fbpx

Keleti Blokk Duál Szlalom beszámoló

A Mátrai Betyárok KSE, 2012. május 20-án, már második alkalommal elevenítette fel az 1998-ban rendezett utolsó szlalom verseny emlékét. 2011 őszén már rendeztek egy versenyt, amelyet idén újra megszerveztek.

Verőfényes napsütéses és profi szervezés várta a versenyzőket, akik most szép számban, 37-en képviselték a szlalomosokat három kategóriában. Hobbi kategóriában indultak a legtöbben, de majdnem ilyen népszerű volt a junior kategória is. A profik közül négyen jelentek meg.

A pálya a tavalyihoz hasonlóan a mátrafüredi Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium területén az egyik szánkópálya oldaláról indult és az iskola aszfalt pályáján kordonokkal elkerített területen ért véget. A kék és piros nyomvonalak egy picit eltértek egymástól a hely adottságai miatt, de a szervezők törekedtek arra, hogy időben a lehető legjobban összehangolják a két pályát. A felső szakasz döntött kanyarokkal és fa ugratóval volt ellátva, majd középen egy kapu kerülgetős rész jött, majd egy „patak átugrás” és egy rövid sprint a célkapuig.

A délelőtt gyakorlással telt, majd egy pici késéssel ugyan, de elkezdődtek az időmérő futamok. Itt jegyezném meg, hogy junior kategóriában indult egy kilenc éves kisfiú, Cseh Martin, aki első versenyén vett rész. Ő volt a legfiatalabb, de az időmérőben megmutatta, hogy kezdő létére is képes sok rutinosabb kerékpárost is maga mögé utasítani. Nagyon ügyesen vette a kanyarokat, az ugratók sem okoztak neki gondot, úgy bringázott, mintha már évek óta ezt csinálná.

Az időmérő után megérkezett Bozsik István Gyöngyös Alpolgármestere és a rendezvény fővédnöke, illetve vele tartott az iskola igazgatója Dr. Ördög István, akik beszédet mondtak melyben ígéretet tettek arra, hogy állandó pályát építhet az MBKSE és a versenysorozatot is támogatják. A helyi média is figyelemmel kísérte a rendezvényt és a két öltönyös úriember beszédét is.

Kora délután Dj Sanyiman zenei aláfestése alatt elkezdődtek a döntő futamok. Minden szépen rendben zajlott, mondhatni gyorsan „lezavarták” a szervezők a versenyt, szerencsére baleset mentesen zajlottak a futamok. Az utolsó dontő futam után nem sokkal elkezdődött az eredményhirdetés. A három kategórián kívül egy különdíjat is felajánlottak a támogatók a már említett legfiatalabb indulónak Cseh Martinnak.

Összességében egy nagyon pörgős jó hangulatú rendezvénnyel kedveskedtek a Betyárok az oda látogatóknak.
A nézők is egyre bátrabban drukkoltak, és szerencsére többen is voltak mint az előző évi versenysen.
A rendezőség ígérete alapján ősszel lesz még egy megmérettetés, de már valószínűleg új állandó pályán.

Eredmények:

Hobbi:
1. helyezett: Begov Lőrinc
2. helyezett: Becsei Sándor
3. helyezett: Kovács Balázs
4. helyezett: Szalai Bertold

Junior:
1. helyezett: Pintér Ábel
2. helyezett: Solymosi Márton
3. helyezett: Tóth Erik
4. helyezett: Kövér Gergő

Profi:
1. helyezett: Várkonyi Viktor
2. helyezett: Mucsi Balázs
3. helyezett: Veres Gergely
4. helyezett: Kovács Krisztián

Akik nélkül nem jött volna össze: MBKSE, Keleti Blokk, Maxx Energy Drink, Boarder X, Pedál Kerékpár Bolt, Zero Zero, Sanyiman, Kool Stop, Superpole, The DominX Garage, Snowline, MEX SE, Gyöngyös Város Önkormányzata, Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium Mátrafüred, Rostás Gabi, Ollé Dóra, Csortos Júlia, Szecskő Rita, Eperjes Vivien, Dér Balázs, Solymosi Marci és Szülei, Tóth “Gázos” Attila, Takács Balázs Intertransport.

Szöveg: Jurecska Mátyás, Fotók: Begov Gábor

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo