométer volt a penzum a 11. szakaszon, a folyamatosan kisebb nagyobb emelkedőkkel tarkított tájon egy kemény időfutam után biztos volt, hogy a Jumbo-Visma csapata hagyni fog hazaérni egy nagyobb elmenést.

Primoz Roglic tegnap alaposan megverte ellenfeleit a 36 kilométeres időfutamon, ahol minden összetett menő kiadta magából a maximumot, így ma és holnap teret kaphatnak a szakaszgyőzelmekre vadászó versenyzők a pénteki hegyi befutó előtt. Hamar ki is alakult egy 14 fős szökevénycsoport, akik nagy előnyt építettek, a végére közel 20 perc volt a különbség.

A döntő támadásra 25 kilométerre a céltól került sor, akkor még senki nem gondolta, hogy Mikel Iturria (Euskadi Basque Country – Murias) szólóban teker innen a célig. Előnye egy pillanatra sem volt nagy, de mögötte jobbára taktikáztak ellenfelei, az utolsó 10 kilométeren gyakorlatilag tizenegynéhány másodperccel tekert előttük a baszk fiú.

Az utolsó két kilométeren már “lósztávolságba” is került Damien Howson (Mitchelton-Scott) és Jonathan Lastra (Caja Rural -Seguros RGA), de miután Lawson Craddock (EF Education First) felért rájuk, ismét a taktikázás következett, ez a lélegzetvételnyi kihagyás pedig pont elég volt Iturriának a győzelemhez. Az összetettben nem változott semmi, Roglic és a Jumbo-Visma megőrizték a piros trikót.

Vuelta a Espana 11. szakasz eredménye:

1. Mikel Iturria (Esp) Euskadi Basque Country – Murias 4:36:44
2. Jonathan Lastra (Esp) Caja Rural -Seguros RGA +6 mp
3. Lawson Craddock (USA) EF Education First +6 mp
4. Damien Howson (Aus) Mitchelton-Scott +6 mp
5. François Bidard (Fra) Ag2r La Mondiale +6 mp
6. Amanuel Ghebreigzabhier (Eri) Dimension Data +9 mp
7. Benjamin Thomas (Fra) Groupama-FDJ +12 mp
8. Matteo Fabbro (Ita) Katusha-Alpecin +12 mp
9. Gorka Izagirre (Esp) Astana +12 mp
10. Rémi Cavagna (Fra) Deceuninck – Quick-Step +12 mp

Összetett állás:

1. Primož Roglič (Slo) Jumbo-Visma, in 41:00:48
2. Alejandro Valverde (Esp) Movistar +1:52 p
3. Miguel Ángel López (Col) Astana +2:11 p
4. Nairo Quintana (Col) Movistar +3:00 p
5. Tadej Pogačar (Slo) UAE Team Emirates +3:05 p
6. Carl Frederik Hagen (Nor) Lotto-Soudal +4:59 p
7. Rafał Majka (Pol) Bora-Hansgrohe +5:42 p
8. Nicolas Edet (Fra) Cofidis +5:49 p
9. Dylan Teuns (Bel) Bahrain-Merida +6:07 p
10. Wilco Kelderman (Ned) Sunweb +6:25 p

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.