fbpx

Királyetap a Tour of Hainan-on Dér Zsolttal

Amikor bekapcsolódtunk a közvetítésbe, az osztrák Vorarlberg Team magyar versenyzője, Dér Zsolt is benne volt az ígéretes szökevénycsoportban, s végül a győztes és az új sárga trikós is innen került ki…

Sanya és Wuzhisan között ma 166 kilométer volt a táv a kínai szigeten zajló UCI kiemelt kategóriás körversenyen, de a 7. szakasz nehézségét inkább a négy kategorizált emelkedő jelentette, melyek közül az utolsó volt a legnehezebb. A nap szökevénycsoportjában három Kolss-os versenyző is ott volt, de végül nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, még az ukrán Vitalij Buts-nak sem sikerült bebiztosítani a hegyi trikót az ausztrál Sam Crome-mal (IsoWhey Sports) szemben. Zsolt az utolsó előtti hegyi hajránál szakadt le a spiccről, de ezután még továbbra is sokat kellett melóznia. Sajnos hiába, ahogy a versenyt követő csalódott értékeléséből is kiderül:

Bár én elöl voltam az elmenésben, de akinek kellett volna, az nem volt… a svájciak ezt benézték. Egy hete mondjuk, hogy mit kell csinálni, ha megy 20 ember, akkor Schelling és egy hegyen erős ember menjen, továbbá az ukrán Buts-t sem szabad elengedni. Erre nem mentek, amikor kellett volna, pedig még reggel is a szájukba rágtuk a gyűlésen. Hihetetlen, hogy ezt a szakaszt vártuk, hogy na majd most!!! Erre semmi. Én cefetül megrogytam, az utolsó hegyig a mezőny elején is dolgoztam, amikor előre álltam, 400+ Watton hajtottam. Nem is bírtam már tovább a hegy aljában. A Wilier továbbra is iszonyú erős. Minden nap elöl forogtak és ma is nyernek…

Videón a végjáték:

Az olasz csapat valóban remekül építette fel a napot, hiszen elöl Jacobo Mosca nem pazarolta feleslegesen az erejét végig csak tette a kereket, miközben morzsolódott a szökevénycsoport. Végül a spanyol Benjamin Prades (Team UKYO) társaságában maradtak elöl az utolsó hegyen. Felugrott azonban hozzájuk a mezőnyből a kirobbanó erőben lévő holland Marc De Maar (Hengxiang Cycling Team), azonban arra már nem maradt ideje/tere/ereje, hogy a hegycsúcsig leszakítsa őket. A lejtmenetet követően  ezzel az utolsó kilométereken, valamint 500 méterrel a cél előtt próbálkozott, nagyon nem bízott a sprintjében. Az olasz Mosca pedig köszönte szépen a felvezetést, 200 méterre a céltól könnyedén kerülte ki a hollandot, megnyerte a szakaszt (a Wilier Triestina 6. győzelmét szerezve idén) és átvette csapattársától a sárga trikót is. Zsolt 96. lett 15:53 perc hátránnyal.

Eredménylisták:

http://www.procyclingstats.com/race/Tour_of_Hainan_2017_Stage_7

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.