fbpx

Versenyzők és beceneveik

A "Kis kéményseprő"

A “Kis kéményseprő”

RetroBlog sorozatunk kis kitérőt tesz a régi bringák virtuális kiállítótermeiből a dicső múlt bringásai közé, egészen pontosan a  becenevek világába.

Az anyakönyvben szereplő név mellett a legtöbb kerékpáros csillag rendelkezett karakteres vagy éppen mókás köznévvel. Sportunk ebben igen gazdagnak számít, a hagyomány pedig a mai sztárok esetében tovább él és virul…

A profi kerékpárosok emberfeletti teljesítményével magyarázható, hogy a sztárversenyzők több mint egy évszázada a hivatalos mellett becenéven is közismertek. Az első Tour de France győztes Maurice Garin-t a napilapok és a közszáj “Kis kéményseprőként” emlegette, mivel eredeti szakmája ez volt, termete pedig az akkori mezőnyhöz képest is eltörpült – mindössze 162 cm magasra nőtt. A hagyomány ezután vesztett fényéből, legyen szó francia, olasz, spanyol vagy brit versenyzőről, ha kellően sokat szerepelt az újságokban, rádióműsorokban, becenevet is kapott. Így például Fausto Coppit mindenhol “Il Campionissimo”-ként emlegették (mély áhítattal kiejtve), mivel ő volt a „bajnokok bajnoka”.
[divider scroll_text=”Versenyzők és beceneveik”]

Balról "A professzor", alias Laurent Fignon, jobbról csapattársa "A borz"

Balról “A professzor”, alias Laurent Fignon, jobbról csapattársa “A borz”

A mindig jól fésült svájci Koblet

A mindig jól fésült svájci Koblet

Bernard Hinault mindenki által jól ismert beceneve “Le Blaireau”, angolul “The Badger”, azaz “A borz”. A mókás nevet a keménykötésű és eszerint viselkedő breton büszkén vállalta: amikor a borzot támadás éri, agresszívvé válik, nála sokkal nagyobb erősebb állatokat is képes legyőzni, elijeszteni. Továbbá a közhit szerint a borzban nem érdemes megbízni: ezt Greg Lemond megtanulta, amikor 1985-ben Tour-győzelemre segítette a világhíres francia csapattársát, abban a kifejezett reményben, hogy 1986-ban a gesztust majd fordított előjellel ismétlődik meg. Hinault viszont a sárga mezben hajtó csapattársát a verseny második felében többször megtámadta, megkísérelve átvenni az elsőséget.

A 70-es évek holland sztárja, Hennie Kuiper már-már magától érthetően a „Repülő hollandi” nevet kapta, a verseny közben is többször megfésülködő, parfümöt viselő Giro-győztes svájci Hugo Koblet-t pedig „Le Pedalleur du Charme”, tehát „Az elragadó pedálos”-ként emlegették. Az ötszörös Tour-győztes Jacques Anquetil „Monsieur Chrono”-ként vonult be a köztudatba, mivel az időfutamok során képes volt több percet verni ellenfeleire. A másik ötszörös Tour-győztes krono-specialista Miguel Indurain 192 cm magas termete és masszív felépítése miatt kaphatta a „Big Mig” becenevet.

„Monsieur Chrono”, az első igazi időfutamspecialista Jacques Antequil

„Monsieur Chrono”, az első igazi időfutamspecialista Jacques Anquetil

Az állatnevek igen gyakran szerepeltek az idők során: Hinault mellett a felejthetetlen Mario Cipollini az „Oroszlánkirány” névre hallgatott (az UCI fenyegetéseire viszont nemigen…), ellenben Marco Pantani nemigen szerette az „Elefantino” becenevet, szerencséjére egy kevés önmarketinggel rásegítve végül is „A kalóz”-ként vonult be a legendák világába. A lejtők királya, Paolo Savoldelli neve „Il Falco” (sólyom) igen találó, az első kolumbiai csillag, Fabio Parra pedig „Az Andok keselyűje”-ként vált ismertté Európában. A még ma is versenyző német André Geipel-t is ide vehetjük „Magilla Gorilla” becenevével.
[divider scroll_text=”Versenyzők és beceneveik”]

A "Taskent terror" jobbról kikerüli a már-már ünneplő "Oroszlánkirályt"!

A “Taskent terror” jobbról kikerüli a már-már ünneplő “Oroszlánkirályt”!

A repülő „Il Falco”: senki nem foghatja rá, hogy az EPO-tól repült úgy lefelé!

A repülő „Il Falco”: senki nem foghatja rá, hogy az EPO-tól repült úgy lefelé!

A mókás, de kétségtelenül találó elnevezések csimborasszója szerintünk a 90-es évek egyik legjobb sprinteréjé, akit „Taskent terror”-ként emlegetett a kerékpáros világ. Az üzbég Abdudzsaparov hajrástílusához képest a ma tapasztalható tülekedések, lökdösődések óvodás játéknak tűnhetnek. Ha már a jelenkorhoz értünk, akkor említsük meg a mai sztárokat is: „Purito”, azaz „Kis szivar” Rodriguezt, a Fabian „Spartacus” Cancellarát, Alberto „El Pistolero” Contadort vagy éppen „Verona hercegét”, a Szöszit, Damiano Cunego-t.

Akiről még nem szóltunk, az minden idők legnagyobb kerékpárosa, a Kannibál. Itt nem kell az idézőjel, sem a teljes név: mindenki tudja, kiről van szó. Viszont a becenév eredetét talán kevesen ismerik. 1969-et írunk, ez Merckx első igazán sikeres szezonja, a 24 éves belga az év során már több tavaszi klasszikust bezsebelt, és a Tour utolsó szakaszán is rajta feszül a sárga mez. Peugeot csapattársát, Christian Raymond-ot felesége és lánya várja a Champs Elysées befutón: a Raymond-sarj Merckx-szel való találkozásakor elámul: „Maga egy igazi kannibál!”. Állítólag e perctől hívja a világ Eddy-t „Kannibálnak”!

becenevek_1

Természetesen sokáig mazsolázhatnánk még az érdekes becenevek között, nektek melyik a kedvencetek?

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo