fbpx

Kalandtérképpel fedezhetjük fel a Tisza-tavat

Játékos és informatív térképet készítettek a Tisza-tóról. A Tisza-tavi Kalandtérkép célja, hogy az ide érkezőkkel megismertesse a tó vízrajzát, valamint bemutassa a legfontosabb turisztikai desztinációit, színvonalas gasztronómiai helyeit és persze a strandjait, kikötőit is. A térképnek köszönhetően az aktív pihenésre vágyó turisták átfogó képet kaphatnak arról, hogy mit érdemes megnézni, merre érdemes elindulni.

„A Tisza-tó egy ember alkotta paradicsom, amit a természet lakott be” szokták mondani. A 127 négyzetkilométer területű, négy nagy medencéből álló tó kiemelkedő természeti értékekkel rendelkezik és széleskörű kikapcsolódási lehetőségeket kínál. A tó környékén több mint 250 madárfaj él, a vízben pedig 50 féle halfaj található meg. Vízrajza annyira változatos, hogy a két végén olyan, mintha az ember két különböző tó partján állna. Ugyan a Tisza-tóról már korábban is jelentek meg pontos méretaránnyal kartográfiai térképek, de a most kiadott Kalandtérkép küldetése teljesen más. Ezúttal a kirándulás, az aktív pihenés és az élmények játékos formában történő megjelenítése, valamint a legfontosabb turisztikai információk közérthető átadása volt a cél. Ezért a térkép nem a méretarányosságra törekedett, hanem érdekes helyszínek és útvonalak bemutatására. Pont emiatt számít hiánypótlónak.

A térkép egyik oldala vizuálisan mutatja be a tavat és a környék érdekes helyeit, látványosságait, a másik oldalon pedig részletes leírást, elérhetőségeket nyújt. Összesen 28 vendéglátóhely, 28 látnivaló, 8 strand és 18 kikötő jelenik meg a térképen, emellett kerékpár, kenu, illetve SUP bérlési lehetőségekről is tájékozódhatnak az olvasók. Megtudhatjuk belőle például azt is, hogy hol található a Tisza-tó legöregebb tölgyfája, vagy miért hívják Mesehídnak a vasúti hidat, de olvashatunk benne Magyarország egyetlen függőcsatornájáról, vagy a kiskörei hallépcső céljáról. Ahhoz, hogy elérjük a látnivalókat, kerékpárra, kenura, kajakra vagy facsónakra lesz szükségünk. Nap végére pedig színvonalas vendéglátóhelyekre kapunk ajánlásokat, ezzel koronázva meg az eredetileg az öntözés miatt épült víztározó aktív pihenéssel kapcsolatos élményeit. A térkép a Tisza-tó két biciklis körét is jelzi, melyek végig vízpart mentén haladnak. A rövidebb, 64 kilométer hosszú kör áthalad az idei évben az Év Kerékpárútjának választott Poroszló-Tiszafüred szakaszon is.

A kalandtérképet már 136 ezer példányban kapták meg a kelet-magyarországi napilapok előfizetői, de a Tisza-tóra most érkezők is megtalálhatják a legtöbb szolgáltatónál, étteremben, tourinform irodában, de digitális formában is letölthető.

A Tisza-tó a Hortobágyi Nemzeti Park negyedik bemutató területe, 1999 óta az UNESCO Világörökség része. Éppen ezért a térkép a természet védelmére, tiszteletére is felhívja a figyelmet, hiszen a tó természeti értékeinek a megóvása alapvető kulcsa a Tisza-tó fentartható jövőjének: „Túrázás során ne vigyél el mást, mint az emlékeidet, és ne hagyj magad után mást, csak a lábnyomaidat! Köszönjük!” üzeni a Tisza-tavi atlasz az olvasónak.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo