fbpx

Két kerék, száguldás, adrenalin – ez a Kárpáti Futárok Versenye

Idén is együtt szurkolhatunk a Kárpáti Futárok Versenye (Carpathian Couriers Race) ifjú bringásaival Veszprém Óváros terén, majd a Bakony és a Balaton virágba borult, zöldellő tájain egészen Pápa belvárosáig. Május első vasárnapján újfent több mint száz, szerte Európából érkező fiatal kerékpáros pezsdíti fel az életet Veszprém és Pápa utcáin, s a környező vidék kedvelt lankáin. Közel 150 kilométeren át tekernek az ifjú titánok elszántan a céljukért, s ki tudja, talán a jövő Eddy Merck-je is köztük lesz idén!

A futam május 5-én 12:00 órakor indul Veszprémben az Óváros térről és várhatóan 15:30 körül ér véget Pápán a Várkert utcában. Remek vasárnapi program ebéd előtt Veszprémben vagy ebéd utáni kirándulásnak a környéken.

Ugyanezen a napon Veszprémben a polgármesteri hivatal épülete előtt lesz még Bakony 200 bringás teljesítménytúra rajtja és célállomása, valamint kerékpáros ügyességi pálya is gyermekeknek, amely a Veszprémi Kerékpáros Egyesület szervezésében kerül megrendezésre.

Részletes útvonal és időterv:

Útvonal:

Veszprém Óváros tér – József Attila út – 8-as út kereszteződése – 77-es út eleje – Pula – Halimba – Nyirád – Zalahaláp – Tapolca – Monostorapáti – Kapolcs – Pula – Halimba – Nyirád – Devecser – Noszlop – Bakonypölöske – Kup – Pápakovácsi – 83-as út (Pápa elkerülő) – Pápa Külső Győri út – Győri Út, Várkert út, Várkert út Sportcsarnok és Iskola közötti szakasza 200 méter hosszan (befutó, célterület)

Időterv:

  • Lassú rajt Veszprém, Óváros tér: 12:00
  • Éles rajt a 8-as út 77-es út kereszteződése után: 12:10
  • Várható érkezés Pápakovácsi felől a 83-as úthoz: 15:00
  • Várható befutó Pápán a Várkert utcában: 15:15-’30

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo