Katona Kálmán a magyar kerékpársport középtávú stratégiájáról

Amint arról korábban már hírt adtunk, megállapodás született a magyar kormány és az MKSZ között. A magyar kerékpársport középtávú stratégiájával kapcsolatban felmerült a koncepció megismerésének igénye. Katona Kálmán, az MKSZ elnöke ezúton tájékoztatja az érdeklődőket – olvasható a szövetség honlapján.

Katona Kálmán

Katona Kálmán

A Magyar Kerékpársportok Szövetsége 2012. december 15-én tartott tisztújító közgyűlésén választott új elnökséget. Az új elnökség választási programja a „szakági összefogás” címet viselte, amelynek lényege, hogy a három szakág jelölt egy-egy alelnököt, és egy, mindhárom szakág által elfogadott elnököt ajánlottunk a tagságnak. Célunk a kerékpársport egységes megjelenítése, a kerékpársport egykapussá tétele.

A tagszervezetek a koncepció mögé álltak, elkezdődhetett az érdemi munka. Az MKSZ szakemberei a szakágakkal közösen elkészítettek egy helyzetértékelést, amelynek legfontosabb eleme a pénztelenség volt. Ennek következményeként a szakemberek a kerékpársporton kívül keresnek boldogulást, a szövetségnek egyetlen fizetett edzője sincs, de orvosa, gyúrója sem. Szponzorok hiányában a versenyeink megrendezése is veszélybe került.

Első lépésként a versenyrendszer megsegítésével kapcsolatos anyagunk kapott figyelmet, gyorssegélyként 60 milliós támogatásról született döntés, kizárólag vesenyekkel kapcsolatos költségekre. Pénz még nincs a számlánkon, de a versenyekre meg tudtuk oldani, hogy a mentőt, az időmérést, az érmeket, a bajnoki mezeket az MKSZ adja. Eszközök beszerzésére is lesz lehetőségünk.

Második lépés az egységes középtávú stratégia elkészítése volt. Nagy munkába tellett a korábbi szakági gondolkodást úgy összefésülni, hogy egységes kerékpársport erejét sugározza. Számos kompromisszum árán sikerült. A stratégia legfontosabb fejezetei:
– utánpótlás nevelés, kiválasztás, eszközellátás, edzőtáborok, versenyeztetés,
– felnőtt válogatott, eszközellátás, kiválasztás, versenyeztetés, edzőtáborok.
– licences versenyzők számának növelése
– infrastruktúra-fejlesztés
– edzőképzés, edzők javadalmazása, minden klubban legyen edző
– bíróképzés, bírók továbbképzése,
– nemzetközi kapcsolatok
– egyesületek támogatása
– megfelelő szakmai apparátus felállítása
– egészségmegőrzés, szövetségi orvos, gyúró, szaktanácsadás
– hátrányos helyzetűek bevonása
– fogyatékkal élők bevonása
– tömegsport szélesítése, rendezvények, sportnapok, versenyek rendezése
– részvétel a mindennapos testnevelésben
– dopping elleni küzdelem

Ezekről a fejezetekről konkrét projektterveket készítettünk költségvetéssel kiegészítve, amelyeket megtárgyaltak a döntéshozók, majd ezek alapján határozták meg a támogatás összegét és nagyságrendjét. Most a konkrét támogatás ismeretében kell a projekteket átdolgoznunk. Az érintetteket és a közvéleményt a honlapunkon folyamatosan fogjuk tájékoztatni a projektek alakulásáról.

Budapest, 2013-07-16
Katona Kálmán
MKSZ elnök

Forrás: mksz.sport.hu

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.