fbpx

John Degenkolb továbbra is legyőzhetetlen

Minden bizonnyal az idei Vuelta legkönnyebb szakasza várt ma az első hét tűzijátékától kissé elcsigázott mezőnyére. A holnapi egyenkénti időfutam előtt az összetettben esélyeseknek még lehetőség nyílt egy regeneráló edzésre, a tucatnyi sprinter pedig megragadhatta ama ritka alkalmat, amikor még meg lehet csillogtatni a hajrázó tehetségüket. Abraham Olano szerint ez a szakasz a leglátványosabb, a Galíciai tengerpart páratlan szépségét élvezhették a versenyzők, és nem mellesleg a közönség is.

Dagenkolb folytatta remek szereplését az idei Vueltán

Az egyetlen aprócska emelkedőt a 166 km-es szakasz 30. kilométerénél abszolválta a mezőny, majd onnantól az Atlanti óceán partja mentén vezetett az útvonal. Ketten vállalkoztak ma szökésre, Adrian Palomares Villaplana (Andalucia) és Javier Francisco Aramendia Lorente (Caja Rural) egy ponton bő ötperces előnnyel is tekert a mezőny előtt, természetesen semmi veszélyt nem jelentve az összetett állására. A már három szakaszgyőzelemmel büszkélkedő német John Degenkolb csapata, az Argos Shimano állt a mezőny élére, hogy ezáltal kordában tartsák a szökevények előnyét, újabb alkalmat biztosítva a bombaformában lévő Degenkolbnak, hogy növelni tudja győzelmei számát.

Szerencsére az időjárás is a versenyzők mellé állt, nem következett be az, amitől sokan tartottak: nevezetesen a tenger felől fújó oldalszél, amely szerte szaggathatta volna a mezőnyt. A boly szépen lassan annak rendje és módja szerint befogta a két bátor szökevényt, majd megkezdődött a végjáték a Sanxenxoi befutó előtt. Az erős oldalhátszélben az utolsó kilométereken azért voltak leszakadók, köztük a tavalyi győztes, idén borzasztóan rossz formában versenyző spanyol Cobo.

A Skil-Shimano nem bízta a véletlenre a befutót: a Radio Shack-kel meccselve döntő rész kontrollálva a tempót, és szépen felvezették a német sprintercsillaguknak a hajrát, aki ismét a leggyorsabbnak bizonyult a sprintben. A zöld trikóért folyó harban ezzel tovább növelte előnyét, amire szüksége is lesz, mivel az utolsó héten 5 hegyi befutó is vár a mezőnyre, ahogy az összetettben érdekeltek minden bizonnyal rendesen megszedik magukat a pontversenyben is.

Meg van a 4. is!

A 10. szakasz eredménye:
1. John Degenkolb (Ger) Argos-Shimano 4:47:24
2. Nacer Bouhanni (Fra) FDJ-Big Mat
3. Daniele Bennati (Ita) Radioshack-Nissan
4. Gianni Meersman (Bel) Lotto Belisol Team
5. Manuel Antonio Leal Cardoso (Por) Caja Rural
6. Lloyd Mondory (Fra) AG2R La Mondiale
7. Pim Ligthart (Ned) Vacansoleil-Dcm Pro Cycling Team
8. Davide Vigano (Ita) Lampre – ISD
9. Ben Swift (GBr) Sky Procycling
10. Elia Viviani (Ita) Liquigas-Cannondale

Az összetettben továbbra is Rodriguez vezet

Az összetett állás:
1.     Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team     34:44:55
2     Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     0:00:53
3.     Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank – Tinkoff Bank     0:01:00
4.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:01:07
5.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     0:02:01
6.     Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team     0:02:08
7.     Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale     0:02:34
8.     Igor Anton (Spa) Euskaltel – Euskadi     0:03:07
9.     Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team     0:03:18
10.   Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team     0:03:27

A 9. szakasz összefoglalója

A 8. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

Ki nyerheti a 67. Vuelta a Espana-t?

A Vuelta a Espana rajtlistája, esélyesek

A 2012-es Vuelta a Espana útvonala

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo