fbpx

Kétszer több bringa fér fel a Fogasra – Irány a Normafa!

A hétvégén forgalomba áll a módosított fogaskerekű szerelvény, mely az eddigi 8 helyett már 16 kerékpár kényelmes és biztonságos szállítását teszi lehetővé. Az első – már átalakított – kocsi március 28-án, szombaton kezdi meg 30 napos utasforgalmi tesztüzemét.

A BKK Zrt. és BKV Zrt. fontosnak tartja a kerékpározás integrációját a közösségi közlekedéssel, a kombinált utazási lehetőségek támogatását. Az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a kerékpározás a fővárosban, többszörösére nőtt a bringázók száma, ennek hatása pedig a fogaskerekű járatain is jelentkeztek.

dh_normafa

A fogaskerekű (60-as villamos) eddig 8 kerékpár szállítására alkalmas szakasza egyre kevésbé tudott megbirkózni a megnövekedett igényekkel. Időszerűvé vált a járművek kerékpárszállítási kapacitásának bővítése. A BKK célja, hogy a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása eredményeként egyre többen válasszák rövid városi utazásaikhoz alternatívaként a kerékpárt, és a kerékpározás részaránya Budapesten 10%-ra növekedjen 2030-ig (a főváros közlekedésfejlesztési stratégiájában, a Balázs Mór-tervben foglaltaknak megfelelően).

A beruházás fontos feladata volt, hogy egyenként rögzítve, kulturált körülmények között biztosítson lehetőséget a megnövekedett mennyiségű kerékpár szállítására. Az elvégzett módosítás során a fogaskerekű vezérpótkocsijában a korábban 8 férőhelyes kerékpárszállító szakaszt kibővítettük, így most már 16 kerékpárt lehet kényelmesen és biztonságosan szállítani.

További információk a BKK honlapján: http://www.bkk.hu/2015/03/szombaton-elindul-az-atalakitott-fogaskereku-melyen-mar-16-kerekpar-szallithato/

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo