fbpx

Kerékpáros edzés: BMX – a XXI. századi megoldás!

Kerékpáros edzés rovatunkban most a gyökerekig ásunk, rávilágítva, miért érdemes a legkisebbnek a BMX kerékpárral kezdeni a sportolást.

A VKE-Nelson részéről Bokros Manassé állította össze az utánpótlás szakosztály szakágfüggetlen kerékpáros utánpótlás-fejlesztési stratégiáját együttműködve a BMX szakággal. Az írást mi is megkaptuk és úgy gondoltuk. változtatás nélkül közöljük, mert több fontos dologra rávilágít a legfiatalabb korosztály sportolási lehetőségeivel és eleve a sportoláshoz való hozzáállásával kapcsolatban – és most nem csak kerékpározásról van szó.

Felgyorsult világunkban – és különösen Magyarországon, ahol európai átlaghoz képest sanyarú helyzet alakult ki a sportos életmódra való nevelés szempontjából – a sportot prioritásként kezelő szülő számára is fontos dilemma, hogy „erőltesse” gyermeke sportolását egy olyan környezetben, ahol ezzel szinte már „csodabogárnak” számít majd egy átlagos általános iskolai közösségben. Csúnyábban úgy is fogalmazhatnánk, hogy jelenleg már nem „cool” gyerekek körében, ha valaki sportpályán ér el sikereket.

BMX utánpótlás

BMX utánpótlás

A BMX a maga dinamizmusával, látványosságával, a kapcsolódó videókkal, játékokkal, ingergazdagabb világával sokkal inkább kompatibilis lehet a mai gyerekek mindennapjaival, a BMX-szel „menő” lehet a gyerek olyan környezetben is, ahol bizonyos hagyományos sportágakat űzve inkább kiszorul a nagyobb közösség mindennapjaiból. És a tanulmány természetesen rávilágít arra is, miért hasznos az összes kerékpáros szakágat tekintve, ha a legkisebbek BMX-en kezdik űzni az ipart:

Bevezetés

Mindennapi életünk a társadalmak és különböző kultúrák fejlődésével, változásával folyamatosan együtt változik. Technikai találmányainknak köszönhetően életmódunk a mozgás terén is átalakult. A most születő gyermekekre egészen más világ vár, más értékrendekkel. Komoly fejtörést okoz a társadalomnak az új generáció nevelése, az eddig megszokott módszerek nem kötik le a mai gyermekeket. Egyre több a túlsúlyos, rossz alkatú gyermek, sokan figyelemzavarosak, szüleik pedig az esetek túlnyomó részében tanácstalanul állnak a probléma előtt.

A megoldást olyan mozgásformák, nevelési programok jelentik, melyek igazodnak a gyerekek megváltozott igényeihez. A mozgás terén olyan sportokra van szükség, melyek képesek lekötni hosszú távon is a gyermekek figyelmét, olyan sportokra, amelyek egyaránt űzhetők profi és amatőr szinten is. A sportág kiválasztásánál az első és legfontosabb szempont, hogy ne váljon unalmassá számukra a cselekvés. Ennek legcélszerűbb módja, hogy olyan sportformát kínálunk az adott gyermeknek, mely ingergazdag mivoltában kitolja a monotónia-érzés határait, valamint folyamatos kreativitásra ösztönöz, ezáltal fenntartja az érdeklődést a cselekvés iránt.

Zárt pályán, télen is adott a lehetőég

Zárt pályán, télen is adott a lehetőég

Egy ilyen lehetőség a kerékpározás illetve annak bmx és mountain bike szakágai, melyek szorosan fűződnek napjaink feltörekvő közlekedési eszközéhez a kerékpárhoz (a környezetvédelem és a gazdaságosság miatt), ezáltal a koncentrált sportfoglalkozás mellett iskolába, munkába járásra is használható (esetleg az edzésre, foglalkozásra is ezzel jutnak el a sportolók).

A mountain bike-ok strapabíró felépítésük okán, de még inkább a bmx kerékpárok egyszerűségük miatt nem szervizigényesek, a rövidebb, tömörebb alkatrészeik jóval tovább bírják a használatot egy átlagos kerékpárnál.

A kisebb gyerekeknél elsősorban a legfontosabb szempont a választásnál a bmx kerékpár kihasználhatósága. Méretéből és testarányos felépítéséből adódóan egy könnyen kezelhető eszköz a legkisebbek számára is, mellyel szinte bármilyen korosztály bármilyen szinten sportolhat.

Azok a gyermekek, akik eddig élsportoltak, sportoló családban nőttek fel, olyan nevelésben részesültek, hogy alapvető elemük a sportolás, nem biztos, hogy a bmx vagy a mountain bike mellett döntenének. Ezzel szemben sok gyermek csavarog nap mint nap az utcán, vagy a számítógép előtt tengődik, mert nem találtak nekik olyan mozgásos elfoglaltságot, ami lekötné őket.

természetessé válnak az ugrások

természetessé válnak az ugrások

Sok gyermeket nem motivál, hogy olimpikonná váljon, időre különböző távokat fusson, vagy több ezer métert ússzon le oda-vissza egy medencében, ez viszont nem jelenti azt, hogy nem is érdekli a sportolás. Az ilyen gyermekek számára lehet kiváló alternatíva a bmx vagy a mountain bike akár profi, akár amatőr szinten.

Tapasztalatok:

A VKE-Nelson által 2014 tavaszán végrehajtott iskolai felmérések, az azt követő területi diákolimpia, majd annak sikeres országos döntője tapasztalatai azt mutatják, hogy óriási az érdeklődés – szakágtól függetlenül – a kerékpársport iránt és igenis vannak érdeklődő, tehetséges gyerekek és őket támogató szülők, testnevelők is.

A felmérések tapasztalatai alapján azonban úgy gondoljuk, hogy teljesen téves a szakágak – illetve jelen esetben csak a mountain bike szakágról tudunk nyilatkozni – azon törekvése, hogy kizárólag saját utánpótlás bázisukat kívánják kialakítani, erősíteni programjaikkal. Az iskolai felmérések ill. az azt követő területi versenyek alapján azt láttuk, hogy az ott résztvevő, majd foglalkozásokra, edzésekre járó, netán az egyesülethez leigazolt, a versenyrendszerbe bekapcsolódó gyerekek  olyan alapvető – és ez vonatkozik az ügyesebbekre is – kerékpár kezelési hiányosságokkal küzdenek, melyek – főként az idősebbeknél – egyáltalán nem vagy csak nagy idő/energia ráfordítással (és kétes kimenetellel) pótolhatóak csak.

Saját tapasztalatunk – melyet megerősített az év során az XCO versenyrendszerben más utánpótlás-nevelő mtb egyesületektől indított új felfedezett gyerekek technikai tudásának értékelése -, hogy még az U13, de sajnos az U15 korosztályokban is sok olyan versenyzőpalánta szerepel, akik – híján a megfelelő, stabil kerékpár kezelési tudásnak – nagy nehézségek árán, gyakran balesetveszélyes helyzetekben tudják csak abszolválni az xco pályákat.

A lányok körében is cool

A lányok körében is cool

És ekkor még csak a hazai pályákról és mezőnyről beszéltünk. Legeredményesebb utánpótlás versenyzőnkkel, Bokros Csengével volt lehetőségünk 2014-ben pár versenyen részt venni az osztrák junior sorozatban és számunkra a legszembetűnőbb különbség az volt, hogy – még ha erőben nem is feltétlenül, de – ügyességben, technikai tudásban az ott induló több nemzet gyerekei sajnos toronymagasan a magyarok fölött vannak.

Szerencsére a mountain bike-os utánpótlás szakvezetés már próbálja orvosolni a problémát pl. Nagy (Gizmo) Attila vezette technikai edzőtáborokkal az utánpótlás válogatottnak illetve U13-as meghívott válogatott “aspiránsok” beválasztásával a keretbe és nekik technikai képzések szervezésével. Azonban ez csak a már válogatott szintű versenyzők esetén nyújt segítséget, nem megoldás arra, hogyan tudnánk a kerékpársporttal ismerkedő gyerekek mind nagyobb tömegeinek és minél korábban (!!!) biztosítani a megfelelő technikai képzés lehetőségét.

Egyesületünk almádi kis utánpótlás “műhelyében” edző, versenyző gyerekek felkészítése kapcsán sok olyan kérdéssel találkoztunk, melyekre a választ gyakran külföldi cikkekből, szakirodalmakból tudtuk csak megkapni és így gyakran találkoztunk azzal a kerékpáros utánpótlás-nevelési modellel, melyet sok sikeres kerékpáros nemzet alkalmaz és mely szerintünk nem ismeretlen sok itthoni szakember számára sem.

Ebbe a képzési rendszerbe a gyerekek 4-6 éves kortól bmx egyesületekhez, szakosztályokhoz kötődően kapcsolódnak be, ahol megkapják azokat a stabil alapokat, amelyekre azután nagy magabiztossággal építhet minden szakág majd az U15-ös korosztályban megjelenő specializációt követően.

Kincső Senkvice rajt

Kincső Senkvice rajt

Miért a BMX?

A bmx-nek nagy előnye a gyerekek szempontjából, hogy méretüknek megfelelő, test-arányos, könnyű, egyszerűen kezelhető kerékpárt használnak, valamint életkoruknak megfelelő terheléssel találkoznak (igen rövid ideig tartó, max. vagy szubmaximális terhelés, ami a gyerekre ebben a korban amúgy is jellemző: mindent full gázon, nagy lendülettel, gyakorlatilag minden teljesítményt maximális pulzushoz közeli értéken adnak le).

Fontos szempont, hogy egy bmx pálya jellegéből adódóan az edzés inger gazdag, játékos, képes lekötni hosszú távon is a gyermekek figyelmét, minden elemében kihívásra, gyakorlásra és fejlődésre serkenti őket, azaz nem válik unalmassá számukra a cselekvés, folyamatos kreativitásra ösztönöz, ezáltal fenntartja az érdeklődést a sportolás iránt.

A többi kerékpáros szakág szempontjából ennek a rendszernek több hatalmas előnye is van:

– technikailag MAGASAN képzett gyerek (szinte hozzánő a bicajhoz, beugrik bármit, stabilan kanyarodik, fékez, driftel stb.)

– széles bázisból “válogathat”; annak megfelelően, hogy az adott gyerek mely szakágra mutat tehetséget, jobban kiválasztható a potenciális BAJNOK.

– gazdaságossági szempontból is jelentős, hiszen nem osztja meg az erő- és pénzforrásokat a szakágak utánpótlás-nevelése, kvázi minden szakág utánpótlás-nevelését a bmx szakág “végzi el” oly módon, hogy a többi szakág segítő háttérmunkát végez (pl. iskolai programok, tehetségkutatás és gyerekek “beirányítása” a bmx szakosztályokba, kerékpározást népszerűsítő programok stb.), melyekkel segíti a bmx szakág működését.

– az U15-U17 korcsoportban szakágat választó (marad bmx, vagy vált mtb-re (xco, xcm, dh, triál) , országútra (pálya, mezőny, időfutam) gyerek ugyan szakemberek ajánlása alapján, de tehetsége, késztetése szerint önmaga választ,  nagy valószínűséggel motiváltan és a választott új szakág versenyeire és az ott elérhető eredményekre “éhesen”, azaz nagy valószínűséggel nem tűnik el kiégve a kritikus U19-U23 időszakban.

olimpiai szám

olimpiai szám

A fentieket megfontolva egyesületünk felvette a kapcsolatot a szintén veszprémi és nagy múltra visszatekintő, korábban nemzetközi szinten is eredményes versenyzőket nevelő Spartacus BMX Egyesülettel és közös utánpótlás-nevelő munkába kezdett. Ugyanakkor egyesületünk tagja lett a Magyar BMX és Triál Szakági Szövetségnek is, hogy a bmx iránt versenyszerűen érdeklődő gyerekek részt vehessenek a magyar versenyrendszerben.

A BMX szövetség által indított szakágak közötti együttműködési program az alábbi célokkal indult:

  • A kerékpársport szakágainak megismertetése, megszerettetése és mozgásanyagainak ismeret, jártasság, készség, majd a szakágra illetve versenyszámra specializálódás után képesség szinten történő begyakoroltatása.
  • A fiatalok technikai eszközök iránti érdeklődésének összekapcsolása a szabad levegőn, természetben végezhető, a szív-vérkeringési és légző rendszert, az anyagcserét, valamint a mozgatórendszert optimálisan fejlesztő testmozgással.
  • A túlsúlyos, mozgásszervi panaszokkal küszködő, a futástól és a sportmozgásoktól általában idegenkedő gyermekek bevonása, rendszeres testmozgásra szoktatása a kerékpár által nyújtott előnyöket felhasználva (súlypont alátámasztva, az ellenállás könnyítése az áttétel szabályozásával), a kerékpározás extrém szakágainak vonzerejét felhasználva (BMX, MTB különböző irányzatai).

A közös bmx-es utánpótlás-nevelésünk elsődleges célcsoportja a nagycsoportos óvodás, alsó tagozatos és azon belül az első és második osztályos tanulók kerékpáros oktatása. A kerékpár (BMX) kiválasztásánál elsődleges szempont volt az egyszerűség és a kerékpár mérete. A programnak megfelelően az országban 4 helyszínen egységes tematikával kezdődtek az oktatások először általános kerékpározási, majd BMX sportág specifikus feladatok elsajátításával.

a legkisebbek is elkezdhetik

a legkisebbek is elkezdhetik

A BMX a legtechnikásabb kerékpáros ág lévén gondoskodik és lehetőséget ad, hogy kiváló hátteret adjon a fiatalok számára egy bizonyos szintű technikai tudás megszerzésére. Lényegtelen, hogy az innen kikerülő sportolók az MKSZ más kerékpáros ágaiban versenyeznek tovább idősebb korban vagy maradnak a BMX-nél. A megszerzett technikai tudásukat és tapasztalataikat a mindennapi életben, kerékpáron közlekedve is hasznosíthatják.

Nagy azoknak a versenyzőknek a száma, akik a BMX pályafutásukat mountain bike, (cross country, downhill, dual szlalom, stb.) pálya vagy országúti sportágakban folytatták kiemelkedő eredménnyel.

Példák:

Mike King (USA), 1993 senior férfi downhill világbajnok,

Leigh Donovan (USA), 1995 senior női downhill világbajnok,

Anne-Caroline Chausson (F), 1993, 1994 és 1995 junior női és 1996 elite női downhill világbajnok, 2008 Peking Olimpiai bajnok,

Jerome Chiotti (F), 1996 elite férfi cross country világbajnok,

John Tomac (USA), 1991 senior férfi MTB cross country világbajnok és világkupa győztes,

Jürgen Beneke (D) 1993 senior férfi mountain bike világkupa bajnok,

Darry Hill (AUSZ), 1996 olimpiai sprint szám, pálya világbajnok,

Martin Nothstein (USA), 1996 keirin (pálya) világbajnok,

Cédric Gracia (F), 1995 junior downhill világbajnok,

Sven Níjs (B), 1997 férfi 23 év alatti és kétszeres elite cyclo cross világbajnok,

Tommy Johansson (S) 2. helyezett az 1994-es downhill mountain bike világbajnokságon,

Bas de Bever (NL) 3. helyezett az 1996-os downhill mountain bike világbajnokságon,

Eric Carter (USA), 4. helyezett az 1996-os downhill mountain bike világbajnokságon,

David Juarez (USA), nemzetközi cross country mountain bike versenyző,

Brian Lopez (USA), nemzetközi downhill mountain bike versenyző,

Frank Roman (F), nemzetközi downhill mountain bike versenyző, 5-szörös VB bajnok

Corine Dorland (NL) nemzetközi cross country versenyző,

Max van Heeswijk (NL), hivatásos országúti kerékpáros a Rabobank csapatban,

Veszprémben különösen jól együtt tud működni a két szakág, hiszen van két jól működő, utánpótlás-nevelést végző egyesület és egyéb feltételek is adottak; egy karbantartott BMX pálya a gyakorlásra, edzésre illetve a környék adottságai lehetővé teszik a mountain bike űzését is.

Az együttműködés konkrét lépései:

Az MTB szakág részéről:

  1. szakmai segítség BMX kerékpározás alapjaival rendelkező sportolók MTB szakági versenyrendszerben való részvételéhez (egy-egy a szakág által javasolt versenyhelyszínen),
  2. tárgyi és eszköz feltételek biztosítása (kerékpárok, alapvető felszerelések),
  3. teljes értékű integráció
  4. óvodai és iskolai tehetségkutatás és toborzó munka a bmx egyesület felé

A BMX szakág részéről:

  1. szakmai segítség a BMX edzéseken, versenyeken, eseményeken induló más kerékpáros ágakban versenyző sportolók részére,
  2. eszközök, felszerelések biztosítása korosztályoknak megfelelően (BMX kerékpárok, védőfelszerelések),
  3. edzési lehetőségek a BMX pályákon,
  4. célirányos edzéseken, versenyeken való részvétel

A közös munka 2014 őszén el is kezdődött, amikor is a veszprémi bmx pályán edzett a magyar bmx válogatott, és a VKE-Nelson utánpótlás mountain bike csapata kilátogatott a nyitó edzésre illetve decembertől hétvégente pár gyerekkel folyamatosan részt veszünk a Pozsony melleti Senkvicében megtartott fedett pályás BMX edzőtáborban. Az itt résztvevő gyerekek közül már többen jelezték, hogy részt vennének a 2015-ös bmx bajnokságban is, ha ezt felkészültségük lehetővé teszi.

Terveink szerint az egyesületnél kerékpározni kívánó gyerekek közül a 4-11 éves korosztályt a tavasztól rendszeressé váló bmx-esekkel közös edzésekre irányítjuk, melyek a veszprémi bmx pályán, illetve rossz idő esetén a Kossuth Ált. Iskola tornatermében lesznek megtartva.

12 éves kortól az edzésekre jelentkező gyerekek a veszprémi műhely újraindulásáig ideiglenesen a balatonalmádi utánpótlás műhely foglalkozásaihoz csatlakozhatnak.. Természetesen  nekik is van lehetőségük a bmx pályán edzeni ill. az ottani edzéseken ügyesedni, viszont az ő esetükben a bmx edzéseket koordináló Spartacus SE-vel kell külön egyeztetni acélokról, lehetőségekről illetve felmérni a kerékpár-kezelési tudást, technikát.

Szándékunk, hogy az együttműködés jegyében a veszprémi Területi Mountain Bike Diákolimpián résztvevő gyerekek közül a sportág iránt érdeklődőket a fenti korosztályos bontás szerint – egyéni motivációjukat figyelembe véve – irányítjuk a bmx szakosztályba illetve a nagyobbakat az mtb edzésekre.

(forrásanyagok Borbély Ferenctől, Pichler Róberttől (BMX, a repülő bicikli – szakdolgozat) és a Magyar BMX Cross-Triál Szövetségtől)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo