fbpx

Kezdődik a Giro d’Italia! – Rajtlista, útvonal

Idén rendhagyó módon októberben rendezik a Giro d’ Italiát, a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet miatt az Olasz Körverseny sem a megszokott módon zajlik, egyrészt a sűrű versenynaptár miatt a csapatok számára sem egyszerű a helyzet, míg az ősz várhatóan komoly kihívásokat fog okozni a hegyekben, akár még túlélő versennyé is válhat egy-két szakasz.

2020-ban október 3. és 25. között rendezik a Giro d’Italiát, mint ismeretes eredetileg a megszokott májusi időpontban zajlott volna az Olasz Körversenyen, ráadásul Magyarország rendezhette volna a verseny rajtját, de koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések lehetetlenné tették a Giro megrendezését az eredeti időpontban, így elhalasztásra került. Sokáig kevesen hittek abban, hogy idén meg lehet rendezni a versenyt, de végül októberi időpontot kapott a Giro és a mai napon elrajtol.

Az idei év ősze így félelmetesen sűrűre sikeredett, a Tour de France-t egyből követte a világbajnokság, a VB után 5 nappal pedig már a Giro d’Italia rajtol és közben még nagy klasszikusokat is rendeznek, plusz a Vuelta is hamarosan elkezdődik. Ez mind komoly kihívások elé állítja a csapatokat és a versenyzőket, mert mindenhol ott kell lenniük a worldtour csapatoknak és a versenyzők terhelhetősége is véges. Így könnyedén előfordulhat, hogy egyes csapatok nem a legjobb keretüket viszik az adott versenyre vagy valamelyik versenyzőjük gyengébben szerepel a megszokottnál. De egy másodpercig ne legyen kétségünk, hogy az idei Girón is komoly harcokat és küzdelmeket láthatunk, hiszen olyan nevek, mint Geraint Thomas, Vincenzo Nibali, Jakob Fuglsang vagy Simon Yates is megpróbálják megszerezni a rózsaszín trikót.

A 2020-as Giro d’Italiáról elmondható, hogy várhatóan az utolsó héten fog eldőlni minden, hiszen a legnagyobb hegyek akkor következnek, de természetesen csak akkor ha az időjárás is úgy engedi, mert könnyen megeshet, hogy komoly hómennyiség és fagy vár majd a versenyzőkre október végén a hegyekben. Így várhatóan sokan már az első szakaszoktól fogva, amíg délen halad a verseny, próbálják bebiztosítani a helyüket az összetettben. Ehhez jó alkalmat nyújt már az első szakasz, ahol egy 15 km-es időfutam vár a versenyzőkre, itt már van lehetőség arra, hogy időkülönbségeket alakítsanak ki. De az első héten már a menüre kell az Etna is, ahol az első szakaszt nyerő időfutammenőkről lekerülhet a rózsaszín trikó. A Girótól megszokott módon az utolsó napra is még izgalmak várhatóak, ugyanis keretbe foglalva az egész versenyt egy 15,7 km-es időfutammal zárul az Olasz Körverseny.

A 2020-as Giro d’Italia szakaszai:

A 2020-as Giro d’Italián induló versenyzők:

Ag2r La Mondiale

1 GALLOPIN Tony
2 BIDARD François
3 BOUCHARD Geoffrey
4 GASTAUER Ben
5 HÄNNINEN Jaakko
6 PARET-PEINTRE Aurélien
7 VENDRAME Andrea
8 WARBASSE Larry

Androni Giocattoli – Sidermec

11 BAIS Mattia
12 BISOLTI Alessandro
13 CEPEDA Jefferson Alexander
14 CHIRICO Luca
15 PELLAUD Simon
16 RAVANELLI Simone
17 RESTREPO Jhonatan
18 RUMAC Josip

Astana Pro Team

21 FUGLSANG Jakob
22 BOARO Manuele
23 CONTRERAS Rodrigo
24 FELLINE Fabio
25 GREGAARD Jonas
26 LÓPEZ Miguel Ángel
27 RODRÍGUEZ Óscar
28 VLASOV Aleksandr

Bahrain – McLaren

31 ARASHIRO Yukiya
32 BATTAGLIN Enrico
33 BILBAO Pello
34 CAPECCHI Eros
35 NOVAK Domen
36 PADUN Mark
37 PERNSTEINER Hermann
38 TRATNIK Jan

Bardiani-CSF-Faizanè

41 CARBONI Giovanni
42 COVILI Luca
43 FIORELLI Filippo
44 LONARDI Giovanni
45 MAZZUCCO Fabio
46 ROMANO Francesco
47 TONELLI Alessandro
48 ZANA Filippo

Bora-Hansgrohe

51 SAGAN Peter
52 BENEDETTI Cesare
53 BODNAR Maciej
54 FABBRO Matteo
55 GAMPER Patrick
56 KONRAD Patrick
57 MAJKA Rafał
58 POLJAŃSKI Paweł

CCC Team

61 ZAKARIN Ilnur
62 ČERNÝ Josef
63 DE LA PARTE Víctor
64 GRADEK Kamil
65 KOCHETKOV Pavel
66 MAŁECKI Kamil
67 ROSSKOPF Joey
68 VALTER Attila

Cofidis, Solutions Crédits

71 VIVIANI Elia
72 CONSONNI Simone
73 EDET Nicolas
74 HAAS Nathan
75 HANSEN Jesper
76 LE TURNIER Mathias
77 MATHIS Marco
78 ROSSETTO Stéphane

Deceuninck – Quick-Step

81 ALMEIDA João
82 BALLERINI Davide
83 HODEG Álvaro José
84 HONORÉ Mikkel Frølich
85 KEISSE Iljo
86 KNOX James
87 MASNADA Fausto
88 SERRY Pieter

EF Pro Cycling

91 BENNETT Sean
92 CAICEDO Jonathan Klever
93 CLARKE Simon
94 CRADDOCK Lawson
95 GUERREIRO Ruben
96 KANGERT Tanel
97 MORTON Lachlan
98 WHELAN James

Groupama – FDJ

101 DÉMARE Arnaud
102 FRANKINY Kilian
103 GUARNIERI Jacopo
104 GUGLIELMI Simon
105 KONOVALOVAS Ignatas
106 SCOTSON Miles
107 SINKELDAM Ramon
109 THOMAS Benjamin

Israel Start-Up Nation

111 BARBIER Rudy
112 BRÄNDLE Matthias
113 CATAFORD Alexander
114 CIMOLAI Davide
115 DOWSETT Alex
116 NAVARRO Daniel
117 SAGIV Guy
118 ZABEL Rick

Lotto-Soudal

121 ARMÉE Sander
122 DE GENDT Thomas
123 DIBBEN Jonathan
124 HAGEN Carl Fredrik
125 HANSEN Adam
126 HOLMES Matthew
127 OLDANI Stefano
128 VANHOUCKE Harm

Mitchelton-Scott

131 YATES Simon
132 AFFINI Edoardo
133 BOOKWALTER Brent
134 HAIG Jack
135 HAMILTON Lucas
136 HEPBURN Michael
137 HOWSON Damien
138 MEYER Cameron

Movistar Team

141 CARRETERO Héctor
142 CATALDO Dario
143 PEDRERO Antonio
144 RUBIO Einer Augusto
145 SAMITIER Sergio
146 SEPÚLVEDA Eduardo
147 TORRES Albert
148 VILLELLA Davide

NTT Pro Cycling

151 MEINTJES Louis
152 CAMPENAERTS Victor
153 GHEBREIGZABHIER Amanuel
154 O’CONNOR Ben
155 POZZOVIVO Domenico
156 SOBRERO Matteo
157 SUNDERLAND Dylan
158 WYSS Danilo

Ineos Grenadiers

161 THOMAS Geraint
162 CASTROVIEJO Jonathan
163 DENNIS Rohan
164 GANNA Filippo
165 GEOGHEGAN HART Tao
166 NARVÁEZ Jhonatan
167 PUCCIO Salvatore
168 SWIFT Ben

Jumbo-Visma

171 KRUIJSWIJK Steven
172 BOUWMAN Koen
173 FOSS Tobias
174 HARPER Chris
175 MARTIN Tony
176 PFINGSTEN Christoph
177 TOLHOEK Antwan
178 VAN EMDEN Jos

Team Sunweb

181 KELDERMAN Wilco
182 DENZ Nico
183 HAGA Chad
184 HAMILTON Chris
185 HINDLEY Jai
186 MATTHEWS Michael
187 OOMEN Sam
188 TUSVELD Martijn

Trek – Segafredo

191 NIBALI Vincenzo
192 BERNARD Julien
193 BRAMBILLA Gianluca
194 CICCONE Giulio
195 CONCI Nicola
196 MOSCA Jacopo
197 NIBALI Antonio
198 WEENING Pieter

UAE Team Emirates

201 ULISSI Diego
202 BJERG Mikkel
203 CONTI Valerio
204 DOMBROWSKI Joe
205 GAVIRIA Fernando
206 MCNULTY Brandon
207 MOLANO Juan Sebastián
208 RICHEZE Maximiliano

Vini Zabù – KTM

211 VISCONTI Giovanni
212 BEVILACQUA Simone
213 FRAPPORTI Marco
214 ROTA Lorenzo
215 SPREAFICO Matteo
216 VAN EMPEL Etienne
217 WACKERMANN Luca
218 ZARDINI Edoardo

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo