fbpx

Március derekán elkezdődik a kerékpáros túraszezon, amikor egy vagy több napra bringára pattanunk, hogy jó társaságban hátat fordítsunk a hétköznapok monotóniájának.

Bizonyos szempontból minden bringás túrázó. Kiszabadul kicsit a kötöttségek alól, élvezi, hogy máshogyan érzékeli kicsit a világot, mint ahogy megszokta. Persze egy kerékpártúra természetesen sokkal összetettebb program egy délutáni bringázásnál, több tervezést igényel, ezzel kapcsolatban következzen néhány gondolat, jótanács első fecskéknek és rendszeresen túrázóknak!

Minél többet bringázik valaki, annál inkább kialakulnak saját szokásai, azonban a kerékpározásra szerencsére nem igaz, hogy „minden kezdet nehéz”, így a kezdő bringások is könnyűszerrel vállalkozhatnak nagyszerű kikapcsolódásra, két keréken. Túrázás szempontjából azonban sokszor a rendszeresen tekerő versenyzők is első fecskének számítanak, vagyis egyáltalán nem az erőnléttől függ, hogy jól érzed-e magad egy kerékpártúrán.

kerekpar_tura_5

Merre? Mennyit?

Az egynapos túrák leszervezése a legegyszerűbb, főleg, ha lakóhelyünk a kiindulási pont. Ha alakalomszerűen bringázunk, tulajdonképpen a kerékpáros élmény kedvéért fölösleges messzire menni, pláne ha vannak a közelben valamirevaló hegyek, dombok, szép tájak. Egy napra nem kell túltervezni a dolgokat, egy hátizsákba vagy akár a bringás mez zsebeibe befér a szükséges cucc (utóbbival hamarosan külön cikkben foglalkozunk), és hajrá. A majdani hosszabb kerékpártúrákhoz kellő rutint is egyszerűbb megszerezni így, nem annyira bosszantó, ha „elkottázunk” valamit. Később persze jöhetnek a külföldi portyázások, de addig sok tapasztalatot kell gyűjteni, hogy valóban élvezni tudjuk.

Ha később már változatosságra vágyunk, a környék útvonalait megismerve érdemes felkeresni hazánk legszebb tájegységeit, tavasszal, nyáron és ősszel is más és más, ritka szép látnivalókban lehet részünk az ezerszínű hegyekben (a megszállottabbak már a telet is tudják értékelni). Ha valakinek esetleg nem derült volna ki eddig, hogy szilárd burkolatú utakon vagy terepen megtett túrákról beszélünk most, ne gondolkozzon. Teljesen mindegy, hiszen ebben a műfajban nem a szakág lényeges, hanem a felfedezés, a kikapcsolódás, a társaság.

kerekpar_tura_2

Pihentető vagy fárasztó egy kerékpártúra?

A napi penzumot egy bringatúrán órában érdemes mérni, nem távolságban. Nagyjából napi néhány órát bárki szívesen eltölt a természetben, hasonlóan egy gyalogos kiránduláshoz. Természetesen ennyi idő kilométerben mindenkinek mást jelent, egy sportoló 5-6 óra alatt akár 200-at is megtesz (de ez már nem túra, hanem edzés). A hat óra viszont felosztható akár egy óra tekerésre, két óra bámészkodásra, táplálkozásra, beszélgetésre, még egy óra tekerésre és így tovább. Az időtervezés az egyik legfontosabb dolog egy kerékpártúrán, ezt még akkor is komolyan kell venni, ha egyébként nagyon spontán programot szeretnénk.

Az időtervezés során figyeljünk arra, hogy a nap végén valóban kikapcsolódásként éljük meg a kerékpártúrát, ne hajszoljuk magunkat a hullafáradtságig. És itt nem feltétlenül a bringán megtett kilométerekre és az intenzitásra kell gondolni! Ha például autóval közelítjük meg kiindulópontunkat, nagyjából két óra vezetés körül van az a határ (persze ez személy és autófüggő), ami még nem fárasztó a túrával együtt, mert ugyebár haza is kell érni. Ezeket az időkorlátokat nem nagyon érdemes túllépni, mert akkor már nem a hét fáradalmait pihenjük ki, hanem hétfőn, a munkahelyen kell majd “regenerálódni” a hétvégi túra miatt…

Ha messzebb megyünk, vagy egyszerűen úgy tartja kedvünk, érdemes a hosszú hétvége variációt választani. Ha a mindennapokban fontos számunkra a kényelem, akkor kerékpártúrán se elégedjünk meg a „fapados” körülményekkel, gondoskodjunk minél „civilizáltabb szállásról, mert ha nem így teszünk, könnyen előfordulhat, hogy pihenés helyett csak bosszankodni fogunk. Például a túra során könnyen elázhatunk, sarasok leszünk, szóval nem árt, ha gondoskodni tudunk a gyors felfrissülésről. Persze vannak, akik kimondottan a nomád körülményekre vágynak a monoton kényelmes hétköznapokból kiszakadva, de a kempingezés is legyen tudatos választás!

Egy kerékpártúrát fizikailag kipihenten érdemes kezdeni, figyeljünk előtte a megfelelő alvásidőre, fontos a normális étkezés és a túra befejeztével sem árt, ha kényeztetjük magunkat olyan földi javakkal, melyekkel a hétköznapok során csak ritkán. A hosszú hétvége előnye, hogy nem kell feltétlenül csak bringázással tölteni az időt, a szombat délelőtti túra mellet több más érdekes programot is tervezhetünk. Összeköthetjük a bringázást wellness-hétvégével is.

kerekpar_tura_4

Kivel?

Sarkalatos kérdés, hogy kivel, hányan, mennyi időre. Tapasztaltabb bringások kipróbált társasággal tutira mehetnek, ismerve egymás tempóját, szokásait. Minél nagyobb azonban egy társaság, annál inkább kezd „tábor-jelleget” ölteni a túra, egyre több kompromisszumot kell kötni. Valakire várni kell, mindig akad technikai probléma, valaki meleg ebédet szeretne, a másik semmiképp, van, aki szeret többször megállni, a másik minél több időt tölteni nyeregben, szóval nehéz egyetértésben együtt tartani sok embert. Nagyobb társasággal érdemes mindig előre alaposan átbeszélni mit akarunk, többnaposon előző este ez remek össznépi program kezdete is lehet.

Egy túra során nem is annyira a konkrét útvonal a fontos, inkább a tempó, az étkezések s hogy milyen terepen haladjunk, milyen látványosságoknál szeretnénk esetleg időzni kicsit. Minél többen vagyunk, annál kevésbé erőltessük a sportcélokat, inkább a jó hangulatot próbáljuk elkapni. Kezdő bringások csak olyan bandával vállalkozzanak közös bringázásra, akik között többen is hasonló cipőben járnak, de fontos, hogy legyenek tapasztaltabbak is, akik tudnak segíteni technikai problémák esetén is. Nagyobb társaságnál már szinte elengedhetetlen egy karizmatikus és tapasztalt túravezető, akit mindenki elfogad „falkavezérnek”, akkor is, ha éppen nem ért egyet vele valamiben.

Kezdő a kezdővel nem biztos, hogy jó párosítás, mert a felmerülő apró gondokat – defekt, váltó-, fékhibák – nem fogják tudni önállóan megoldani. Első fecskeként a legjobb, ha egy-két közeli barátunkkal indulunk útnak, akiről tudjuk, hogy bár gyakorlott bringás, nem fog neheztelni a bénázásokért és inkább a dumáláson, jó hangulaton lesz a hangsúly a tekerés mellett. Sok magányos farkas is rója az utakat, ösvényeket, ennek is megvan a maga varázsa, valaki szerint a legteljesebb szellemi kikapcsolódást lehet így elérni.

kerekpar_tura_3

Mindig a sárga úton?

Országúton a kevésbé forgalmas utakat ajánlott választani és ez a tétel fokozottan igaz a kerékpárútra is, mert sajnos nincs veszélyesebb „terep” egy frekventált, gyalogosok által is előszeretettel használt, karókkal, furcsa kanyarokkal tűzdelt bicikliútnál…

Ne vállaljunk be komolyabb terepet komolytalan kerékpárral, bárhogy is szeretnénk együtt menni valahová egy társasággal, vagy bármennyire is úgy gondoljuk, hogy ez csak egy kihívás, amit könnyedén teljesítünk majd. Ha túlvállaljuk magunkat, nem csak nekünk lesz kínszenvedés a túra, hanem egy komplett társaság szórakozását ronthatjuk el, mert nyilván nem fognak otthagyni az erdő közepén, még ha tíz percenként kell ránk húsz percet várni, akkor sem… Ugyanez igaz fordított esetben is, aktív kerékpárosként nehezen lehet jól érezni magunkat abszolút kezdők között.

Túrák során akár hosszabb távokat teszünk meg, több órát töltünk nyeregben, többnyire váltják egymást lejtők, emelkedők és általában több csomagot viszünk magunkkal. Ilyenkor a kerékpáron elfoglalt pozíciónkra is érdemes figyelni. Az igazság félúton van, vagyis a sportos és a felegyenesedett „turistás” között. Azaz előre dőlő felsőtest, de nem túl alacsony, hosszabb kormányfogás. Sportosabb testhelyzetben emelkedőn és szélben is hatékonyabban tudunk haladni, mint a kezdők által kényelmesebbnek gondolt, teljesen felegyenesedett testtartásban.

kerekpar_tura_1

A „túrakerékpár”

Nem véletlen az idézőjel: országúti vagy MTB kerékpárral, aszfalton vagy terepen, tulajdonképpen mindegy, nagyjából mindenki tisztában vele mi jelenti számára a legnagyobb élményt, mihez van kedve. Egy hétvégi túrán kerekezve a szabadság érzése a legfontosabb, a kapcsolat a természettel vagy az utcák lüktetésével. Nem a kerékpár a lényeg, de mégis fontos, hogy maradéktalanul hozzájáruljon az önfeledt, jó hangulathoz, a lehető legjobban megfeleljen az adott célnak. Vannak persze specifikus, csomagos túrákra alkalmas kerékpárok is, melyek teljesen külön kasztot képviselnek.

Ami minden túra esetében nagyon fontos: a kerékpár állapota, s hogy adott terepre a megfelelő bringát válasszuk. Mindenképpen legyenek nálunk alapvető kellékek, pótgumi, pumpa, egyszerűbb szerszámok még akkor is ha mi nem is tudjunk megoldani a problémát, hiszen könnyebb úgy segítséget kérni valakitől, hogy nálunk van minden szükséges cucc. Nyilván ha valami már a startnál kattog, csikorog, szorul vagy túl laza, akkor gond van, ne induljunk el így.

Ha túrázunk, sarkalatos pont, hogy milyen kiegészítők kerüljenek fel a bringára, Ha éppen új gép vásárlása előtt állunk, nagyon fontos, hogy tudjuk, mire akarjuk majd használni a bringát és alaposan gondoljuk át a választást, kérjük ki rutinos tűrázók véleményét, mert a kerékpárnak alkalmasnak kell lennie a később felszerelendő kiegészítők fogadására, ami lehet csomagtartó, sárvédő, világítás, vagy más speciális eszközök. Manapság a kütyük – GPS és egyéb mérőeszközök, mobil applikációk – terén is érdemes művelődni, új távlatokat nyithatnak meg azok számára, akik szeretik használni őket.

A túrázás nem verseny és nem is divatbemutató, így a túrázó olyan alkatrészeket használ, melyek nem biztos, hogy az „aktuális csúcstechnikát” képviselik, ellenben tartósabbak. Néhány példa, ha világkörüli útra indulunk és előre gondolkodunk az esetleges szervizzel kapcsolatban: karbon váz helyett válasszunk hegeszthető fémet, könnyebb gumi helyett valódi defektvédelemmel ellátottat, levegőkamrás teleszkóp helyett rugós-olajos villát, hidraulikus fék helyett mechanikust választ, és így tovább… (Ha nem sűrűn tervezünk világkörüli utakat, ezt a legutolsó tanácsot azért nem kell véresen komolyan venni.)

Hátszelet!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo