fbpx

Két fontos célpontot köt össze az általunk is tesztelt új kerékpáros túraútvonal

Eger és a Tisza-tó között 54 kilométeres kerékpáros túraútvonalat adott át október 19-én Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő. A nemzetközi Eurovelo 14 új szakaszát egy túra keretében avattuk fel a történelmi város és Poroszló között.

Ha röviden szeretnénk jellemezni az Eger belvárosából induló új kerékpáros útvonalat, az 54 kilométeres táv nagy részében nem túl izgalmas, viszont nagyon fontos összekötő szerepe van. Eger környéke több szempontból is ideális kerékpáros turista célpont, hiszen maga a város számtalan alternatív programot kínál és felkészült az utazók fogadására, a környék szőlődombjai, valamint a Bükk-hegység közelsége változatos, szép tájakat kínálnak a bringázáshoz.

Poroszló, illetve maga a Tisza-tó az egyik legdinamikusabban fejlődő kerékpáros térség hazánkban. A Tisza-tó egyik fő vonzereje, hogy szinte teljes egészében járműforgalomtól elzárt, jó minőségű kerékpárúton körbetekerhető. Vízi sportokat is kipróbálhatunk, továbbá a poroszlói Öko-Centrum világszínvonalú turistalátványosság a maga nemében, ráadásul több jó, barátságos vendéglátóipari egységet is találunk a környéken.

Egy hosszú hétvége erejéig akár Eger környéke, akár a Tisza-tó ideális kerékpáros célpont, de ha több napos bringás programban gondolkozunk, az új kerékpáros túraútvonal közbeiktatásával össze is köthetjük a két térséget. Például kijelölhetjük a bázisunkat Egerben, vagy Poroszlón, egyik nap megkerülhetjük mondjuk a Tisza-tavat, másnap az 54 kilométeres túraútvonalon eljuthatunk Egerbe, következő napon kirándulhatunk a Bükkbe, majd vissza Poroszlóra, és eközben nem kellett autóval, vagy vonattal mozognunk.

Maga a kerékpáros túraútvonal kifejezés jelen esetben annyit takar, hogy főleg alacsony forgalmú közutakon kitáblázták, hogy milyen irányba fordítsuk a kormányt, s útközben megerősítő táblákat is találunk, a képen is látható színvilággal, jól látható magasságban. Szintén fontos megemlíteni, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. üzemelteti az útvonalat, ami folyamatos karbantartást, tisztítást, karbantartást jelent. Ha az ember szeme rááll a zöld, világoszöld táblák keresésére az út szélén, térkép nélkül is megtalálható a helyes útvonal mindkét irányban.

Az avatásra szervezett túrán Poroszló felé nem volt szükség a táblákra, hiszen rendőri felvezetést kaptunk, és a közös bringázáshoz csatlakoztak az érintett nagyobb települések, Mezőkövesd és Poroszló polgármesterei is, valamint Révész Máriusz kormánybiztos is végigtekerte az 54 kilométert. A visszautat már rendőri felvezetés nélkül teszteltük, ráadásul pénteken délután, amikor elvileg a legnagyobb a forgalom országszerte. Ebből a szempontból jól vizsgázott az útvonal, valóban kevés jármű haladt el. A mellékelt térkép, illetve Strava-link is a visszaúton készült:

https://www.strava.com/activities/1914434519

Konkrétan a túraútvonal Eger belvárosát Noszvaj felé hagyja el, s mire elérjük a Bükk déli lankáin elterülő települést, már le is küzdöttük a legnehezebb emelkedőt, ami nagyjából 200 méter szintkülönbségű és lépcsőzetesen emelkedik, néhány rövidebb, meredek résszel. A következő falu Bogács, itt termálfürdő is található, ha valaki abszolút a vizek szerelmese, akár innen is tervezheti a túrát a Tisza-tó felé, majd vissza. Bogácsról egyébként Bükkzsérc irányába a Bükk-hegység is megközelíthető alacsony forgalmú úton.

Mezőkövesd felé már teljesen sík úton haladunk, illetve nagyon enyhe lejtőn, ami hátszélben kényelmesen lehetővé teszi nagyobb sebesség elérését is. Mi nem haladtunk gyorsan, igazából a visszaúton tűnt fel, hogy szembeszélben nem is annyira könnyen múlnak a kilométerek a Bükk irányába. Az út minősége Noszvaj és Bogács környékén a legjobb, Mezőkövesd és Poroszló között már hagy kívánnivalókat maga után, de az alacsony forgalom kárpótol és nem kényszerülünk folyamatosan az út szélére, a kátyúk kikerülhetőek.

Miután áttekerünk az M3 autópálya fölött, abszolút alföldire vált a táj, de vannak bringások, akik a sík terepet kedvelik, családosoknak, idősebbeknek is ideálisak ilyen körülmények. Egy negatív észrevétel azért akad itt: bár a forgalom gyér, a kevés elhaladó jármű elég nagy sebességgel közlekedik, reméljük a jövőben hozzájuk is eljut a másfél méteres előzési távolságra figyelmeztető kampány üzenete. Poroszló felé a rendőri felvezetésnek köszönhetően természetesen nem volt semmiféle atrocitás, visszafelé egyedül haladva sem, de van, akinek nem esik jól, amikor 100-zal elhúznak mellette kisebb oldaltávolságot tartva.

Poroszlót Borsodivánkán és Négyesen keresztül érjük el, ide van egy alternatív útvonal is Mezőkövesdről Szentistvánon keresztül, bár a térképre igencsak rá kell nagyítani, hogy észrevegyük. Poroszló tulajdonképpen egy családi bringás paradicsom kapuja, nemrég a Bikemagon is beszámoltunk a Tisza-tavi tapasztalatokról, azóta egy újabb videó is elkészült az akkori túráról:

Poroszlón gulyással és túrós tésztával zártuk a kerékpáros útvonalat avató túrát, de előtte még egy rövid sajtótájékoztatóra is sor került. Mikesz Csaba, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy „tavaly ősztől a Társaság látja el az országos közúthálózat melletti és a törzshálózatba tartozó kerékpárutak kezelését, 900 kilométer hosszan, és az idei évben már több mint 300 millió forintot fordítottak ezek üzemeltetésére, karbantartására”.

Révész Máriusz kormánybiztos hozzátette: „Az eddigi visszajelzések alapján nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy ezeknek a kerékpárutaknak és útvonalaknak a kezelését a Közútra bízták, ráadásul idén és jövőre is 2 milliárd Ft áll rendelkezésre a karbantartásra, jövőre olyan fejlesztések vannak tervben, amikre idáig nem volt még példa. Túránk végpontja, Poroszló és a Tisza-tó térségében 8 kilométert leszámítva teljesen készen áll a kerékpárút, 2019. decemberéig pedig elkészül a Poroszlót és Tiszafüredet összekötő híd és a 33-as főút mentén kialakítandó kerékpársáv is. A következő évben nekikezdenek a Hortobágy felé vezető kerékpárút építésének is.”

Utóbbi szakasznak turisztikai szempontból is nagy jelentősége lehet, s nemcsak azért, mert a nemzetközi Eurovelo 14 útvonal továbbépítéséről van szó, hanem azért is, mert három fontos úticélt köt össze: Eger térségét, a Tisza-tavat és a Hortobágyot.

Poroszló polgármestere, Bornemisza János megerősítette, amit korábban a kormánybiztos is elmondott: „Két év alatt két és félszeresére nőtt a kerékpáros forgalom a Tisza-tónál a fejlesztéseknek köszönhetően. Valaha a horgászok adták a legtöbb vendégéjszakát, de a kerékpárosok száma folyamatosan elkezdett növekedni. Idén a kerékpáros számláló minden bizonnyal átlépi az 50 000-et (2016-ban 20 000-en tekertek át Kiskörénél, tavaly 31 000-en, idén pedig már augusztus 31-én 46 000-nél tartottunk).”

A polgármester a Közútkezelőnek is megköszönte, hogy rendezett állapotok vannak az utak mentén, kérés nélkül elvégzik a dolgukat. A szállásadóknak pedig arra hívta fel a figyelmét, hogy új követelményeknek is meg kell felelniük a jövőben: „A kerékpáros turisták igényt tartanak a minőségre, ráadásul nagy értékű kerékpárokkal érkeznek, melyeket biztonságos, zárt helyen szeretnének hagyni. A szállásadóknak tehát adott az új feladat a minél több vendég fogadásához, a vendég pedig akkor fog visszajönni, ha minőségi szolgáltatást kapott és elégedett.”

Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo